2010. március 12, péntek, Gergely

Észak-Korea enyhít a szabad piac korlátozásain

2010. február 9., kedd
   
R Ö V I D H Í R  

Tudósítások szerint az egyre növekvő szociális nyugtalanság késztette Phenjant arra, hogy lazítson a magánpiacokat korlátozó szigorú szabályozásokon. A lépésre egy közelmúltbeli, nagy összegű készpénztartalékokat felemésztő valuta-átértékelés miatt került sor, amikor az észak-koreai kormány kísérletet tett a teljes gazdaság kontrollálására és a szabad piaci aktivitás féken tartására tavaly novemberben. A BBC szerint az ország szorosan őrzött határain átcsúszott kereskedők és árucsempészek száguldó inflációról, élelmiszerhiányról és a civil szféra nyugtalanságáról számolnak be az események következtében.

A piacok szabadabb működésének útja az egyetlen, ami az önellátás felé vezet – vélik dél-koreai szakértők, mondván, az északi hatóságok „nem vehetik továbbra is semmibe az emberek igényeit”. Észak-Korea 2002-ben hirdetett meg limitált piaci reformokat, lehetővé téve ezzel a szabad piacokon való adásvételt. Ezzel számos olyan termék – úgy mint import gyümölcs, ruhák és elektronikai cikkek – vásárlására is lehetőség nyílt, amelyek az állami üzletekben nem elérhetőek. Jelentések már az enyhítések „különböző területen” kimutatható jeleiről beszélnek, annak ellenére, hogy egyes elemzők szerint a valuta átértékelés fő célja eredetileg pont a feltörekvő, pénzügyleteit a kevésbé korlátozott piacokon bonyolító középosztály megfékezése volt.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Kitekintő.hu a Facebookon
Napi hírlevelünk
Galériák