„Menjetek vissza a saját országotokba!”

Hetey Antónia
2009. szeptember 20., vasárnap

Tovább fokozódhat a feszültség India és Ausztrália viszonyában a múlt hét szombaton Melbourne egyik külvárosában, Eppingben történt, indiai állampolgárokat ért támadás miatt.

Az elkövetők helyi lakosok voltak, akik először többek között a „Menjetek vissza a saját országotokba!” felszólítással fordultak az áldozatokhoz, majd végül a tettlegességre is sort kerítettek, minek következtében az egyik 26 éves indiai diák súlyosan megsérült. A történtek komoly médiafigyelmet kaptak Indiában tekintettel arra, hogy ez már nem az első, hanem a sokadik eset. A szubkontinens külügyminisztere, Szomanahalli Mallaiah Krisna augusztus elején pont azért tett látogatást a tengerentúli országba, hogy az ottani vezetéssel tárgyaljon kivándorolt honfitársai biztonságának szavatolásáról. A nyár során ugyanis mintegy 30 olyan esetet regisztráltak, amikor a többnyire Sydney-ben és Melbourne-ben letelepedett indiai közösségek tagjait, legfőképp diákokat inzultáltak a helybeliek.

Az elsősorban rasszista indíttatású erőszak terjedése rossz fényt vet Ausztráliára, ami egyébként közkedvelt célpont a tanulmányaikat külföldön folytatni kívánó indiaiak körében. A legutóbbi felmérések szerint ők összesen mintegy 90 ezer tanulót jelentenek az ausztrál kontinensen, és ezzel 20 %-át teszik ki az ottani vendégdiákoknak. Ausztrália számára határon kívülről érkező bevételei közül az egyetemein folyó oktatásért a külföldiek által fizetett tandíj a harmadik legfontosabb, ezért is érdeke az elmúlt időszakban gyakorivá vált, fajgyűlölettel magyarázható támadások mielőbbi megfékezése.

A múlt heti etnikai összetűzés helyszínének, Victoria államnak miniszterelnöke, John Brumby jövő hétre tervezett indiai útjának célja a delhi kormány ismételt megnyugtatása állampolgárai biztonságának megóvásáról, illetve szeretné továbbra is népszerűsíteni a hazája kínálta tanulási lehetőségeket. Erre azért is van nagy szükség, mert, mint ahogy Brumby mondta, az elmúlt hónapok sajnálatos eseményei csorbát ejtettek Ausztrália hírnevén, ezt pedig mielőbb helyre kell hozni, hiszen egy olyan országról van szó, ami határozottan elítéli a rasszizmus vezérelte erőszakot.

Érdekes képet fest a kint tanuló diákok helyzetéről és fenyegetettségéről az indians.australians.com-on, egy Ausztráliában élő indiaiak által működtetett internetes oldalon közölt cikk. A címben feltett „Miért támadják meg Ausztráliában az indiai diákokat?” kérdésre adott egyik válasz az volt, hogy a sötét bőrű bevándorlók gyengébb felépítésűek a fehéreknél, ezért jóval könnyebb célpontok. Másik oldalról viszont sokan közülük nem is tesznek feljelentést, amennyiben támadás éri őket, mivel a hazai tapasztalatokból kiindulva félnek a rendőrségtől. Tartanak ugyanis attól, hogy a vízumukba kerülhet, ha bármilyen ügy folytán kapcsolatba kerülnek a rendfenntartókkal, így inkább hallgatnak, hogy a külföldi tanulmányokra áldozott tetemes mennyiségű pénz kárba ne vesszen.     

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Kara kán|4 éve |Permalink|Komment elrejtése

Nem értem, hogy minek kell a szemét egykori gyarmattartókhoz menni tanulni? Függetlenek akartak lenni, hát azok. Oldják saját maguk az oktatásukat is.

mmpontos|4 éve |Permalink|Komment elrejtése
@Kara kán:

Mi bajod van? Fizetnek érte. Mint ahogy a világban oly sok fiatal tanul külföldön, magyar is. Itt is tanulnak külföldiek. Mindenki menjen haza?

Kara kán|4 éve |Permalink|Komment elrejtése

Majd én is fizetek, és beköltözök a lakásodba, ha tetszik, ha nem. Mert fizettem. Nekem egyébként eszem ágában sincs olyan helyre menni, ahol nem látnak szívesen. Az indiai diákokkal pedig az is a baj, hogy elfelejtenek hazamenni. Aztán eltelik pár évtized, és ők akarnak lenni az urak, mint például Fidzsin (de analógiaként említhetném a románokat is Erdélyben).

Gezanguz|4 éve |Permalink|Komment elrejtése
@Kara kán:

A cikket és a kommenteket olvasva vitába keveredtem magammal: Egyfelől 1) körömszakadtamig támogatnám a szabad mozgást (~pacsi, mmpontos ;)), másfelől viszont Epikurosz-hoz hasonlóan 2) felcsapnék Ausztrália-védőnek. Kérdés ugyanakkor, hogy 3) tényleg félteni kell-e a kengurukat a "vad" de "gyengébb testfelépítésű" indiaiaktól? Illetve: 4) ki állítja azt közületek, hogy a bazinagy 3,9 milliós Melbourne valóban megérzi a 90-93 ezer indiai vendégdiákot? Mert én nem. 5) Ki állítja, hogy ez egy életbevágó konfliktus? Én nem.

üdv, Gezanguz

mmpontos|4 éve |Permalink|Komment elrejtése
@Kara kán:

Szerintem olvasd el még egyszer a cikket...

Tuti, hogy Magyarországon is vannak olyan emberek, akik nem látják szívesen a romákat, a zsidókat, a románokat, a szerbeket, a szlovákokat, a négereket, a stb stb. , úgy általában mindenkit utálnak, aki nem olyan, mint ők. Attól függetlenül, hogy az utált egyén mit csinál. Mert ha egy cigány meglop, és én ezért megverem, az némileg jogos lehet. De ha az egyetemen találkozok egy "idegennel", és azt megütöm???....

Ha majd hívlak, hogy nálam tanulhatod meg legjobban a téged érdeklő szakma fogásait, és Te rászánod a pénzt amit kérek, akkor gyere. Majd én is jól megruházlak, és akkor nézhetsz... :-)

HókupackaVackaElőtt|4 éve |Permalink|Komment elrejtése
@mmpontos:

Jöjjenek, ha utána hazamennek. Szerintem ez mindenhol igaz lehet, nem csak a közelünkben.

mmpontos|4 éve |Permalink|Komment elrejtése
@HókupackaVackaElőtt:

Valószínűleg azért maradhatnak ott, ahol tanulnak, mert valakinek kellenek... Ott termelnek, ott fizetnek adót, ott fogyasztanak. Akkor ez jó a befogadóknak. Nem telepedhetnének le, ha nem lenne megfelelő munkájuk, keresetük.

Ez hasonló probléma, mint a németeké a törökökkel. Ha a németek hajlandóak lettek volna utcát söpörni, és nem akarták volna elvégeztetni a piszkos munkát mással, most nem fájna a fejük. Ők fogadták be a törököket. Az ausztrálok is befogadják az indiaiakat, mert termelik a pénzt nekik. Ha pedig nem gondolkodnak hosszú távon, az az ő bajuk.

Ne a szerencsétlen indiaiakat szidjátok már, mert oda mennek, ahová hívják őket!!!

"Ausztrália számára határon kívülről érkező bevételei közül az egyetemein folyó oktatásért a külföldiek által fizetett tandíj a harmadik legfontosabb"

ÜlőBika|4 éve |Permalink|Komment elrejtése

Még mindig jobb, mint szegény Malina Hedvignek, akit otthon vertek meg hasonló indokokkal... szemét tótok...

Az indiaiaknak sem lehet könnyű. Ha valaki jó képességű, külföldön kell tanulnia, hogy kiváljon a tömegből, és jó munkát kapjon. Hiszen sokan állnak sorba egy-egy munkáért. És valóban, oda mehet, ahova hívják, ahol az egyetemek ajtajai nyitva állnak az indiai hallgatók előtt. Egy ilyen mértékű hallgatói dömpinget viszont az ausztráloknak sem lehet könnyű megszokni, még akkor sem, ha alapvetően nyitottak a külföldiekre.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák