2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Mangu Zsuzsanna   2009. szeptember 10., csütörtök

A dalai láma megkeverte a tajvani lapokat

2008 májusa óta, mióta Ma Jing-csiu (Ma Yingjiu) az elnöki székbe került, kétségtelenül javultak a Kína és Tajvan közötti kapcsolatok. A javulás ára viszont drága: Tajvan engedményekre kényszerül. A tajvani vezetés tisztában volt azzal, hogy a dalai láma látogatását Kína nem nézi jó szemmel, mégis engedett a legnagyobb ellenzéki párt kérésének és meghívta magához Tibet szellemi vezetőjét. Nem kockáztathatta tovább ugyanis vezető pozícióját, az augusztus eleji Morakot tájfun már így is elsodorta hitelét.

A tajvani lakosság a kormányt hibáztatja, amiért nem reagált kellő gyorsasággal és megfelelő intézkedésekkel a természeti csapás után. Az augusztus 7-9. között tomboló tájfun egész falvakat temetett be sárral, vízzel és kőtörmelékkel Dél-Tajvan hegyes területein, maga után hagyva több mint 500 halottat és több száz eltűntet. A kormány vállalja is a felelősséget. "Nem teljesítette (a kormány) a kötelezettségét, hogy megvédjen benneteket... A nemzet vezetőjeként vállalom a felelősséget a hibákért, amiket a kormány elkövetett a mentési munkálatok során" - nyilatkozta a népnek Ma Jing-csiu. Szavai azonban már kevés vigaszt nyújtanak az elhunytak szerettei számára.

A pusztító Morakot tájfun

Felelősségük tudatában több kormánytag is benyújtotta lemondását a pusztító tájfun után, köztük Liu Chao-hszüen (Liu Zhaoxuan) miniszterelnök is. Liu egyébként már augusztus közepén hírt adott távozásáról, azonban a tájfun utómunkálatai miatt az elnök kérésére még maradt pár hétig. Hétfőn bejelentette, hogy a segélyek 90 százaléka eljutott az áldozatokhoz és az otthon nélkül maradtak 92 százaléka ideiglenes szállást kapott, ezzel úgy érzi teljesítette feladatait és szeptember 10-ével visszavonul posztjáról. "Valakinek vállalnia kell a politikai felelősséget... Jobban kellett volna csinálnom" - nyilatkozta a hétfői sajtótájékoztatón a leköszönő miniszterelnök. Ma Jing-csiu a kormánypárt főtitkárát, Vu Tun-ji-t (Wu Dunyi) nevezte ki utódjául. 

A kormány intézkedései egyébként valóban azt bizonyítják, hogy nem voltak tisztában a természeti katasztrófának és következményeinek a súlyával. Késleltették például a külföldi segítség elfogadását. Habár több ország is emberi erőt, mentési eszközöket és egészségügyi szállítmányokat ajánlott fel, a kormány mindet udvariasan visszautasította, kivéve a kínai segítséget. Ma Jing-csiu azt nyilatkozta, hogy nem volt annak tudatában, hogy a Külügyminisztérium visszautasította a felajánlásokat. Utóbbi ezt azért tette, mert úgy érezte, Tajvan képes egyedül megbirkózni a problémával és ezért nem tartotta azokat szükségesnek. A Morakot azonban túllépte a lehetőségeiket, 50 éve nem volt ilyen erős vihar a területen. A Külügyminisztérium később elismerte felelősségét, de védekezésül azt is hozzátette, a Központi Katasztrófa- és Vészhelyzetelhárató Központ utasítására vártak. Az első segélyszállítmányok végül augusztus 16-án, egy héttel a tájfun lecsapása után érkeztek meg és mivel Kínából, Ma Jing-csiut az a bírálat érte, hogy még ilyen szükséghelyzetben sem képes felhagyni a politizálással. Ezek után már elkerülhetetlennek látszott, hogy eleget tegyenek az ellenzéki Demokratikus Haladás Pártja kérésének és meghívták a dalai lámát, nyújtson vigaszt a szenvedőknek.

A láma érkezése változást hozott

A dalai láma augusztus 31-én érkezett Tajvanra a kínai vezetés határozott elutasítása ellenére. Ezzel Kína számára két kényes ügy került össze: a tibeti és a tajvani kérdés. A dalai lámát Kína veszélyes szeparatistának tartja, aki a tibeti függetlenségen dolgozik, ezért negatívan szemlélik bármely országba való utazását. Tajvan esetében ez különösen igaz, mellyel egyre csak javultak a kapcsolatok tavaly május óta, most viszont kétségtelenül romlani látszanak. "A dalai láma nem csupán vallási személy. Vallási zászlót lobogtat és közben kísérleteket tesz az ország szétszakítására" - nyilatkozta a kínai Tajvani Ügyek Irodája állásfoglalásában. "Mindegy, hogy milyen formát és identitást használ arra, hogy Tajvanra utazzon, mi határozottan visszautasítjuk azt" - folytatódik a nyilatkozat. Ma elnök erre úgy reagált, hogy a dalai láma látogatásának semmilyen politikai vonatkozása nincs, az áldozatok és a túlélők nyugalmáért jött, értük és velük imádkozott. Múlt hét kedden több tízezren gyűltek össze, hogy meghallgassák a buddhista vallási vezetőt, köztük valószínűleg nem sokan akadtak, akik eközben politikára gondoltak, a tajvani-kínai kapcsolatokat azonban mégis negatívan érintette a látogatás.


Tajvan képeinken

A Kommunista Párt egyik magas rangú tisztviselője törölte tervezett tajpeji látogatását és a várt kínai delegáció sem érkezett meg a siketek olimpiájának szombati megnyitójára. Habár az nem biztos, hogy mindez a dalai láma látogatása miatt alakult így, azonban a tajvani kormánypárt szóvivője elmondta "nem zárjuk ki ezt a lehetőséget". A kínai Tajvani Ügyek Irodája egyébként közölte, hogy "a dalai láma látogatása negatívan fogja befolyásolni a szorosközi kapcsolatokat". Elemzők szerint ez az oka annak, hogy Tajvan idén nem kéri felvételét az ENSZ-be. A tajvani kormány ugyanis ezzel akarja visszaállítani a két terület közötti bizalmat. A Kínai Köztársaság egyébként egészen 1971-ig képviselte Kínát az ENSZ-ben, amikoris a Kínai Népköztársaság vette át ezt a szerepet. 1993 óta Tajvan folyamatosan próbálkozik a bejutással, azonban sikertelenül, Kína minden alkalommal megakadályozta felvételét arra hivatkozva, hogy 1949 óta a sziget Kína része és mivel csak egy Kína létezik, a felvétel nem lehetséges. Kína, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, szemben áll Tajvan minden olyan nemzetközi szervezethez való csatlakozásával, amely megköveteli az államiságot mint a tagság feltételét. 

A tajvani Külügyminisztérium szóvivője elmondta: "Nem indítványozzuk a felvételt idén... A döntés alapja, hogy a helyzetet először egészében át akarjuk látni." A híres tajpeji politikatudományi egyetem (National Chengchi University) nemzetközi politikával foglalkozó társprofesszora, Alex Csiang elmondta: "Ma (elnök) meg akarja tartani a jó kapcsolatokat (Kínával) és az ENSZ-hez való felvételi kérelem nem tesz jót ennek". Sokak szerint Ma ezzel csak egy újabb szükségtelen és a tajvani függetlenség számára káros engedményt tett Kínának.

Az eddigi vélemények
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Fru|12 hónapja |Permalink

Nem is gondoltam, hogy egy olyan hivatalosan önálló állam életét, mint Tajvan, ilyen mértékben tudja befolyásolni Kína. Mi lesz, ha beigazolódik azoknak az állítása, akik szerint Kína egyre nagyobb és nagyobb hatással lesz a világra és az egyes országokba?

Értékelés: - 
 
 
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák