Japán: régi motoros lehet az új miniszterelnök

A legesélyesebb japán miniszterelnök-jelölt négy generációs politikus-dinasztiából származik, példaképe az Egyesült Államoktól való távolságtartást propagáló nagyapja és John F. Kennedy amerikai elnök. Hatojama Jukio szeret rögbizni, teniszezni és a karaoke is kedvenc elfoglaltságai közé tartozik.

„Olyan politikát szeretnénk folytatni, ami az emberekkel
törődik, nem pedig a betonépületekkel” – foglalta össze szándékait a két hete, július 27-én tartott kampánynyitó beszédében Hatojama Jukio, a Japánt
kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) legfőbb riválisának tartott Japán Demokrata
Párt (DPJ) vezetője, aki egyúttal az augusztus végi előrehozott választások
egyik kulcsfigurája. A miniszterelnök-jelölt ezzel utalt egyrészt a demokraták
fő mottójára, miszerint az „emberi élet az első”, másrészt bírálta a hatalmon
lévők tevékenységének fókuszában álló építési projekteket. Szemlélete
üdvözlendő egy olyan országban, ahol az öngyilkosok száma napi 100-nál is több,
viszont egy tehetős és rendkívül befolyásos politikai dinasztia sarjaként
személye már kevésbé „nyerő” a nép szemében.

Politikus-dinasztia – a politikusi karrier szinte elkerülhetetlen volt

A tokiói származású, 1947 februárjában született Jukio
testvérével, Kunióval együtt a Hatojama-dinasztia negyedik politikusi pályát
választó generációja. A felmenők között találjuk a Parlament alsóházának
egykori elnökét a dédpapa személyében, az 1950-es évek közepén az LDP első
elnökeként miniszterelnöki tisztséget betöltő nagypapát, valamint az egykori
külügyminiszter édesapát. Közülük legnagyobb hatással a pártalapító nagyszülő
volt Jukio nézeteire, ami elsősorban jelenlegi külpolitikai állásfoglalásában
köszön vissza. A családi múlt nemcsak az apai ágról, hanem az édesanya részéről
is kellőképpen fényes, hiszen őt Isibasi Sodzsiróhoz, a mára
már a világ legnagyobb gumiabroncsgyártó vállalatának számító Bridgestone-nak
az alapítójához fűzik rokoni szálak, a nagypapa pedig ezen a vonalon is
miniszterelnöki tisztséget vállalt. Hatojamáékat sokszor a japán
Kennedy-családként is emlegetik, tekintettel az elmúlt évszázad kiemelkedő
sikereire és felhalmozott vagyonukra.

Jukio 1969-ben, Tokióban szerezte meg mérnöki diplomáját,
majd 1976-ban doktorált ugyanezen a területen a híres Szilikon-völgyben fekvő Stanford
Egyetemen. 1981-től ’83-ig segédprofesszorként dolgozott a felsőoktatásban,
majd 1986-ban megörökölte apja helyét Hokkaidóban, így az LDP színeiben a
képviselők házának tagja lett a 9. körzet ügyeiért felelősséget vállalva.
1993-ban több politikustársával együtt kilépett a kormányzó politikai
csoportból, és egyik alapítója lett a Szakigake (Új) Pártnak, ahonnan később
továbbállt az 1998-ban részben az ő munkája nyomán megalakult Japán
Demokrata Párthoz, amelynek azóta is tagja. A főleg szakmunkások,
liberális középosztály, és a nők támogatását élvező politikai
tömörülést Hatojama vezette 1999 és 2002 között, majd a főtitkári poszt
betöltése után 2009 májusában ismét megválasztották az elnöki székbe, miután
elődje, Ozava Icsiro egy korrupciós botrány miatt lemondott.
A 2009. augusztus 30-i előrehozott választásokon a politikus-dinasztia sarja a legnagyobb
ellenzéki csoport képviseletében jó eséllyel pályázik a miniszterelnöki
tisztség betöltésére, tekintettel arra a helyzetre, hogy az évtizedek óta nem
tapasztalt súlyos japán recessziót sokan az LDP számlájára írják. Egy júliusban
készült reprezentatív felmérés szerint, bár Hatojamát többen preferálják a
jelenlegi vezető, Aszó Taró személyénél, a megkérdezettek 57%-a gondolja azt,
hogy egyik vezető sem alkalmas az ország irányítására.

Miért lenne jó, ha Hatojama nyerne?

Jó néhány politikai elemző vélekedik úgy, hogy a rövid megszakítással több mint 50
éve hatalmon lévő, részben sikeresnek mondható, ugyanakkor a hosszú évek óta
tartó irányítás miatt túlságosan megmerevedett kormánypárt és a körülötte
burjánzó bürokrácia már alkalmatlan az ország irányítására, és mindenképp
szükség van egy kis frissítésre, a merevség feloldására. Erre jelenthetne megoldást
a Japán Demokrata Párt, amelynek elsődleges célja a túlcentralizált vezetés
megszüntetése, és helyette a régiók előnyben részesítése középpontban az
emberrel.

Jukio Hatojama politikájában az emberközpontúság azért is
élvez elsőbbséget, mert rendkívüli hatással volt rá egy 20. századi olasz
filozófus és üzletember, Aurelio Peccei, aki figyelmeztetett a gazdasági
fejlődés környezetre és emberekre gyakorolt káros hatására.

A DPJ elnökének további példaképei a politika színpadáról a
volt amerikai elnök, John F. Kennedy, valamint a már említett miniszterelnök
nagypapa Hatojama Icsiro, aki elsősorban az amerikai
kötelékek lazításán fáradozott az 1950-es években. Unokája, Jukio is ezt
szorgalmazza most meghirdetett diplomáciai programjában, bár már jóval
szolidabb formában, mint azt korábban tette. Míg régebbi elképzelései között
szerepelt az okinavai amerikai katonai jelenlét jelentős csökkentése – amihez
egyébként a helybeliek többsége is ragaszkodna -, mostanában már enyhült
retorikája az ország legfontosabb szövetségesével kapcsolatban, és csak az aktívabb japán szerepvállalásról beszél a nemzetközi békefenntartásban
és önvédelemben.

A társadalmi ügyeket tekintve szintén a nagyszülő
elvét követi, ami japánul a „juai”, mely magyarra fordítva annyit
jelent: barátság és szeretet. Ebből a megfontolásból liberális álláspontot
képvisel az idegenek jogait illetően és a nők helyzetét tekintve. Utóbbi
kapcsán fontosnak tartja a gyermeknevelési pótlék mielőbbi emelését, továbbá a háztartások jövedelmének növelését.

Ellenérvek

Néhányan nem jósolnak nagy jövőt Hatojamának, tekintettel
arra a társadalmi kiábrándultságra, ami a nepotizmus (a hatalmi pozíciók
elosztásakor a rokonok előnyben részesítése) térnyeréséből is fakad. Japánban ugyanis
a politikai életben többnyire csak a megfelelő családi háttérrel, a megörökölt
szavazóbázissal lehet érvényesülni, amire a miniszterelnök-jelölt megválasztása
egy újabb bizonyíték lenne. A jelenlegi vezető, Aszó Taró közvetlen elődjei
közül háromnak is a hozzátartozóin keresztül sikerült hatalomra jutnia. A japán
társadalom szeretne már ennek véget vetni.

Egyéb szerepvállalás

A 62 éves politikus egyébként a választásokra készülve is
szívesen hódol hobbijának, a zenehallgatásnak gyönyörű, angol stílusban épült
tokiói palotájában, valamint szeret karaokezni, teniszezni, rögbizni és
baseballmeccseket nézni. A politikai tevékenységen kívül részt vesz még a
Japán-Orosz Társaság, a Japán Rögbi Egylet, valamint egy vakvezető kutyák
kiképzését segítő egyesület munkájában, azok elnökeként.

Felkapott hírek

Friss hírek