Indulhatsz a választásokon, ha nem ülsz börtönben

Szanyi Zsófi
2009. április 21., kedd

Ahogy megírtuk, két hete feltételesen szabadlábra helyezték Varun Gandhit, a híres indiai Nehru-Gandhi politikus dinasztia sarját, akit muszlimok elleni gyűlöletbeszéd miatt tartóztattak le. Az indiai törvények szerint a politikus elleni vádemelés nem zárja ki a választásból, így az észak-indiai Uttar Pradés állam Pilibhit körzetében megmérettetheti magát az ellenzéki, hindu-nacionalista BJP színeiben.

A pár hete letartóztatott Gandhi ellen gyűlöletbeszéd a vád, mert egyik kampánya a során videó készült róla, amint az Indiában nagy létszámú muszlim kisebbséget szidalmazza. Gandhi állítása szerint nem ő látható a felvételen, és politikai mesterkedések áldozatává esett. Az indiai választási bizottság megalapozottnak ítélte a vádat, és meglátásuk szerint valóban Gandhi látható a felvételen.

Letartóztatása után támogatói erőszakos tiltakozásba kezdtek, mert a Nemzetbiztonsági Törvény alapján akár egy évig is óvadék nélküli letartóztatásba helyezhették volna. A jogszabályok szerint nem lehet eltiltani Gandhit a választáson való indulástól csak ha a bíróság bűnösnek találja és legalább két év börtönt szab ki rá. A próbaideje alatt befejezheti kampányát, de tartózkodnia kell bármilyen jellegű szélsőséges megnyilvánulástól, vagy a gyűlöletbeszédre akárcsak hasonlító szónoklatoktól.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák