Napirendre tűzi az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyar állampolgárok ügyével foglalkozó beadványt.
Tőkés László EP-képviselő levelére, melyben arra hívta fel Viviane Reding figyelmét, hogy Romániában ismét eluralkodott a magyarellenesség, az EB alapjogi biztosa azt a választ adta: „nincs mód arra, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjunk”.
A közelgő Európa-nap alkalmából az uniós intézmények Brüsszelben és Strasbourgban megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt, idén az uniós nyílt napokat szombaton tartották meg Brüsszelben.
Žák-Malina Hedvig és ügyvédje, Branislav Jurga jelenlétében április 23-án közmeghallgatást tartottak az Európai Parlamentben. A találkozót Bauer Edit felvidéki EP-képviselő (MKP) azért szervezte, hogy felhívják az EP figyelmét a jogszerűtlen eljárásra, amely súlyosan sérti egy uniós polgár alapvető emberi jogait. (3)
Toró T. Tibort választották az Erdélyi Magyar Néppárt elnökévé szombaton, a II. Országos Küldöttgyűlésen. A 392 érvényes szavazatból 374 volt az igenek száma, 10 küldött nemmel voksolt.
A második világháborút követő felvidéki kitelepítések jogsértéseire és a felvidéki magyar állampolgárokkal szembeni jogfosztásra emlékeztetnek Szlovákiában. (1)
Itt az ideje, hogy szakítson Románia a Ceauşescu-féle hagyományokkal - hangsúlyozza az EMNP.
Az Erdélyi Magyar Néppárt szerint a mai is élő, a természetes régiók szerint kell meghúzni az új közigazgatási körzetek határait.
Várhatóan az első 30 műemléképületet már idén nyáron ellátják többnyelvű informatív táblákkal.
A nemzeti kisebbségi képviselő számolt be a muravidéki magyar sajtó számára az aktuális történésekről.
Az Európai Néppárt (EPP) politikai közgyűlése elítélte kedden Brüsszelben Robert Fico szlovák miniszterelnök kisebbségellenes megnyilvánulásait.
Akár újabb öt évet is késhet Románia és Bulgária schengeni csatlakozása. (1)
A Szociálliberális Szövetség (USL) politikusai képviselői „kiviselték magukat" Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusról tartott szerda esti vitán az Európai Parlament strasbourgi plenárisán
Román nyelven bírálta kedden az Európai Parlament strasbourgi plenárisán Bokros Lajos a Székelyföld közigazgatási felszabdalására irányuló bukaresti elképzeléseket. (12)
Az európai alapértékek védelmében a jelenleginél erősebb mechanizmus létrehozását sürgeti Dánia, Németország, Finnország és Hollandia külügyminisztere abban a március 7-i keltezésű levélben, amelyet José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének címeztek.
Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője sem tud egyetérteni azzal, hogy Robert Fico szlovák kormányfő a múlt héten Turócszentmártonban (Martin) azt állította: a szlovákiai kisebbségek zsarolják az államot, amely nem is az övéké, hanem elsősorban a szlovákoké.
A Szlovák Nemzeti Párt EP-képviselője, az EU-renegátok frakciójában helyet foglaló Jaroslav Paška szerint a Fidesz manipulálta az EP bizottságát annak érdekében, hogy foglalkozzanak a szlovákiai állampolgárságvesztők ügyét felkaroló beadvánnyal.
Hollandia nem köti már Románia schengeni csatlakozásának ügyét az úgynevezett Együttműködési és Értékelési Mechanizmushoz.
A Benes-dekrétumokról, a szlovákiai magyarok állampolgárságáról, kisebbségellenes megnyilvánulásokról, illetve az új magyar földtörvénytervezetről is szóltak.
Romániában megpróbálják megfélemlíteni a bírákat, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), a legfelsőbb bíróság, az alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjait, többek között egyes sajtóorgánumok is. (1)