EU-n kívül rekedve
Szerb és magyar két jó barát
Szerbia és Magyarország nagyon fontos és értékes partner egymás számára. Beszámolónkból megtudhatja, mire jutott még a két ország parlamenti bizottsága a minap Budapesten.
« Újabbak
Korábbiak »
-
A vajdasági biztonsági tanács megállapította: kevesebb volt a nemzeti indíttatású incidens mint az elmúlt hat évben, ám a verbális összetűzések száma növekedett.
-
Svetozar Čiplić kisebbségügyi miniszter tegnap hivatalosan is bejelentette: június 6-án szervezik meg a kisebbségi nemzeti tanácsok választását mind a 167 szerbiai községben.
-
Megkezdte háromnapos vajdasági magánlátogatását Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke.
-
A nemzeti kisebbségek 15 nemzeti tanácsa azt szorgalmazza, hogy maradjon meg az emberi és kisebbségi jogi minisztérium.
-
A Magyar Köztársaság elnöke idén az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére szervezett vajdasági rendezvényeken vesz részt.
-
Viktor Janukovics, Ukrajna február 7-én megválasztott új elnöke csütörtökön letette hivatali esküjét. Államfőségének első napján egy sor tárgyalást folytatott a fővárosba érkezett magas rangú vendégekkel, köztük Sólyom László magyar köztársasági elnökkel.
-
A vajdasági Magyar Szó igyekezett utánajárni, hogy valójában létezik-e szélsőjobboldali politizálás a vajdasági magyar pártok körében.
-
A Nemzeti Beruházási Tervért (NIP) felelős minisztérium elismerte Vajdaság államiságát, amikor csak kis számú vajdasági projektum pénzelését hagyta jóvá – jelentette ki Nenad Čanak , a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetője. (1)
-
Be kell tiltani a Magyar Remény Mozgalmat, ha valóban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom áll mögötte - jelentette ki Ivica Dačić belügyminiszter.
-
Megkapta a működési engedélyt a szabadkai magyar tannyelvű tanítóképző kar.
-
Szabadka után Zentán is a forgatókönyv szerint zajlott az önkormányzati vezetés VMSZ-telenítése.
-
Mint ismeretes, az államfőválasztás előtt Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke együttműködési és partnerségi megállapodást írt alá Viktor Janukoviccsal. A dokumentumhoz csatlakozott egy-egy jelentős orosz és román szervezet is.
-
A vajdasági parlamentben megtartott keddi, első idei ülésen megkezdődött a tavaly novemberben elfogadáott statútum és hatásköri törvény által szavatolt tartományi jogok és hatáskörök tartalommal való feltöltése.
-
Csütörtök reggelre Temerin központjában több ellenséges hangvételű, lényegében a magyarok ellen uszító falragasz jelent meg.
-
Válságosnak nevezte a vajdasági nemzeti tanácsok megválasztásához szükséges névjegyzék összeállításának eddigi eredményeit Bojan Pajtić.
-
Folytatódik a Vajdasági Magyar Szövetség és a Demokrata Párt közötti politikai harc. Ezúttal a zentai önkormányzatban áll fel új koalíció a VMSZ nélkül. Az összeesküvésben részt vesz a Magyar Polgári Szövetség is.
-
A vasárnapi ukrán elnökválasztás győztese immáron minden kétséget kizáróan Viktor Janukovics. Kezdődhet a latolgatás: mit hoz majd az új ukrán elnök a kárpátaljai magyarságnak?
-
Az ukrán alkotmánybíróság az ország alaptörvényébe ütközőnek ítélte azt a kormányrendeletet, amely szerint az állami és önkormányzati iskolák pedagógusai munkaidőben kizárólag az államnyelvet használhatják.
-
A Szerb Haladó Párt tisztségviselője bűnvádi feljelentést tett a Szerb Radikális Párt három tisztségviselője ellen, mert azok – úgymond – hamisan megvádolták háborús bűncselekmények elkövetésével. (1)
« Újabbak
Korábbiak »
További dossziék a rovatban
Kárpát-medence - Hírfolyam
- Bős-Nagymaros: most Pozsony halogatja a döntést
- A Jobbik kisebbségi programját dicsérik
- Ukrajna leállította az áramexportot
- Duna-csúcs Budapesten
- Kormányzati offenzíva az üzletláncok ellen
- Anya(ország), kezdődik!
- Tisztogatás a Vajdasági Magyar Szövetségben
- Változások a kétnyelvű oktatásban Szlovéniában?
- A magyar–román államközi egyezmény felülvizsgálatát javasolják
- Mennyi is jut valójában a magyaroknak?
- Székelyföld: folytatódik a határvita
- Drágább lesz a benzin, a cigaretta, az ital
- Jól járhat a magyar kisebbség
- Nem lesz fizetésemelés a közszférában
- Mibe fektessünk be idén?
Népszerűek
LegolvasottabbakLegvitatottabbakMost beszélik
- "Aki a sapkáját nálunk leteszi, az a mi emberünk"
- Újabb atomszereplők a láthatáron?
- Még a napok is megrövidültek a chilei földrengés...
- Támadják a rendeleti kormányzást Argentínában
- Választási törvénnyel trükközik a katonai rezsim
- Neonáci törekvések Szlovákiában
- Obama búcsút venne az atomfegyverektől
- Egy bárónő botrányai












