Bevásárol fegyverekből a szlovák kormány

A szlovák állam 46 ezer új fegyvert vásárol teljes felszereléssel együtt. Áfa nélkül 23 millió eurót költenek a fegyverkezésre, írja az Új Szó. Robert Kaliňák belügyminiszter a mai sajtótájékoztatón elmondta: a rendőrök 24 ezer új fegyvert – pisztolyokat és gépfegyvereket – kapnak. A maradékot a pénzügyőrség, az igazságügyi rendészet,  a hadsereg és a büntetés-végrehajtás alkalmazottai között osztják szét. A pisztolyok darabja kevesebb mint 300 euróba, a gépfegyvereké megközelítőleg 1500 euróba kerül.  Kaliňák elmondása szerint a fegyvereket a piaci áraknál 30 százalékkal olcsóbban vásárolták.  Hozzátette: a rendőrség fegyvereinek lecseréléséről szóló rendelet még 1992-es keltezésű, és hat évre szólt. A mostani fergyvervásárlással tehát a minisztérium egy hosszas folyamatot zár le. Mint elmondta, a használt fegyvereket begyűjtik, majd megpróbálják eladni. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón elmondta: megváltozott a biztonsági helyzet, a fegyverhasználat ma már nem megy ritkaságszámba. A rendőröket ezért megfelelő felszereléssel kell ellátni – tette hozzá.

Kitekintő / Új Szó

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás