Megvonhatják a családi pótlékot neveletlenségért

Egy készülőben lévő törvénymódosítás értelmében januártól az iskolai rendtartás megszegéséért elvehetik a szülőtől a családi pótlékot Szlovákiában. Ehhez elég lehet akár egy ártatlan puszi egy osztálytárstól. Ehhez képes ha például bűncselekményt követ el a gyerek, és nem kerül börtönbe, a járandóság megmarad.

Az iskolai rendszabályok sok mindent szabályozhatnak, a festett hajtól a sminken át tilthatja a diákok közti puszizkodást is, tehát szigorúbbak, mint a köznapi törvények. Az új jogszabálytervezet szerint pedig már egyetlen iskolai szabálysértésért megvonhatnák a családtól a családi pótlékot. A javaslatot a munkaügyi minisztérium terjesztette elő, számolt be a Sme.

Az iskolai rendtartást minden iskola magának alakítja ki, az iskolaigazgatók adják ki azt, az iskolai önkormányzattal és a pedagógustanáccsal való megtárgyalását követően. Mindez azt jelenti, hogy ami megengedett az egyik iskolában, az másutt tilos. A szülők és a diákok ezért jobban teszik, ha áttanulmányozzák a rendszabályokat a jövőben.

A szülő nevelje úgy

Peter Pollák, a kormány romaügyi biztosa a törvény bemutatásakor azt mondta, hogy a szülők legalább három hónapra elesnek a pótléktól, ha gyerekük súlyosan megsérti az iskolai rendet. A javaslat jelenlegi formájában azonban nem súlyozza a szabályszegéseket: a pótlékot bármilyen kihágás esetén elvehetik.

Civil jogvédők szerint a törvény nagyon szigorú, és szubjektív visszaélésekre, diszkriminációra ad lehetőséget, nyilatkozta a Sme-nek Laco Oravec a Milan Šimečka Alapítványtól.

Jozef Burian, a munkaügyi minisztérium szóvivője szerint viszont rendben van a törvény. “Elsősorban a szülőnek kell úgy nevelnie gyerekét, hogy az alapvető szabályok szellemében viselkedjen” – véli.

Az utcán nem veszik el azonnal A szabályszegést az iskolaigazgatónak kell jelentenie a munkaügyi hivatalnak, amely eldönti, leállítja-e a pótlék kifizetését. Ha ezt megteszi, a pénzt az adott községnek küldi, amely dönthet annak felhasználásáról. Amennyiben a gyerek nem követ el további szabálysértést, három hónap elteltével ismét jár a családnak a pótlék.

A szabályozás így szigorúbb, mintha a gyerek az iskolán kívül követne el törvény által meghatározott kihágást, mivel azonnali következményeket von maga után. Kihágás esetén ugyanis csak ismételt elkövetés esetén állítják le a családi pótlék kifizetését. Sőt, ha kiskorú személy bűncselekményt követ el, és nem kerül börtönbe, továbbra is jár a segély. 

A tervezetet a belügyminisztérium is kritizálja emiatt. “Nem logikus, hogy társadalmilag veszélytelenebb cselekvés miatt megszűnjön a hozzájárulásra való jogosultság, súlyosabb esetben viszont ne szűnjön meg” – írták a munkaügyi minisztériumnak a tervezettel kapcsolatban. Burian szerint viszont a belügy észrevételeit már bedolgozták a törvényjavaslatba, írja a Sme.

Kitekintő / Bumm.sk

Felkapott hírek

Friss hírek

Brexit: a Munkáspárt mozgolódik, Theresa May mindent kizár

Nagy többséggel jóváhagyták kedden a brit Munkáspárt kongresszusán a párt Brexit-stratégiáját, amely nyitva hagyja az újabb népszavazás lehetőségét is, Theresa May pedig megismételte azt a sokszor hangoztatott nézetét, hogy egy esetleges rossz megállapodásnál az is jobb, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az EU-ból. A határkérdés azonban így sem oldódik meg.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás