Magyar zászlóval fogadták az olaszokat Bukarestben

A hírt a Romania TV román televízió közölte, amely fényképeket is közzétett a „kínos” esetről. A képen Varujan Vosganian gazdasági miniszter látható, amint tárgyalóasztalnál Diego Brasioli olasz nagykövettel folytat megbeszélést.

Az ilyen alkalmaknak megfelelően a felek által képviselt országok zászlóit is kitűzték. Az asztal egyik sarkában a román zászló volt látható, vele szemben pedig a magyar lobogó az olasz helyett. A hírtelevízió megállapítja, hogy a diplomáciai bakit senki nem javította ki, a tárgyalások ideje alatt végig a magyar zászló volt kitéve – írja a Krónika.

Ez azért fordulhatott elő, mert a színeit tekintve az olasz és a magyar nemzeti jelkép azonos színű – piros, fehér, zöld -, de az olasz lobogón függőlegesen balról jobbra zöld, fehér, piros sorrendben szerepelnek a színek, míg a magyar zászlón vízszintesen piros, fehér zöld sorrendben.

A hírtelevízió szerint a diplomáciai baki annál súlyosabb, hogy a román gazdasági minisztérium a romániai befektetési lehetőségekről akarta meggyőzni az olaszokat.

Romániában számos olasz befektető van, főleg az ország nyugati részén a Bánságban, ahol kiterjedt mezőgazdasági földeket birtokolnak. Olaszország Románia második legnagyobb kereskedelmi partnere Németország után.

Kitekintő / Krónika.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás