Csángó gyerekek balatoni nyaraltatására gyűjtöttek

MTI
2012. augusztus 20., hétfő

Több százan vettek részt a Pintér Aukciósház második alkalommal megrendezett, Balaton, nyár, szerelem című nyári árverésén és az utána rendezett koktélpartin a balatonfüredi Vaszary Villában, ahol csángó gyerekek balatoni nyaraltatására gyűjtöttek - közölte az Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján a balatonfüredi önkormányzat.

Mint írták: a parti bevételét Balatonfüred és Kecskemét városa kiegészítette, így húsz csángó gyerek üdülhet még az idén egy hétig a Balatonnál. Közleményük szerint jótékonysági aukciójukra jövőre szeretnének még nagyobb hangsúlyt fektetni, és Kecskemét is már most jelezte, hogy 2013-ban jelentős összeggel támogatja majd a gyerekek üdültetését.

Az aukción 330 műtárgy, köztük festmények, szobrok, ezüsttárgyak, ékszerek, Zsolnay-porcelánok szerepeltek.

A kikiáltási tárgyak között volt például festmény Mednyánszky Lászlótól, Csók Istvántól, Tóth Menyhérttől, és Bernáth Aurél egyik jelentős képe is szerepelt az árverésen. A műtárgyak kikiáltási ára összesen mintegy 100 millió forint volt. A legdrágábbak 5-7 millióról indultak, de voltak pár ezer forintos tételek is.

Az aukción a tavalyihoz képest húsz százalékkal több volt a leütött tételek száma. A kínált műtárgyak 38 százaléka kelt el, ami - mint írták - jóval magasabb arány a szokásosnál. A legdrágább tétel Egry József 1938-ban festett, Badacsonyt ábrázoló képe volt, ez több licit után 6 millió forinttért kelt el - olvasható a közleményben.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák