Nemzetközi fórumok elé viszik a vajdasági kérdést

Vajdaság Ma
2012. július 16., hétfő

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke kijelentette, a Szerbiai Alkotmánybíróság döntése után, amely elvitatta Vajdaság egyes illetékességeinek jogszerűségét, nemzetközi fórumok elé kell vinni a vajdasági kérdést.

"Egyértelműen azt üzenték nekünk, hogy Vajdaság ezentúl horgászengedélyeket sem adhat ki. És most nekünk védekeznünk kell, s miután itt már nincs aki megvédje a jogainkat, elkerülhetetlen Vajdaság kérdésének internacionalizálása", nyilatkozta Čanak a Dnevnikben megjelent interjúban.

Kattintson és nézegessen képeket is!

Hozzátette, Vajdaság bízott a szerbiai politikai rendszerben, de ez a bizalom "nyilvánvalóan fellobbantotta a belgrádi hatalomtartók és csatlósaik dölyfét".

"Egyetlen, ráadásul befejezetlen választási kör után, hiszen az új kormány még meg sem alakult, máris szétszedik azt, amit mások 12 keserves év alatt építettek. Nos, ezt így nem tehetik meg", emelte ki Čanak.

Véleménye szerint nyilvánvaló, hogy Vajdaságban "a nagy többségében" olyan emberek élnek, akik nem hajlandók a tartományi sajátosságok eltörlésére.

Čanak a vajdasági szeparatizmusról szóló meséket "ostobaságnak" nevezte.

"Nincs itt semmiféle szeparatizmus, ez ostobaság, de én, mint vajdasági szerb, érzem a magam sajátosságait. Mi pedig csak egyetlen alapvető civilizációs vívmányt kérünk: a jogot, hogy döntsünk saját erőforrásainkról", üzente Čanak.

Szavai szerint a 2006-os Szerbiai Alkotmányt "csalással" hozták, a vajdasági polgárok akarata ellenére.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák