Az EP megvitatja a Benes-dekrétumok kérdését

mti.hu
2012. július 13., péntek

Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága úgy döntött, hogy szeptember 20-ai ülésén megvitatja a Benes-dekrétumok elleni beadványt.

"Érdemi, szakmai és nyilvános vita várható szeptemberben" - nyilatkozott Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő a csütörtöki döntés kapcsán. Bagó szerint "itt az ideje, hogy végre értelmes és tárgyilagos vita keretében ismertessük álláspontunkat, kifejtsük véleményünket, és a petíciós bizottságon keresztül felhívjuk az Európai Unió figyel mét egy olyan jogszabálycsomagra, mely ellentétes az EU alapelveivel és alapértékeivel".

A képviselő ez év elején karolta fel a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát szorgalmazó civilek törekvéseit. Az EP petíciós bizottsága befogadta a civilek és Bagó által közösen benyújtott javaslatot, most pedig úgy döntött, hogy szeptember 20-ai ülésén napirendjére veszi, megtárgyalja azt.

Bagó Zoltán vélekedése szerint több évtizeddel a jogsérelmek után végre érdemi felülvizsgálat kezdődhet a magyarok és németek százezreinek jogait eltipró Benes-dekrétumok ügyében.

Az Edvard Benes csehszlovák köztársasági elnök által a második világháború után hozott dekrétumok egyfelől visszaállították az ország szuverenitását, semmisnek nyilvánították a háború alatt bekövetkezett változásokat, és hivatkozási alapot teremtettek a csehszlovák állam jogfolytonosságához. Másfelől - és a súlyos sérelmek ebből fakadtak - kimondták a csehszlovákiai németek és magyarok kollektív bűnösségét és ezzel indokolt jogfosztását, aminek alapján tömeges vagyonelkobzást, kitelepítéseket hajtottak végre, embertelen büntetéseket szabtak ki.

Csehszlovákia két jogutód állama - a Cseh Köztársaság és Szlovákia - egyaránt elutasítja a Benes-dekrétumok érvénytelenségének kimondását.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Wade|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Erre kíváncsi leszek.

Silvanoman|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Nem lesz semmi. Nem feszíti túl a húrt az EU. A Csehek-Szlovákok tudják, ha engednek kiszabadul a palackból a szellem. Az EU-nek a Román hepaj után nem hiányzik még egy.

Lesz egy elméleti ejnyebejnye.

adventurer2661975|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Silvanoman:

Sajnos én is az elméleti ejnyebejnyében hiszek, ami nem jelenti azt, hogy ne kellene megpróbálni.

Az érzelmi kérdésen túl megint a suskáról van igazán szó. Ha egyszer tényleg kimondanák azt, hogy volt örmény holokauszt...upsz...akartam mondani német és magyar népírtás és emigrálásra kényszerítés, ami vita nélkül volt a II VH utáni civil és közigazgatási "bosszúhadjáratokban", akkor ezeket az embereket nem csak kollektíve kellene felmenteni a kollektív bűnösség vádja alól, hanem őket, illetve utódjaikat kollektíve kárpótolni is kellene. Ez a legtermészetesebb eredője a dolgoknak.

Ha pedig ez bekövetkezne, akkor szerintem Cseh- és Tótország lenne a következő "bail-out" jelölt az Európai Unió egyébként sem túl egészséges táborában. Elég csak elnyifogni ezt a Barosoéknak és máris megy az ukáz, hogy "ejnyebejnye" verzió lehet a legsúlyosabb, amit az EP kiizzadhat magából.

Mindenesetre meghallgatnám, hogy Nigel Farage-nak mi a véleménye a témával kapcsolatban?

:-)))

nneddudgi|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@adventurer2661975:

"Sajnos én is az elméleti ejnyebejnyében hiszek, ami nem jelenti azt, hogy ne kellene megpróbálni. "

Ezzel teljesen egyetértek.

"ezeket az embereket nem csak kollektíve kellene felmenteni a kollektív bűnösség vádja alól, hanem őket, illetve utódjaikat kollektíve kárpótolni is kellene."

Magyarországon ez nagyrészt megtörtént, persze, többnyire csak részlegesen. Enek több oka:

1) Életért NEM LEHET. Legfeljebb jelképes.

2) Az okozott vagyoni kár akkora volt, az államnak meg oly kevés pénze, h nem is lehetett gondolni teljes kártérítéser, csak "részleges kárpótlásra". Errôl szólnak az akkori törvények:

https://kereses.magyarorszag.hu/jogszabalykereso

1991. évi XXV. törvény a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról

1992. évi XXIV. törvény a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról

1992. évi XXXII. törvény az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról

1994. évi II. törvény a kárpótlás iránti kérelmek benyújtásának határidejéről és az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény módosításáról

( Lehet keresgélni továbbiakat, amit érdekel, a törvények között kb 130 találat, psze túlnyomórész semmi köze. Emlékeim szerint nemigen volt több, csak a kárpótlási jegyek felhasználását illetôen. Leht keresgélni más tipus, pl rendeletek között, de azok inkább a végrehajtásra )

Azt nemtom, h máshol volt-e ilyesmi, csehknél szlovákoknál ha, akkor valszeg a magyarok, németek kizárásával. Ha kisülne vmi, ezt kellene helyretenni.

Tleg nem 2 fillér.

nneddudgi|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

jav: természetesen nem "amit érdekel", hanem "aKit érdekel, bocs. :)

Kvarday|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Akármit mondanak nem szabad szó nélkül hagyni. Szégyenletes törvények egy illegitim kormánytól(Benešéket ui. senki nem választotta) amit a sunyi tettestárs nyugat hallgatólagosan jóváhagy. Minden fórumon, minden áldott nap, ezt is, és a trianoni gyalázatot szájukhoz kell dörgölni, mint az egyéb emberellenes büntettekkel teszi ezt a világ. Valljanak színt, amire őket kényszeríteni kell.

babilon21|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Hát igen én is nagyon kiváncsi vagyok rá, hogy mi fog az egészböl kisülni, de én sem gondolom azt, hogy már holnap összejönnek a nagyhatalmak akik aláírták a Potsdami egyezményt és azt semlegesítik, mivel ha tetszik ha nem a Potsdami egyezmény képezi a Beneš-dekrétum jogi alapját és a Kassai kormány programról ne is beszéljünk. A Potsdami egyezmény mondta ki a kolektív bünösség elvét, jóváhagyta a németek, és a magyarok kitoloncolását és szintén jóváhagyta kb. 30 ezer magyar család kitelepítéset a szudéta vidékekre.

A legrosszabb pedig az lesz ha felszínre kerül az a sok jogtalanság, durvaság és mocsogság amik abban az idöben lezajlott föleg a németek és a csehek között. Mivel az a durvaság amit a szlovákok csináltak a magyarokkal szemben még p@na hajszálra se közelíti meg azt ami lezajlott a csehek és a németek között. Pl. egy pár évvel ezelött a cseh és német határnal feltártak egy tömeg sírt kb.48 ember volt eltemetve, de még máig sem tudták eldönteni, hogy a csehek földelték el a németeket vagy pedig a németek a cseheket. Sajnos az ilyen események is szorosan összefüggnek a Beneš dekrétummal.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák