Mikrokölcsönöket folyósítanának a romáknak

Bumm.sk
2012. július 5., csütörtök

Mikrokölcsönök és elektronikus fizetési kártyák útján próbálná meg rendezni az idegen telkeken felépített romatelepek kérdését Lucia Nicholsonová, az SaS képviselője, korábban munkaügyi államtitkára.

Nicholsonová szerint nincs elegáns módja a rendezetlen földtulajdon kérdésével kapcsolatos megoldásnak, ugyanakkor a mikrokölcsönök járható útnak bizonyulnának. Elmondása szerint az idegen telkeken lakó romák hitelekből juthatnának olyan összeghez, melyből megvásárolhatnák telkeiket, a kölcsön összegét pedig ledogloznák.

A telkek problémája nem csak az SaS-t izgatja, Peter Pollák és Miroslav Kadúc, az Egyszerű Emberek Mozgalom két képviselője is kidolgozott egy javaslatot a kérdés rendezésére. Pollák és Kadúc szintén azon a gondolati szálon indultak el, hogy a romák juthassanak hozzá az általuk lakott területek tulajdonjogához.

Javaslatuk értelmében az állam ajánlaná fel a tulajdonosoknak az érintett telkek megvételét illetve cseréjét. A vételre mozgósított állami forrásokat ugyanakkor a romáknak öt éven belül törleszteniük kellene, így a pénz is visszavándorolna az állami költségvetésbe.

Nicholsonová ezt az elképzelést problémásnak tartja. "Nem tudom elképzelni, miből törlesztenék a telkek árait a romák, a telepeken lakók többsége szociális támogatásra szorul. Abban az esetben, ha nem törlesztenék a részleteket, az államnak nem lenne eszköze arra, hogy behajtsa a hátralékokat" - fejtette ki a politikus.

Az SaS képviselője így inkább a mikrohitelek, azaz az alacsony összegű kölcsönök mellett van, melyből finanszírozható lenne a művelet, de elképzelhetőnek tartja azt is, hogy automatikusan számlát nyissanak a romáknak, abból pedig azonnali utalással törlesszék a részleteket.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
regivilag.tm|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

,,Elmondása szerint az idegen telkeken lakó romák hitelekből juthatnának olyan összeghez, melyből megvásárolhatnák telkeiket, a kölcsön összegét pedig ledogloznák."

HAHAHHAHAHAHAHAHAHHAHAHAHAHAHHAHAHAA.

Chiyori|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Munkát kell nekik adni, nem hitelt.

babilon21|11 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Az a legnagyobb baj, hogy Nicholsonová is csak a gyorsvonat ablakán keresztül látott igazi romát.

A kölcsönnel is csak azt csinalnák amit a az ültetésre kapott burgonyával, egyszerüen eladták és a pénzt pedig elitták. A kérdésre, hogy ezt miért csinálták a TV-ben egy roma asszony pedig úgy válaszolt, hogy nekik ne munkát, hanem segélyt adjanak.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák