Augusztustól nem sugároz a közszolgálati rádió?

Néhány nappal azután, hogy a bukaresti parlament alsó- és felsőháza elfogadta a román közszolgálati rádió éves jelentéseit, Demeter András, a rádió elnök-vezérigazgatója bejelentette lemondását. A jelentésben az áll, hogy a rádió nyereséggel zárta a 2010-es és a 2011-es évet. Demeter András Marosvásárhelyen és Kolozsváron egész napos magyar nyelvű adást tervezett. A Manna.ro összefoglalója.

A közszolgálati rádió vezérigazgatója a parlament alsó- és felsőházához intézett levelében felmentését kérte tisztsége alól. A Kolozsvári Rádiónak adott nyilatkozatában a következőkkel indokolta döntését: „A 2012-es év bizonyos szempontból nagyon nehéz anyagi helyzetet teremtett. A közszolgálati rádió úgynevezett alaptörvénye kimondja, hogy a rádiói közvetítését az államnak kell finanszíroznia teljes egészében. Ehhez képest az idei költségvetésben az állami kasszából 70 millió lejjel kevesebb pénzt kaptunk, mint amire szükség lenne. Az elmúlt hónapokban minden olyan törvényes lehetőséget kimerítettem, amely ezt a helyzetet feloldaná. Jelen pillanatban ez olyan következményekkel járhat, hogy augusztus közepétől az adás működik, de a rádiójel nem ér el a hallgatókhoz.

Egy állami monopolhelyzetben levő cég végzi ezt a szolgáltatást, és ennek a cégnek a tarifái egyáltalán nem nyilvánosak. Ezt a monopolhelyzetet kellene egyrészt feloldani, másrészről az államnak biztosítania kell azt a törvény által megszabott pénzalapot, amelyre szükség van. Jelen pillanatban egyik sem teljesült, ezáltal teljesen ellehetetlenült az én szerepem.

Ezért akartam komoly és súlyos jelzést adni, a helyzet tarthatatlan. A döntésemhez az utolsó lökést az adta, hogy a napokban kaptam meg a pénzügyminisztériumtól a következő évi előjelzéseket, és ha lehet, akkor ezek bizony az ideinél is szomorúbbak. Vagyis még kevesebb pénz van”, mondta Demeter András.

Szerinte a megoldást az jelentené, ha az állami multimédia távközlési társaság, az SNR Radiocom átláthatóvá tenné a tarifarendszerét. „Ezáltal minden bizonnyal költségcsökkentést érünk el, hiszen jelen pillanatban biztos vagyok benne, hogy olyan költségeket is fizetünk, amelyek nem kimondottan a mi tevékenységünket szolgálják”, mondta az elnök-vezérigazgató.

Mi lesz az egész napos magyar adással?

Az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy nem föltétlenül távozni akar a tisztségből, hanem meg akarja oldani a rádió áldatlan anyagi helyzetét. Hozzátette, mivel jelenleg csak hetekre biztosított a rádió működése, vagy pénz hiányában is elfogadja a műsorszórási szolgáltatásokat, ezzel pedig maga is megszegi a törvényt, vagy pedig arra kényszerül, hogy rádiócsatornákat zárjon be. „A mandátumom nem ad morális jogot arra, hogy csatornákat zárjak be”, mondta.

Korábban a vezérigazgató arról beszélt, egész napos magyar adást tervez Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Ezt úgy oldották volna meg, hogy a két területi stúdió román és magyar nyelvű adását szétválasztják. Az adások szétválasztásáról szóló döntést a rádió igazgatótanácsa már elfogadta, de a telekommunikációt felügyelő hatóságnak is engedélyeznie kell az ehhez szükséges frekvenciákat. Kérdés, hogy amennyiben elfogadják Demeter lemondását, az új vezérigazgató folytatja-e, amit ő elkezdett.

A törvény szerint a 13 tagú igazgatótanács saját soraiból választ új elnököt, Demeter András viszont már nem pályázza meg az elnöki posztot. „Bízom benne, hogy egy másik elnök meg tudja szerezni azt a támogatást, amelyet én nem kaptam meg az állam különböző struktúráitól”, jelentette ki. E struktúrák sorában a pénzügyminisztériumot és a távközlési minisztériumot említette.

Kitekintő / Manna.ro

Felkapott hírek

Friss hírek

< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás