Konferencia a nemzet fogyásáról

Felvidék Ma
2012. június 19., kedd

Immár harmadik tanácskozását tartotta „Ne nézzük tétlenül nemzetünk fogyását!" címmel a Kárpát-medencei hatósugarú Magyar Egészségügyi Társaság (MET) és a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság Komáromban.

A június 16-i rendezvényen ezúttal nemzeti létünk alapjáról, az anyanyelvről hangzottak el előadások a Duna Menti Múzeum dísztermében. Ahogyan az már hagyomány, a tanácskozás megkezdése előtt a résztvevők megkoszorúzták Arányi Lajos, komáromi születésű orvos, a magyar patológia  első jeles hazai tudósa emléktábláját a Klapka téren, ahol Kiss László szólt Arányi Lajos jelentőségéről.

Kattintson és nézegessen képeket is!

A konferencián Bastrnák Ferenc sebész, a MET felvidéki tagozatának elnöke köszöntötte a Délvidékről, Székelyföldről, Magyarországról és a Felvidékről érkező résztvevőket, majd Kellermayer Miklós professzor, nemzetközi elismertségű sejtkutató, a MET elnöke megnyitotta a tanácskozást.

Elsőként Fazekas Zsuzsanna helyi református lelkésznő szólt Hit és nemzet című elmélkedésében a hallgatósághoz, majd Kellermayer Miklós beszélt a nemzetgyógyítás és az anyanyelv összefüggéseiről. Bauer Edit videoüzenetben foglalta össze az EU parlamentje keretein belüli kisebbségi politizálás lehetőségeit. Őt Bordás Sándor, Lampl Zsuzsa, Strédl Terézia, Gyurgyík László és Hunčík Péter követte a szocializáció és a magyarság, a kisebbségi nyelvhasználat és az asszimiláció, az iskolai nevelés, a legutóbbi népszámlálás és a hogyan tovább? témájában.

A hasznos, sok új tényt is felvillantó konferenciát, amely teltházat vonzott, Tarics Péter és Mészáros Tamás magyarság-műsora zárta.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák