Szlovákia messziről sem teljesíti a terveket

Felvidék Ma
2012. június 18., hétfő

Az országban jelenleg nagyjából 144 ezer négyzetméter napkollektor üzemel. A megújuló energiaforrásokkal foglalkozó Nemzeti Cselekvési Terv szerint 2020-ra 930 ezer négyzetméter napkollektorral kellene rendelkeznie a szlovák államnak.

A Csehszlovák Napenergia alelnöke, Milan Novák szerint ez nehezen teljesíthető követelmény. „A 2011-től 2015-ig tartó időszakra csak 166 ezer négyzetméteres növekedés volt betervezve, 2016-tól 2020-ig pedig 764 ezer négyzetméteres. A napkollektorok piacának jelenlegi helyzete szerint Szlovákiában és a nem létező támogatások azt jelzik, hogy még ez a mérsékelten ambiciózus terv sem fog teljesülni." – mondta Novák.

A helyzeten segítene, ha újra adnának állami támogatást a napkollektorokra. Korábban 2009 áprilisa és 2011 novembere között támogatták a kollektorokat. Akkor nagyon jól volt időzítve ez a lehetőség, ugyanis Szlovákia egy volt azon kevés európai országok közül, ahol 2008 után nem esett vissza a napkollektorok piaca.

A Gazdasági Minisztérium most tervbe vette az állami támogatások újbóli folyósítását háztartások számára. A probléma egyelőre az, hogy a költségvetés nem számol ezzel a tétellel, nem csak 2012-ben, de 2013-ban és 2014-ben sem.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák