Turul-szobrot avattak Dél-Komáromban

Hírek.sk
2012. június 4., hétfő

A trianoni békeszerződés aláírása és Komárom kettészakítása évfordulójának előestéjén avatták fel Dél-Komárom Turul-szobrát. Az emlékművet Hende Csaba honvédelmi miniszter és Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere leplezte le.

Több száz érdeklődő tekintete előtt leplezték le az impozáns emlékművet, amit a Duna mindkét partján élők magukénak éreznek. Az ünnepségen Hende Csaba honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a magyarság legnagyobb Trianon okozta vesztesége a bennünket összetartó ezeréves szálak meglazulása, amit tetézett a vasfüggöny okozta elzártság, szétdaraboltság. Szavai szerint a jelenkor legfontosabb kérdése: lehet-e, lesz-e közös életünk, össze tudjuk-e még fogni a nemzetet? Beszédében kiemelte, ezen munkálkodik hatalomra kerülése óta a jelenlegi kormány, e cél érdekében biztosítja a kettős állampolgárságot valamennyi határon túli magyarnak.

Hende Csaba külön méltatta a kettős állampolgárságát nyíltan vállaló révkomáromi Boldoghy Olivér és felvidéki sorstársai bátor helytállását. Meghurcoltatásuk kapcsán leszögezte: hiányolja a más esetekben hangjukat erőteljesebben hallató, nagy jogvédő szervezetek hathatós támogatását. A tárcavezető szónoklatában leszögezte: Trianon nemcsak történelem, hanem élő valóság is! Ezért a mai magyarok feladata az ütött sebek begyógyítása, a kinyújtott kezek elfogadása, az összmagyarság érdekeinek erőteljesebb képviselete. „Össze kell kötni végre a szétdarabolt szálakat, feloldani a félelmeinket, továbbadni az összetartozás érzését...!“ – hangsúlyozta kidomborítva mindemellett a szomszéd nemzetekkel való békés egymás mellett élés fontosságát. "Szomszédainkkal is összetartozunk, hiszen együtt élünk, ezer esztendeje közös a sorsunk, amely egymás kezében is van" - mondta.

A szoborállítást a dél-komáromi Endresz Csoport, továbbá Komárom városa és a Kecskés László Társaság kezdeményezte. Vitéz Nagy Miklós, az Endresz Csoport elnöke  elmondta, révkomáromi barátaik kezdettől fogva segédkeztek az adománygyűjtésben. "Közösen váltottuk valóra az álmunkat, amiért ezúton is nagy köszönetet mondok mindannyiuknak! Szintén örvendetes, hogy Komárom Város is erkölcsi és lehetőségei szerint anyagi támogatásában részesített bennünket" - nyilatkozta hozzáfűzve: a turulszárnyak fesztávolsága két és fél méter, s a város legforgalmasabb csomópontján 5 méteres magasságból „tekint le“ ránk. Sugallja, hogy nagy, erős, győzelemre termett nemzet vagyunk!“.

A Himnusz eléneklése után Vitéz Nagy Miklós, az Endresz Csoport elnöke részletesen beszámolt a szoborállítás előzményeiről. Miként az ünnepi beszédeket, úgy  a Boldoghy Olivér által elmondott „Magyar Hiszekegyet“ tapsvihar követte. A Dél-Komárom polgármesterének segédletével felavatott szobor talapzatánál a különböző intézmények és civil szervezetek is elhelyezték koszorúikat. Az ünnepség papi áldással és a Szózat közös eléneklésével zárult.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Chiyori|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

Orbán ráülhetne kormányával arra a turulmadárra, és elrepülhetne vele a világ végére.

belmondó|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

majd megnézzük háturul

Dupree|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Chiyori:

Te pedig iratkozz be egy könyvtárba mielőtt beírogatsz ide hülyeségeket, az olvasás igaz hogy időigényes, de jelentősen megpallérozza az ember tudását, Mr. or Mrs. Darkness.

    Már válaszolt
  • Chiyori ( 12 hónapja )
Kvarday|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Chiyori:

Kár hogy nem vagy párbajképes.

    Már válaszolt
  • Chiyori ( 12 hónapja )
trewisz|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Chiyori:

"A turul a magyar eredetmondák mitologikus madara.

Anonymus krónikájában az olvasható, hogy az Árpád-ház ősanyjának, Emesének a turul azt jövendölte, hogy hatalmas, és dicső uralkodók származnak majd tőle.

Az Álmos és Árpád címerpajzsán fellelhető sasszerű madár, a szárnyait kiterjesztő turul mindig is a haza védelmét, a nemzet megmaradását szimbolizálta, ezért választották országszerte a világháborúban elesettek emlékműveinek jelképévé, díszítőelemévé.

A Szent István kardját markoló turulmadár szimbolizálta II. világháborúban harcoló magyar honvédek elkötelezettségét a haza védelmére, ugyanakkor szárnyait óvóan terjeszti a magyar nép fölé. "

Mi a "problémád" a turullal?

    Már válaszolt
  • Chiyori ( 12 hónapja )
Chiyori|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Dupree:

Veled ellentétben én szoktam olvasni, és nem írogatok ilyen primitív stílusban, mint te. Azt hiszem, nem kötelező szeretnem a Viktort, és nincs is okom rá. Vegyél vissza az arcodból, mert te vagy a sötét.

Chiyori|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Kvarday:

Én nem tudom mért akarnak a hozzád hasonló hobbinácik párbajozni. Párbajozz a többi hülyével, ha arra van igényed. Egyáltalán nekem kivel kéne párbajoznom? Menjél ki Romániába, egy románok lakta faluba, kössél beléjük, és ott légy nagyfiú, ne itt a neten. Üres hőzöngésre vagytok jók, a vezéretekkel együtt.

Chiyori|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@trewisz:

A turullal semmi baj nincs, csak kezdi kisajátítani a "nemzeti oldal". Hiába pattog itt a Viktor, meg csinálja a feszültséget, semmi haszna nincsen. Szobrok meg utcaátnevezések helyett munkahelyet kéne teremteni az országban, és nem bezáratni pl. iskolákat stb. Hülyeségekre költi a pénzt a kormány. A legnagyobb bajom a kormánnyal van. Rokonaim, ismerőseim közül mindenki rosszabbul él, több adót már nem tudnak befizetni az emberek. Munkahelyek zárnak be, pl. iskolák. Az is munkanélküli, akinek eddig mindig volt stabil állása. Sokan külföldre mennek az ismeretségi körömben. Egyre több ember érzi kilátástalannak a helyzetét. Az egészségügy is katasztrofális. Eddig is az volt, de gondolom az orvosok is menekülnek innen. Az önkormányzatban hallottam, amint egy magyar nő megy egy fiatal többgyerekes cigányasszony siránkozott, hogy milyen támogatásokat vontak meg tőlük. A cigányasszony arról áradozott, hogy Medgyessy milyen sokat tett a családosokért, hogy támogatta őket. A magyar nő meg azt mesélte neki, hogy annak idején ő mekkora élelmiszercsomagot kapott a segély mellé. Biztosan nem mindenkinek ilyenek a tapasztalatai, de én semmit nem köszönhetek neki. Sajnos manapság már nincs olyan politikus, mint Széchenyi, aki egyévi jövedelmét ajánlotta fel, hogy megépülhessen az MTA.

    Már válaszolt
  • trewisz ( 12 hónapja )
trewisz|12 hónapja |Permalink|Komment elrejtése
@Chiyori:

"A cigányasszony arról áradozott, hogy Medgyessy milyen sokat tett a családosokért, hogy támogatta őket. A magyar nő meg azt mesélte neki, hogy annak idején ő mekkora élelmiszercsomagot kapott a segély mellé. "

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nem a "ciceró" adta, hanem a mindannyiunkét hitelezte, vette el, amit most kamatostul nekünk kell visszafizetnünk. Nyakatekert gondolat, de talán érthető.

Egyébként nagyrészt egyetértek Veled. Valóban hiányoznak a magyar közéletből a Széchenyik, Deákok......de még-inkább a Kossuthok, Petőfik.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák