Hargita megye prefektusa szerint felfüggesztették Nyirő József erdélyi magyar író újratemetési engedélyét, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátott ki.
Augusta Cristina Urzica szombaton közölte, hogy a prefektúra megtámadta az engedélyt a közigazgatási bíróságon. A prefektus, azaz a közigazgatási törvényesség ellenőrzésére hivatott kormánymegbízott kijelentette, hogy a prefektúra felfüggesztettnek tekinti az engedélyt, amíg a bíróság nem dönt a dokumentum törvényességéről.
Mircea Dusa parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter korábban kijelentette: léteznek olyan elemek, amelyek azt bizonyítják, hogy a temetkezési engedély semmisnek minősül.
Lukács Csaba, az újratemetéséért felelős kommunikációs vezető információi szerint a dokumentumban egy szám szerepel rosszul. A szervezők helyesen és a megfelelő adatokkal nyújtották be a kérelmet.
A vonatkozó jogi rendelkezés szerint, ha a kérelem beadója helyesen tölti ki a dokumentumokat, de a hivatal hibázik, az nem halasztó hatályú – tette hozzá.
Ilyenkor ezt a hivatalnak kell rendeznie – magyarázta a kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy egy jogállamban a hivatal hibája miatt az ügyfél nem szenvedhet kárt. Romániában is munkaszüneti nap van, és az engedélyt a Hargita megyei közigazgatási bíróság semmisítheti meg, azt pedig Lukács elképzelhetetlennek tartja, hogy a bíróság egy nap alatt befogadja a kérelmet, lefolytassa az eljárást és döntést is hozzon.
1. FRISSÍTÉS
A taxiban levő csomagok átkutatására a román főügyész adott engedélyt, miután Lukács Csaba nem engedélyezte az autó csomagtartójának, illetve poggyászának ellenőrzését. Filip Gheorghe, a Hargita megyei rendőrség szóvivője szerint egy urnát találtak benne.
A hírt megerősítve Kovács Tamás elmondta, hogy Lukács Csaba kegyeleti okokra hivatkozva nem engedélyezte az urna felnyitását. A rendőrségen már kihallgatták a taxisofőrt, jelenleg Lukács kihallgatása folyik.
2. FRISSÍTÉS
Üres urna volt a Nyirő József újratemetéséért felelős kommunikációs vezető csomagjában, amelyet szombat délután a román rendőrség felnyitott. Ezt Lukács Csaba közölte szombaton az MTI-vel.
A kommunikációs vezető tájékoztatása szerint az üres urna utaztatása „egy figyelemfelkeltő gesztus volt." Hozzátette: arra akarta felhívni a figyelmet, hogy nem illik hajtóvadászatot folytatni emberi hamvak után Romániában.
Lukács Csaba úgy fogalmazott: Nyirő Józsefet nem a csomagtartóban kell keresni, hanem az emberek szívében.
Hát mondok én valamit inkább a saját Országával kéne ,hogy foglalkozón ezek a kedves Politikusok mert nem sokára a fél Ország koldus botra jut lakás nélkül maradnak éheznek aluljáróban alszanak minthogy be avatkózanak más Ország belügyeiben,
Ferike!
Nem avatkozunk a koldusbotod birtoklásának tényének jogszerűségébe!
Használd, betegségben, és a hazád lakosságának a megvetésével.
Mindenki, aki Romániába megy, vigyen magával egy üres urnát, benne 1,5 - 2 kg fahamuval!
Jó poén ez az újratemetésesdi. Addig nem nyugszunk, amíg nem sikerül háborút kiprovokálnunk. Aztán majd bejön az Egyesült Államok békét fenntartani, és itt is marad mint tette régen a Szovjetunió. Lesz majd mire fogni, hogy miért tartózkodnak majd itt nagy létszámban az amerikai katonák. Így legalább közel kerülhetnek Oroszországhoz. A magyar kormány pedig Reagan és idősebb Bush elnökök után szobrot emel majd sorban az összes utánuk következő amerikai elnöknek.
Az Oláhok elég rossz helyzetben vannak...ezért is kellett új IMF vezérelt kormány. A közhangulat tereléséhez pedig tökéletes a magyar kártya kijátszása, most éppen a Nyírő-műbalhé.
Olyesmitôl azért nem tartok, bár poénkodni nem rossz eszmefuttatás. Mindenesetre, ha vki esetleg összetévesztene, szal ô nem én vok. arról nem szólva, hogy ez a nedugdkizás nyilvánvalóan az elemi olvasatlanság fitogtatása. Ugyanis aki nem csak fórumokat olvas, az nyilván tudja - amint László Nagy pl utalt is eme ismertére - hogy nneddudgi az Rejtô Jneô ( P. Howard ( ejsd: Pé Hovard és nem Hauard! :) ) "Az elátkozott part" és "A három testôr Afrikában" c. regényeiben szereplô, a Török Szultán ( saját levelében Dörrög Zulddán ) nevû figura aláírása erôsen vitatható helyesírású figyelmeztetô leveleiben. Jelentése természetesen ne tudd ki. ( Akit esetleg érdekel, Rejtô csaknem teljes életmûve megtalálható a mek-ben http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/rejto/ vagy http://mek.oszk.hu/html/vgi/kereses/keresesuj.phtml?tip=temak&fotema=human ( és a következô oldal )