Az információt Tőkés László kérésére fedte fel a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS). Az európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményéhez csatolta a CNSAS iratát, és Higyed István saját kezű együttműködési nyilatkozatának a másolatát. Az iratokból kiderül, Higyed Istvánt 1962-ben vonta besúgói közé a román kommunista politikai rendőrség. Feltehetően zsarolás következményében vállalta az együttműködést, hiszen a dokumentumban a korábbi, "a szocialista ideológiával szembeni ellenséges kirohanásai" megbánásáról is nyilatkozik. "Ezen nyilatkozatot önmagam rehabilitálása szándékával adom, hogy bebizonyítsam az állami szerveknek: nem vagyok ellenség, és megértettem az élet útját a szocializmus felé" - áll az 1962 augusztusában keltezett besúgói nyilatkozatban.
Higyed István a nyilatkozat írásakor a román-magyar államhatár közelében, Székelyhídon szolgált esperesként, ám nem sokkal később egyházkerületi főjegyzővé, Buthi Sándor püspök helyettesévé nevezték ki. A tisztséget 1967 őszéig töltötte be, ekkor az elhunyt Buthi Sándor utódja, Papp László püspök Lugosra helyezte ki. Higyed István a bánsági városban szolgált nyugdíjazásáig.
A lugosi lelkész kollaborációja nem volt ismeretlen a közelmúlt kutatásával foglalkozók számára. Molnár János egyháztörténész a Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvsorozatának I. kötetében leírta, a Szekuritáté 1987 januárjában elfogadott intézkedési tervében a Lugojanul fedőnevű lelkész azt a feladatot kapta, hogy térképezze fel Tőkés László környezetét, 1989 szeptemberében pedig Tőkés Lászlónak a nemzetközi vallási szervezeteknél történő befeketítését kapta feladatul. 1989 novemberében Tőkés László temesvári gyülekezetébe nevezte ki őt a püspök, a lelkészi hivatalt azonban nem sikerült átvennie, mert a temesvári gyülekezet kiállt Tőkés László mellett.
"Higyed István esete beszédes módon példázza, hogy feltételezhetően még számos olyan volt besúgó lapul a lelkészi-papi karban - és nem csupán a nyugdíjasok között -, akiknek azonosítását késleltetik az illetékes hatóságok" - állapította meg közleményében Tőkés László. Hozzátette, az egyházi tisztulásnak, a társadalom erkölcsi megújulásának, a magyarság felemelkedésének elengedhetetlen feltétele a titkosszolgálati múlttal való nyílt szembenézés.
Tőkés László pap?..vagy micsoda?.. egy kimondottan rossz indulatú, gerinctelen hímringyó??
Ezt az ő kérésére keresték elő! , de mi ez?...nem értem?
Ez mit bizonyít?.. ,
- hogy a 83 éves nyugdíjas lelkész csak azért lehetett püspökhelyettes, ha abbahagyja: "a szocialista ideológiával szembeni ellenséges kirohanásai" -t!
- hogy 1989 -ben a külföldi útja során feladatot kapott, hogy nézze meg mit csinál Tőkés!
De!... hol a JELENTÉS?..., hol a bizonyíték?...
Ilyeneket mindenkivel csináltak, aki a legkisebb főnök is volt!.. - ezért nem értem Tőkést!
Ezt!..kimondottan az ő kérésére keresték elő... hosszú évek alatt!
Hát ki ez a nyugdíjas pap, hogy még 83 éves korában is veszélyesnek látja Tőkés?
Írja le már ide valaki az életét! .- nagyon érdekel! milyen pap?, milyen ember?
Mert Tőkésről tudom:, hogy: RONGY és nem is Ember!
- a guruló almát is, nem csak fiatal csajokat!!
- nem véletlenül vált el tőle a felesége, - de a bíróságon is nagyon szemét strici volt!
- amit pedig az RMDSZ -el csinált most, - az? nem emberi!
- ez sem nem Pap!, sem nem Ember! - akkor ki a csoda?
- ez sehol sem állja meg a helyét! mindenütt csak civakodást, becstelenséget csinál!
- szégyellem, hogy magyar!
Már nem kell bizonygatnod a "vörös"pártállásod!
Aki a besúgót a védelmezi,ez mindent elárul.
"Mert Tőkésről tudom:, hogy: RONGY és nem is Ember! "
Igazi ballib értékelés!
Innentől kezdve ÉN szégyellem, hogy ilyen "magyarellenes" hozzászólók vannak!
Ő tett valamit!
Bibor Piroska Mit tett?????
A hazai (műanya-országi) olvasók közül kevesen tudják, hogy az erdélyi református egyház zsinata kötelezte a lelkészeiket, hogy tárják fel besúgó múltjukat, mert ha nem, akkor nyilvánosságra hozzák az ezzel megbízott kollégáik. Ezt a legtöbben meg is tették, nem hallottam, hogy bárkinek különösebb baja támadt volna abból, hogy nyilvánosan beismerte azt, amiről úgyis sokan tudtak, sőt így lehetőségük nyílt az okok feltárására is. Aki ezek ellenére is lapul, mint canis merga a fűben, nos, az könnyen úgy járhat, mint az a kisgazda, aki elkártyázta a földjét: csak magára vethet.
Az meg ugyebár egy másik téma, hogy a magyarországi egyházaknál (különösen a katolikus egyháznál) miért maradt el ez a megtisztulás, miért játszanak egyértelműen az árulók kihalására és a mindent megszépítő közösségi emlékezetre. Kíváncsi lennék, hogy hány "kiérdemesült püspök" örvendene továbbra is köztiszteletnek, ha a hívők tömegei tisztában lennének a kollaborációs bűneikkel.
Mindezek fölött nem, vagy legalább nemcsak a besúgóvá, békepappá stb. vált lelkészek, papok, rabbik, kántorok, harangozók, sameszek, hívők és hitetlenek, tanárok, művészek és műveletlenek névsorát és tetteit kellene nyilvánosságra hozni, hanem elsősorban azokét, akik parancsot adtak ezeknek az embereknek a megalázására, az árulásra való rávételére, és azokét, akik az embertársaik lealjasításában pénzért vagy önként, ingyen vettek részt, akik előkészítetté és végrehajtották a döntéseket. Azokat mindenek fölött, akik így döntöttek.
Bíbor Piroska becsületsértő rágalmaival én nem foglalkozom - tegye meg azt, ha akarja a maga a sértett - csak jelzem, hogy alighanem nemcsak pártpreferenciáiról, hanem mellőzöttségéről is szól ezen kommunista gyökerű "merevdéeszes" fröcsögése. Lehet, hogy tudomása/elképzelése szerint ő az egyetlen a környezetéből, akit Tőkés képviselő úr mégsem tett magáévá?
Tisztelt Bünhilda!
Én nem vörös, bíbor vagyok! És nem az árúlót(?) vettem védelmembe, hanem azt néztem: Ki mondja?
Először pedig: mutassák meg! mit jelentett?, és kinek? - mert akkor ..., de így?
Ilyeneket mindenki aláírt!
Másodszor pedig: írjon valaki az "árulóról" valami szakmai, emberi dolgot! mert nem ismerem!
Harmadszor: Tőkés kifejezett kérésére keresték ezeket a dokumentumokat. Miért? (esetleg nem feküdt le a lánya?, vagy szakmailag annyira jó? vagy miért?
Valamit szeretnék tudni róla, hogy 22 év után miért ennyire "dühös" rá Tőkés bácsi?
Kedves Zoltán!
Itt arra nem válaszolok, hogy a püspök úr magáévá tett -é? (ez még magán ügy)
De arra igen, hogy miért csak ezt egy egy "besúgót" hozta nyilvánosságra.
Ezt nem értem?
Miért?
Miért?
Tőkésnél valami nagy disznóság lehet, de mi? (az RMDSZ?)
ezt sem értem?
"1989 szeptemberében pedig Tőkés Lászlónak a nemzetközi vallási szervezeteknél történő befeketítését kapta feladatul. "
Hát, igen, akkor ez még feladat lehetett valakinek. Ma már ehhez elég, ha Tôkés képviselllô úr megszólal valahol.
"Feltehetően zsarolás következményében vállalta az együttműködést,"
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Zsarolni szinte bárkit lehet, ez nem lehet vitás. Tele van a hócipőm azzal, hogy csak a "besúgókkal" foglalkozik a média, de a megbízókkal, az információt begyűjtőkkel, az azt felhasználókkal soha!
Pedig a volt ( részben jelenleg is hatalomban lévőkön ) párfunkcionáriusokon kellene kezdeni a sort. De velük a média valahogy sokkal "elnézőbb".
Nálunk is csak halogatnak, maszatolnak, aktát tologatnak. A hatalmon lévőknek egyáltalán nem érdekük a szennyes kiteregetése, hiszen a politikai "elit" igencsak érintett az ügyben mindkét ( több ) oldalról.
Ha a közvélemény ki nem kényszeríti, a hatalom magától nem fogja megoldani az ügynök kérdést.
Addig is az idő a kommunista férgeknek dolgozik.
"a volt párfunkcionáriusokon kellene kezdeni"
Ködösítés. Aki párfunkcionáriusok elôtt pofázott, az ugyanolyan hülye, mint aki ma fityisz funkcik elôtt pofázik. Aki hülye, haljon meg.
Nyugi, rólad nem tudják ...
Róluk mi a véleményed?
http://ugynoklista.freeblog.hu/
A bejegyzés előszavával egyetértek.
"Ezekről a listán szereplőkről mi feltételezni sem tudjuk, hogy esetleg idegen érdekeket szolgáltak volna," :-D
70. Zoltai Gusztáv /Zucker Gerzson) – Moszad – volt munkásőr, a Vigadó kultúrcentrum egykori igazgatója, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója.
71. Lazarovits Ernő – Moszad – A Mazsihisz külügyi vezetője, Németh Péter újságíró, illetve főszerkesztő apósa.
72. Radványi (Reinitz) Dezső (1922. Bp. an. Hölczermacher Olga) – KGB és Moszad – 1945. január 16-án kezdi szervezni Budapesten az MKP V. ker-i pártszervezetét, majd politikai nyomozótiszt. Az ÁVH alapító tagja, s mint ÁVH-s őrnagy, a nevéhez fűződik a STANDARD-ügy vizsgálatának irányítása. Volt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió osztályvezetője is. 1956-ban a szovjet csapatok oldalán részt vett a forradalom leverésében.
73. Fröhlich Róbert – Moszad – A HM dandártábornoka, mint „tábori rabbi”.
74. Máté László (Bp. 1952. 01.24.) KGB és Moszad – szakközgazdász, 1973-től a KISZ-ben, 1981-től az MSZMP-ben látott el különböző tisztségeket. Az MSZP első főpénztárnoka, majd alelnöke. A kilencvenes évek elején számos állami vagyon magánosításában vett részt. A becsült magánvagyona 4-5 milliárd forint. Kettős, azaz magyar-izraeli állampolgár.
Forrás? Dokumentáció?
Ja, persze, tudom, a kocsmában monta a világ legjobban informált csaposa.
nneddudgi, trevisz!
Önök mit csinálnak itt?
Mennyit kapnak érte?
Nekem vannak kérdéseim, és nagyon is várom a válaszokat!
Várom a válaszokat!
DE, nem jönnek!
Miért?
Miért?
Csak önöket küldték ide! Miért?
Nincs válasz?
Mert valami baj van Tőkéssel?
beteg?
Kedves Piroska!
Attól tartok, valamiért túlzottan aggályoskodik. Engem a kutya se küldött, legfeljebb a trewwisz-félék szoktak olyan helyre, ahova viszont nem megyek. És sajnos nem kapok egy vasat se.
A Tôkéssel kapcsolatos konkrét kérdéseire sajnos valószínûleg akkor sem tudnék válaszolni, ha sikerülne megfejtenem, hogy tulajdonképp mi a problémája, de asszem nem is dolgom. Ez egy szabad fórum, ahol mindenki elmondhatja a véleményét.
A véleményem Tôkésrôl az, hogy már jó ideje, attól amit hallok, vagy olvasok tôle - elenyészô kivétellel - feláll a hátamon a szôr, mert égeti a magyarságot. Ezekkel velem már elfelejttete, amit '89-ben tett.
Köszönöm a korrekt választ!
Most hallottam, hogy Tőkés valóban +Besúgó+ volt, és álnéven több jelentést is küldött!
És az RMDSZ -ből történt fura kilépése miatt kénytelen volt ilyen eszközökhöz nyúlni.
Madarat tolláról, embert butaságáról...
Legyen önnek mindig olyan barátja, mint a Tőkés...
((Ő volt a besúgó...., erről tényleg vannak jelentések általa
Akkor miről is van szó?
Ahol ő megjelenik ott mindig balhé van!
de kérdezze meg az édesapját, a volt feleségét, a gyermekeit!
Csak idézek:
"Hogy félrekefél-e vagy se, tényleg nem tartozik másra, csak a feleségére, bár valóban nem vet jó fényt egy egyházi vezetőre, ha fűvel és fával. De ezt intézze el az ő istenével.
Viszont mikor EP-alelnökként próbálta elintézni, hogy a fia ne fizessen ki valami bírságot, illetve változtassák meg egy sokadosztályú focimeccs eredményét - az nagyon gusztustalan volt."
"Valyon Tökesel elnezöbbek lesznek az emberek, ha a jövöben erkölcsös csaladi eletröl predikal? Legyünk komolyak!"
"A lelkész, aki nem békét és megértést hírdet.
Igen az egyházfik a Don-kanyarba menőket is megáldották Isten nevében.
Melyik az igazi arca Tőkésnek?
Hány Isten(e) van ?"
"Ha csöndben marad és nem dumál bele mások magánéletébe, életvezetésébe, mások se dumálnak bele az Ő életébe."
"Teológushallgató korában is született egy gyereke,akit a szülei neveltek Kolozsváron!Erről megfeledkezik mindenki.Igaz,hol vannak a '70-es évek!"
"(Szegény ERDÉLY, hogy egy ilyen erkölcsi nulla képviseli őket így, vagy úgy...)"
"soha le nem csukták, soha meg nem verték, mindig járathatta a pofáját, a legsúlyosabb büntetésem egy hazai számüzetés volt.
ez "legalább" gyanús! lehet, hogy igazuk van azoknak, akik szekus ügynöknek tertják? a fidesz "legjobb" emberei is mszmp-tagok és iii/2 meg iii/3-asok voltak, mint csurka is!"
"Csendben kérdezném meg, hogy Tőkésnek volt-e egy szava ahhoz az esethez, mikor elnök-társát - Lomnici Zoltánt - eltüntették mögüle? Ebben az esetben nehezebb lehetett kiállni, mint '89-ben Temesváron."
"Legyen az katolikus, református, izraelita, vagy muszlim...
Akit egy hitbeli "képviseletre" hatalmaztak fel, éljen aszerint és úgy is...!!
Nálam Tőkés - sajnos má egy ideje, mióta kiderült az első botránya - egy emberi, erkölcsi NULLA..."
"Nagyot csalódtam Tőkésben.
Annak idején, mikor üldözték, gyujtottam gyertyát érte.
Azóta fejébe szállt a hatalom és pozíció.
Politikussá vált, nem Isten szolgája. Lejáratja ő önmagát cselekedeteivel.
Kár."
"Mindenesetre éghet a bőr a pofánkról, hogy ilyen tököslászlók viselik a képünket Európa színe előtt."
"Valamikor a hetvenes évek vége felé minálunk váltottak le városi munkásőrparancsnokot a Tőkéséhez hasonló nőügyei; úgymond a beosztásához nem méltó magánéleti magatartása miatt.
Úgy kellett neki, miért nem szegődött inkább református püspöknek."
"Tőkés mindig is egy hazug ördög ügyvédje volt. Palástot képmutatás leplezésére használta."
"Fegyelmit kapott a palástot már nem viselheti"
Sőt már vagyon vizsgálat is indult ellene!
"A hivatal figyelmét Bátori Gyula volt gencsi lelkipásztor hívta fel a figyelmét arra, hogy Tőkés László vagyona „gyanúsan" sok - írja a manna.ro romániai magyar hírportál."
"Bátori Gyula névvel vállalta állításait. Annyira nem lehet hülye, hogy eszetlenül vádaskodjon egy eu-parlamenter ellen akkor, amikor magánéleti válsága miatt is rendesen meg lehetne hurcolni (nem véletlen)."
"Mint az döbbentett meg a kilencvenes évek közepén, amikor egyszerűen kirakták őt az ORFI-ból, karambolja utáni rehabjáról, ún. """ minősíthetetlen viselkedése miatt."""
Életemben nem hallottam olyat, hogy egy kórház egy beteggel szemben ekkorát lépjen. !!!!!!!!!
Semmi ember, nulla politikus."
Megkérdezhetem:A Moszer Aranka szoc. bigád,lll/lll. ügyosztályának volt a tagja?
Vagy a román sekoritáté?
Vagy esetleg a munkásőrségnél ("fekvetőlts!") beosztásban szolgált?
A stílusa arra enged következtetni.
Különben is a magyarok kivételével , Lásd! MSZP ,SZDSZ, LMP,DK,és a többi párt is lemondott az erdélyi és egyéb elrabolt magyar területekről, és magyarjairól.
A fröcsögése arra enged következtetni,hogy a magyartalan, de a "Kossuth címer"mögé bújt személyről van szó
Brünhilda!
Én csak tényeket másoltam át ide! - és ön?
Látja: ez a különbség közöttünk!
de mindenesetre elgondolkoztató, hogy miért írnak az emberek ennyi mindent Tőkésről
és az is, hogy mit hallgatnak el!
Erdélyről? él ott még 300 ezer magyar(!), s 50 év múlva talán csak szórványosan 10 ezer?
NYUGAT vette el, s neki kellett volna visszaadnia!
DE: vegye észre: a MAGYARSÁGNAK VÉGE VAN!
Nincsenek magyar gyárak, üzemek
A magyar föld (Erdélyben is) 55 % -a NYUGATIAK TULAJDONÁBAN VAN!
Bármit csak NYUGAT ENGEDÉLYÉVEL lehet csinálni
Minden gyárban, stb. csak NYUGATI VEZETŐK, angolul beszélő emberek vannak!
Csak úgy gondolkozhatunk (agymosás), ahogy NYUGAT AKARJA!
MINDEN MAGYAR NYUGAT TULAJDONÁBAN VAN: - a sok hitel
Nem véletlen , hogy ORBÁN SZABADSÁGHARCOT FOLYTAT!
((csak kevesen vagyunk mellette segíteni)
((csak kevesen vagyunk mellette segíteni)
Az ideológiák kevesek!
A nemzet érdekeit kell csak érvényesnek tekinteni!
Magyarország nem először van feldarabolva!
"Csak úgy gondolkozhatunk (agymosás), ahogy NYUGAT AKARJA!"
Tévedés:Őnekik az az érdekük, hogy egymást verjük, őhelyettük!
Lásd: Tőkés elleni Maszop rágalmak!
Erdélyben már csak:1 415 718 fő vallotta magát magyarnak.
Ebben közrejátszik,hogy "magyar"-nak csúfolt mocskok, le románozzák az erdélyi magyarokat,vagy letótozzák a felvidékieket.
Ugyan ez vonatkozik Kárpátalja, Délvidék, Muraköz, és a "Burgenlandnak" csúfolt nyugati magyar területeink lakosságára!
Ez konkrétan azt jelenti, hogy "kényszer" asszimilációt, velünk csináltatják!
Összegző észrevétel. Olyan vehemensen gyűlölködik, hogy véleménye semmi képpen nem lehet objektív. Őn -csak az írásait átolvasva - zsigerei legmélyéig gyűlöli az az embert. Szinte őklendezik mikor ír. Nekem ilyen érzésem van. Sajnálat már már szánalom fog el. Azt javaslom kedves hölgyem -felebaráti javaslat - forduljon világi segítségért (pszihiáter, netán pszihológus)
Úgy látom továbáá, írásai sugalmazzák, hogy közel van az egyház dolgaihoz, isemrős Tőkés úr szűkebb hazájának dolgaival. Netán ön is hívő ember. Nos ha sejtésem nem csal, akkor kérem, olvassa el még egyszer miket írt és gondolkodjon el azon vajon összhangabn van mindez az egyház tanításaival és hitével. Nem akarom bántani. Én nem vagyok hívő. De sokszor hallom a "hegyibeszédet" és látom a költő igazságát vizet prédikál és bort iszik elvet érvényesülni.
Kedves Silvanoman! Igaza van. Amióta Tőkés kilépett az RMDSZ -ből azóta nem nézem semminek!
és most az interneten körbe néztem a viselt dolgairól. Nem írnak róla jót, és meggyőződésem, hogy a magyarságnak rengeteget ártott!
Egy papnak nagyon nagy dolgot kell tenni, hogy eltíltsák a ""PALÁST"" viselésétől!
Alig vagyunk már Magyarok!
Kellemetlen, hogy ilyen ember képvisel bennünket Európában!
Schmitt Pál helyére küldték, de arról is kiderült, hogy...
Engem ezek nagyon bántanak, mert nem hiszem, nem akarom hinni, hogy csak ilyen "emberek" vannak, lehetnek a vezetőink között! Akiket "Tisztelni" szeretnék! - de nem tudok
Gondoljon Tőkés feleségére. Ő is szerelemmel akarta szeretni, tisztelni, becsülni, felnézni rá! - és helyette mit is írt az egyháznak, s a bíróságnak?: öreg korára!
Egy nőnek ilyen témában hinni kell!
Mi nem tévedünk, megérezzük a jót is és a rosszat is!
Köszönöm, hogy szólt!
Bíbor Piroska, félek, nagyon elengedte a fantáziáfát Tőkéssel kapcsolatban. Talán ismeri??- mert én igen!!
Nem vették el tőle a palástot, a püspöki címe is megvan !!
Nem összekeverni Schmittel, nem azonos ország képviselői.
Emberi bűnei neki is vannak, mint bárkinek, a nagyon nagy baj ott kezdődik, amikor Tőkés kedvességét a női nem irányában hihetetlenül felnagyítják, átértelmezik, félremagyarázzák. Többször találkoztam vele (kíváló szónok is) 1-1 fontos esemény kapcsán, sőt!! együtt mulattunk!! és senki nem értette félre közülünk a viselkedesét. Ezt a rosszakarói szítják.
A feleségét is ismerem, aki nem tudott felnőni mellé:( ez okból kifolyólag sértettnek érzi magát, ami sajnálatos dolog. És a lemaradás mellőle nagyon tud ám fájni!!! és még bosszúba is átmegy néha. Nőként ezt talán megértheti.
Az RMDSZ-ből ő lépett ki és nem kidobták. Talán , előbb tájékozódnia kellene és nem vádaskodni.
Kedves Pálma!
Végre valaki aki testközelről(!) ismeri! - de nem egészen!
A "Palástot" ELVETTÉK TŐLE - majd visszakapta, de nagyon érdekes körülmények között!!
Én nem keverem a Schmittel...más ország küldte, de a helyére került!
- most pedig szeretett volna Köztársasági Elnök lenni.., no de ilyen múlttal!
A női nem irányában?..- akkor a zabigyerek?
Felesége nem tudott felnőni?... - ezért kellet úgy bánni vele??..ugyan olvassa már el a leveleit, amiket az egyháznak küldött!
Igen!...ő lépett ki az RMDSZ-ből! , de miért is?
Talán , előbb tájékozódnia kellene és nem vádaskodni!
((nálam nem a beosztás hozza a szerelmet, hanem maga az ember!))
Tőkés nagyon aktív
Bíbor Piroska:
Árulja el, hogy mennyit fizetnek a gyűlölködésért?
Mert normális ember, ilyen gyűlölködésre nem hiszem, hogy kapható!
Főleg nem a saját fajtája ellen!
Vagy a magyarság megosztó politika, elősegítése, a feladata?
B. Hilda!
Elárulom!: a válása óta nem szeretem. Amit és ahogyan tett a feleségével! Semmit sem fizetnek, és nem is kell. De amúgy: csak a tényeket írom!
Viszont Ön!.... - még a neve is Német!, nem magyar!
és rájöttem miért kérdezi: mennyit fizetnek!..!! - ((elolvastam a hozzászólásait!)
Ön FIDESZES, önöket fizetik állandóan a kerepelésért, kolompolásért, fütyülésért, az őrült gyűlölet keltésért. ((ezt írták az újságok, s nem cáfolták)
És Tőkés is Fidesz jobbágy! De nekem mindegy melyik párt tagja! egyik sem jobb a...
legfeljebb Orbán legalább tesz is valamit a magyarságért!
Csak nem mindig jól választja a későbbi barátait.
Tehát önt már biztosan fizették, azért tud ilyeneket - német asszony!
"Elárulom!: a válása óta nem szeretem. Amit és ahogyan tett a feleségével!"
Mi a franc köze van egy család belső életéhez?
Vagy gyertyát szokott tartani?
Ha elolvasta hsz.-mat akkor tudja, hogy egyik pártnak sem vagyok tagja.
Habár ITT, sokan "JOBBIK-kosnak mondanak(mert hízelegnek).
Az írásait olvasva egy németbe több becsület szorult,mint Bíbor Piroska nevű állítólagosan magyar nőbe.
Itt olvashat zsidó vallású nőktől is , de ilyen ordenáré stílusban még az ellenségeikről sem beszélnek(írnak).
Remélem, valamelyik kisebbségez tartozik!
Bíbor vagy meg Piroska, meg komancs, meg tudatlan, meg aljas, meg magyargyűlölő. Van egy népdalunk, neked ugyan idegen, de ez a szövege: engem is gyalázott egy semmirevaló, aki a csizmámban kapcának se való......Hogy jössz te ahhoz szerencsétlenkém, hogy ítéletet mondj olyan emberekről, akikről csak az ellesett judeobolsevik ömlengéssel tudsz írni, ha ugyan tudsz írni. Egy biztos, sokkal többet írsz, mint olvasol. Egyszerűen fogalmaztam, lehet hogy megérted.
http://www.ellenszek.hu/index.php/targyalo/850-uzen-a-szamos
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/05/21/10/EMNT_Andrassew_es_Kuncze_hazugsagkampanyt_folytat.aspx
Egy kis olvasni való.
És ne felejtse el szégyellni magát!
A református vallásból:
Jézus mondja:"Szeressétek ellenségeiteket." (Lukács 6,27)
Tőkést én is a zsidó világuralmi törekvések ügynökének tartom,ahogy minden magyarországi kormányt 1945 óta.
Megértem a következtetésed.
Ez tipikus nyilas "gondolkodás",ÁVH-s egyenruhában.
Szégyellem,hogy magyarul írsz!
No végre! Bukarestből megkaptam a fénymásolatot.
TŐKÉS LÁSZLÓ = BESÚGÓ VOLT!!!!.
Saját KEZÉVEL ÍRTA ! --- Kolozsvári László álnéven!
Az apja pedig HÍVATÁSOS BESUGÓ volt!
Hányingerem van!
Rettenetesen sajnálom, hogy bebizonyította,hogy mért nem mondja senki sem Bibor Piroskának, hogy "bocikám".....