Együtt a nemzeti közösségek érdekeiért

Két magyar párt más kisebbségi politikai pártokkal közösen vesz részt a köztársasági és a tartományi választásokon. Elmúlt héten ugyanis megalakult a Mindannyian együtt koalíció, amelyet egyelőre hat kisebbségi párt alakít: a Bosnyák Demokratikus Közösség (amely Muamer Zukorlić főmuftival hozható összefüggésbe), a Szlovák Párt, a Macedón Demokrata Párt, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Közössége, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Polgári Szövetség.

A koalíció köztársasági és tartományi szinten is közösen állít listát, helyi szinten azonban nem mindenütt. Mivel nem minden önkormányzatban vannak jelen a koalícióban részt vevő pártok képviselte nemzeti közösségek, ezért ezekben az önkormányzatokban a koalíció pártjai olyan formában indulnak a választásokon, ahogy az az általuk képviselt közösség szempontjából a legkedvezőbb, nyilatkozta a Hét Napnak Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke.

A helyi érdekeket a pártok helyi szervezetei fogalmazzák meg és ennek alapján hozzuk meg a listaállításra vonatkozó döntéseket. Zentán az MPSZ önállóan indul a választásokon, Csókán a VMDK-val közösen, Szabadkán viszont szintén a Mindannyian együtt koalíció állít listát, mint ahogyan legnagyobb valószínűséggel Magyarkanizsán is – magyarázta Rácz Szabó. Azzal kapcsolatban, hogy miért tartják jó megoldásnak a széles kisebbségi koalíciót, az MPSZ elnöke közölte: összefogásban kell gondolkodni.

A nemzeti közösségeknek ugyanazok a gondjaik, érdekeik, ugyanazok a veszélyek fenyegetik őket. A koalíció mindegyik pártja fontosnak tartja a területi és a személyi elvű autonómiáért folytatott küzdelmet, követeli a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását, a köz- és személyi biztonság szavatolását. Követeljük a vagyon-visszaszármaztatási törvény módosítását, hogy abból eltűnjön a kollektív bűnösség elve. Olyan parlamenti képviselet szeretnénk, amelyben megbízhatunk és amely elvégzi munkáját. Ez a koalíció biztosan bekerül a parlamentbe – nyilatkozta Rácz Szabó, hozzátéve, hogy a koalíció természetesen nem végleges, szeretnék, ha minél több kisebbségi párt csatlakozna. Azt is elmondta, hogy a kisebbségi koalícióhoz társuló magyar pártok a Magyar Fordulat által előkészített választási programot fogják képviselni.

A Magyar Remény Mozgalom – amely korábban szintén csatlakozott a négypárti Magyar Fordulat koalícióhoz – a kisebbségi koalícióban már nem kíván részt venni. László Bálint, a MRM elnöke múlt héten megerősítette, hogy a párt nem tartja szerencsésnek a különböző kisebbségek közös listáját. A magyar érdekeket magyar listával lehet képviselni, hangsúlyozta László Bálint, hozzátéve, hogy az MRM a választások mindhárom szintjén önállóan indul.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt vezetősége március 17-én, szombaton döntötte el, hogy a párt nem csatlakozik a kisebbségi koalícióhoz – nyilatkozta Ágoston András, a VMDP elnöke, hozzátéve, hogy ami az összes többit illeti, igyekeznek minden lehetőséget kihasználni. Kérdésünkre, hogy ez mit jelent pontosan, illetve hogy a választásokon milyen formában kíván indulni a VMDP, Ágoston annyit közölt: mindenki időben fog értesülni mindenről.

Hétnap.rs

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás