Teljes leépítést jelentett be a komáromi hajógyár

Bumm.sk
2012. február 21., kedd
Megosztás:

114 év után véget érhet a hajógyártás a komáromi hajógyárban. A regionális nagyvállalat 2007-ben még 1100 alkalmazottat foglalkoztatott. Hétfőn bejelentették az utolsó 300 alkalmazott fokozatos leépítését. Még keresik a megoldásokat.

„Biztonsági okokból tömeges elbocsátást jelentettünk be a munkahivatalban, fokozatosan, szeptember 30-ig. Az elbocsátás minden alkalmazottunkat érinti, 300 emberről van szó. Ezt a forgatókönyvet természetesen nem feltételezzük, ez egy biztonsági lépés“ – mondta Roman Skala, a gyár gazdasági igazgatója a Markíza televíziónak. Az első felmondásokat március 20-a után vehetik át az ott dolgozók.

A gyár legfőbb gondja nem a megrendelések hiánya, hanem hogy a megrendelőik nem kapnak hitelt, így nem tudják fedezni az anyagi kiadásokat.

Kattintson és nézegessen képeket is!

"Az új hajókkal való üzletelés piaca fellendült, csakhogy a megvásárlásukhoz a vállalatoknál hosszú lejáratú hitelre van szükségük a bankoktól, azok pedig ebben a helyzetben nehezen kölcsönöznek pénzt a világpiacon" - jelentette ki még novemberben Peter Bulla, a vállalat vezetője. Egy-egy kisebb tengeri teherhajó 6-7 millió euróba kerül.

A vezetők két hét múlva tárgyalnak a pénzintézetekkel, ettől függ a gyár sorsa. „Ha sikerülne így két hajóra finanszírozást szerezni, akkor egyáltalán nem lenne leépítés. Ha nem, akkor van vészforgatókönyvünk, mely szerint megtartanánk egy 50-70 fős magot, és más gépipari munkákat adnánk nekik, míg nem rendeződik a helyzet” – mondta a gazdasági igazgató.

Az utolsó hajó német megrendelésre készül, hat hét múlva hagyja majd el a gyárat.

A Komáromi járásban a munkanélküliségi mutatók az elmúlt hetekben megugrottak. Nemrégiben a regisztrált munkanélküliek száma átlépte a 10 ezres lélektani határt. Ezt követően a dél-komáromi iparkban a Nokia gyár beszállítói jelentették be a leépítést, majd a Nokia is rekord nagyságú, 2300 fős létszámcsökkentést jelentett be. A dél-komáromi ipari park nagy arányban foglalkoztat szlovákiai munkaerőt, így jelentős mértékben befolyásolja a Komáromi járás adatait.

Január végén a munkanélküliség már elérte a 18,15 százalékot, amit tovább növelnek ezek a nagy arányú leépítések. Az elmúlt évtizedben a legrosszabb foglalkoztatási mutatók 2002-ben voltak, akkor a munkanélküliség majdnem elérte a 28 százalékot a Komáromi járásban. A legjobb mutatók 2008 közepén voltak, akkor 7 százalék alá csökkent a regisztrált munkanélküliek száma.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
SZŰRÉS
Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.

Nincs szűrés    -10 pont    -5 pont    -2 pont    0 pont   

kopari78|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

"..114 év után véget érhet a hajógyártás a komáromi hajógyárban...." demokráciánk piacgazdaságunk újabb sikere.

Emlékezzünk: Görögök a hajógyártásban számítottak ( még 1970 körül) ma nem is emlékeznek erre az emberek, igaz van eurójuk, és kaptak újabb mentőcsomagot...

Értékelés:-1 (3 szavazat)
kopari78|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

"..Az utolsó hajó német megrendelésre készül, hat hét múlva hagyja majd el a gyárat..." ez a mondat is nagyon tetszik. /bár minden - a polgári jogi és büntetőjogi / igény is elévült, az adott bajai cég már nem is létezik, de nem írom a nevét/

Ebben az üzemben is az utolsó elkészült hajó (fő tevékenységként felújítással javítással foglalkoztak) az akkor még nyugat-német megrendelésre készült. Fizettek részszámlákat, de amikor a hajó már vízen volt és a Dunán elhagyta az országot, onnan kezdve egy fillért sem.

A cég azóta már tönkrement, az ingatlant eladták, - üresen áll - és a hajó megrendelői megmenekültek a hátralék kifizetésének súlyos terhe alól.

Jobb ha nem tudnál ezt (és sok tucat hasonló) esetet, kevésbé cseszném fel magam amikor a piacgazdaság, a verseny, üzleti tisztesség és hasonló fogalmak elhangzanak.

Értékelés:0 (4 szavazat)
jp11097|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

"A gyár legfőbb gondja nem a megrendelések hiánya, hanem hogy a megrendelőik nem kapnak hitelt, így nem tudják fedezni az anyagi kiadásokat." Erre a mondatra kéretik különösen figyelni, ugyanis egyre többször hallok életképes cégekről ilyet és hasonlót. Az igazán veszélyes pedig az, hogy már gabonakereskedő cégekről is...

Értékelés:0
Silvanoman|3 hónapja |Permalink|Komment elrejtése

El van csesződve, torzulva a világ. És ugye -mint régen is - a hirnök (rossz hír hozója) lett először egy fejjel rövidebb. Értsd ahogy akarod.

Értékelés:+1 (1 szavazat)
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák