Traian Băsescu 2004-es első elnökválasztási kampánya óta a korrupció sarkalatos kérdéssé vált a román politikában. Az „antikorrupció” bajnokaként tetszelgő államfő nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy kritizálja a korrupt rendszert, melynek szerinte a bírák is részesei, és melynek szimbólumává magát Adrian Năstasét tette meg. A mostani feloldozás révén a Legfelsőbb Bíróság hitelt adott az ex-kormányfő azon kijelentésének, mely szerint az egész korrupciós ügy csak a Băsescu által megtervezett politikai lejáratási hadjárat része. Nem csoda hát, hogy egy újságíró egyenesen arról beszélt, Tamara nagynéni bosszút állt, és végérvényesen legyőzte azt a korrupcióellenes ideológiát, amelyet a jelenlegi köztársasági elnök képviselt.
Băsescu végzetes pálfordulása
Kétségtelen, hogy hivatalba lépése óta Băsescu nagyon sokat tett a politikusok zűrös ügyletei és visszaélései elleni harcban. Még 2004-ben ő indította el politikai útján azt a Monica Macovei-t, aki az elmúlt hét évben e harc leghitelesebb, megalkuvást nem tűrő vezéralakjává vált. Rövid igazságügyi miniszteri mandátuma során ő hozta létre a DNA intézményét, és ő hívott meg ebbe olyan hivatásos ügyészeket, akik azóta is kiválóan végzik munkájukat. A DNA és kistestvére, a szintén Macovei megvalósításának számító Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) azóta minden évben kivívja magának a külföldi megfigyelők elismerését, ám egyúttal egy pártállásokon felülemelkedő ellentábort is sikerült összekovácsolnia.
Macovei nevéhez köthető egy másik egyedülálló formula bevezetése is. A jelenleg EP-képviselőként dolgozó politikusnak hosszú harcok árán sikerült meggyőznie pártját, a PDL-t, hogy elfogadjon egy ún. etikai kódexet. Ennek értelmében kizárják a pártból azon személyeket, akiket valamilyen ügyben véglegesen elmarasztal a bíróság.Sőt mi több, október óta felfüggesztik azokat a tagokat, akik ellen büntetőjogi eljárás indul. Hála ennek a dokumentumnak, a demokrata-liberálisok könnyeben leküzdhetik azt a negatív megítélést, amelyet az elmúlt hetek letartóztatásai vetnek a tömörülésre.
E tábor azóta is mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse e két intézmény munkáját. Az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) már többször bejelentette, ha hatalomra kerülnek, még a takarítónőket is lecserélik, sőt talán fel is számolják az egész kócerájt. Szerintük ugyanis a DNA nem más, mint Băsescu kézi vezérlésű politikai játékszere, ezért az új rendszerben ennek nincsen helye. Az USL mostanában csak értetlenül pislog látva, hogy az ügyészség az államfő pártjához tartozó erősembereket bilincseli meg sorra, ez a forgatókönyv ugyanis nem fér bele az ő elméletükbe.
Traian Băsescu eddig minden alkalommal kiállt a DNA mellett. Ám szerdán valami olyan történt, amit eddig senki sem tudott volna elképzelni. Néhány rövid mondattal az államfő szinte felszámolta azt, amit az elmúlt hét-nyolc évben képviselt. A köztévében adott interjújában erősen kritizálta az ügyészséget, azzal vádolta, hogy politikai karriereket tesznek tönkre sokszor alaptalanul. Megoldásképp az egész igazságszolgáltatás erősebb parlamenti kontrollját irányozta elő.
Az elemzők zöme megdöbbent a köztársasági elnök cinikus és ellentmondásos kijelentésein. A korábban már idézett Dan Tapalagă egyenesen úgy fogalmazott, Băsescu szimbolikusan szakított a korrupcióellenesség és feddhetetlenség eszmeiségével. A publicista véleménye szerint valószínűleg a saját pártja felől érkező nyomás, és Năstase felmentése által előidézett kiábrándultság késztette ilyen súlyos kijelentésekre. Ám egyetlen magyarázat sem igazolja a mondottakat, amelyek hatása lesújtóbb lehet az igazságszolgáltatás fejlődése számára, mint az ellenzék több éves gerillamunkája.