Szerdán, december 21-én dönt az Országos Műemlékvédelmi Bizottság a kolozsvári házsongárdi temető több száz sírjának védelméről – tájékoztatta a Krónikát Debreczeni Hajnalka, Kelemen Hunor művelődési miniszter sajtótanácsosa.
Mint elmondta, a független szakemberekből álló tudományos testületnek csak konzultatív szerepe van, véleményezi a megyei igazgatóság által felterjesztett listát, majd a szaktárca dönt a további teendőkről, miniszteri rendeletben ismertetve azokat.
A Kolozs Megyei Művelődési Igazgatóság kedden továbbította a minisztériumhoz a közel 400 sír, síremlék helyrajzi adatait, fényképes adatlapját tartalmazó jegyzéket, melyet a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Házsongárd Alapítvány szakembereivel közösen dolgoztak ki a szaktárca kérésére. Országos szinten ez az első ilyen jellegű lista, melyet azzal a céllal készítettek a szakemberek, hogy a síremlékek műemlékké nyilvánításával biztosítsák azok fokozott védelmét, és elejét vegyék az utóbbi időben oly gyakori sírrongálásoknak.
Leonard Horvath, a Kolozs Megyei Művelődési Igazgatóság vezetője szerint amennyiben az Országos Műemlékvédelmi Bizottság rábólint, a kolozsvári polgármesteri hivatalnak tulajdonosként fokozott védelmi intézkedéseket kell majd hoznia a Házsongárd kapcsán. A városházán egyébként már dolgoznak egy intézkedéscsomagon, amelynek célja, hogy visszaszorítsa az utóbbi időben tapasztalt sírrongálásokat, viráglopásokat.
A minisztériumhoz továbbított jegyzékben több, neves magyar és román személyiség sírja, illetve kripták, régi síremlékek szerepelnek. Maksay Ádám, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság alelnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy a lista a világhálón is elérhető lesz egy, erre a célra létrehozott honlapon, amely jövő márciusra készül el. Az elektronikus adatbázis az összes sírt tartalmazza majd, de a honlapon interaktív térkép is lesz, melynek segítségével a látogatók jobban eligazodhatnak majd a sírkertben. A szakember úgy vélte, hogy a műemlékvédelmi intézkedéseknek köszönhetően nőni fog az erdélyi panteonba látogató turisták száma.
Mint ismeretes, a Házsongárd sírjainak védelme azután került napirendre, hogy az elmúlt időszakban számos sírrongálás, kegyeletsértés történt a temetőben. Pünkösdkor például az iktári Bethlen család sírkertjében elhelyezett, két 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök nemrég restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek.