Szülőföld Alap – utólagosan is

Új Magyar Szó
2010. augusztus 18., szerda
Megosztás:

A magyar kormány tervei szerint utólagos finanszírozással nyári programokra is lehet majd támogatást kapni a Szülőföld Alap őszi pályázati fordulójában  - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek, miután hétszáz határon túli magyar fiatalt vezetett körbe a Parlamentben.

A fiatalok négy kontinens 31 országából érkeztek. A nemzeti kultúra hagyományait, értékeit ápoló középiskolás korú fiatalok számára 15. alkalommal rendezik meg a Vendégségben Budapesten című találkozót a magyar fővárosban augusztus 15–25. között. Rétvári Bence az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: bár az új kabinet haladéktalanul lépett, mégis „az előző kabinet mulasztása miatt” a Szülőföld Alap kollégiumainak tavaszi üléseit a korábbi évekhez képest csak késve lehetett összehívni.

Éppen ezért az ősszel esedékes fordulóban, az átvilágítások után, a nyári programokra is kaphatnak támogatást a határon túli szervezetek. Rétvári hangsúlyozta: minden forrást ki fognak osztani a Szülőföld Alapból, egyetlen fillér sem vész el. Mint elmondta: az átadás-átvételnél azt tapasztalták, nagyon szétforgácsolódtak a támogatások.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák