A 150 tagú testületben a jobbközép négypárti kormány programnyilatkozatáról való szavazáskor 145-en voltak jelen az ülésteremben. Ebből 79-en igent mondtak, míg 66 képviselő nemmel szavazott. Öt ellenzéki honatya - Pavol Paška, Miroslav Číž, Ján Počiatek, Vladimír Jánoš (mind Smer-SD) és Ján Slota (SNS) - nem volt jelen a szavazáson.
Radičová záró beszédében kifejtette: a vitát végighallgatva megértette, hogy miért van Szlovákia "olyan bonyolult, hogy ne mondjam rossz állapotban". Szerinte az új kormány az erkölcsökre, az átláthatóságra, a szabályok betartására helyezi a hangsúlyt, míg az előző kormány "a többség mindenről dönt", a "győztesek és a vesztesek" elv alapján irányította az országot. "Ha jól emlékszem, ez marxista elv" - jegyezte meg a miniszterelnök, aki élesen bírálta elődje tevékenységét, és komoly változásokat ígért az élet minden területén.
Megismételte kormányának hat pontba foglalt prioritásait: egészséges gazdálkodás, a korrupció elleni harc, munkahelyek teremtése, a vállalkozások támogatása, aktív polgári társadalom, az egészségügyi ellátáshoz való jobb hozzáférés.
A kormánykoalíciót négy jobbközép párt alkotja: Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ), Szabadság és Szolidaritás (SaS), Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd.
Új politikai kultúrát, átláthatóságot akarnak
A programnyilatkozat szerint az új kormány új politikai kultúrát kíván bevezetni, ennek keretében szűkíteni akarják a képviselők mentelmi jogát. Az összeférhetetlenségi törvényt is módosítanák, a köztisztviselőknek olyan vagyonbevallást kellene leadniuk, mely valós információkat nyújt vagyoni helyzetükről.
Az információkhoz való szabad hozzáférést szabályozó törvényt hatályát szélesítenék, a közszféra valamennyi szereplőjét a jogszabály alá rendelnék.
Az állam, a közintézmények és önkormányzatok vagyonával kapcsolatban az átláthatóságot helyezik előtérbe, a nyilvánosság számára lehetővé teszik az ellenőrzést. A szerződések, pénzügyi tranzakciók csak azt követően lépnek hatályba, miután nyilvánosságra hozták azokat az interneten. A kormány a múltban kötött állami szerződések közzétételét is tervezi.
A közbeszerzésekre is reformok várnak, olyan esetekben is kötelező lesz a versenyeztetés, amelyekben jelenleg nem az.
Változások lesznek a választások lebonyolításával kapcsolatban, választási kódexet adnak ki, mely egységes fogalmakat vezet be, és egységesíti a jelenlegi választási törvények egyes rendelkezéseit. A jövőben a parlamenti és európai parlamenti képviselőknek csak egy mandátumuk lehet, a polgárok pedig az interneten keresztül is választhatnak majd.
A legfontosabb cél az életminőség javítása
A kormány a legfontosabb céljának a polgárok életminőségének és életszínvonalának emeléséhez szükséges feltételek megteremtését tekinti. Ennek megvalósulásához a gazdaság növekedésének újraindítása és a konkurenciaképesség növelése szükséges. A kormányprogram szerint elsősorban az mutatja majd meg a kabinet sikerességét, hogy milyen mértékben tud új munkahelyeket teremteni.
A kormány az eladósodás megállítását, a hiány fokozatos csökkentését tervezi, illetve a foglalkoztatottság növekedésének akadályait szeretnék megszüntetni. A művelődés, a kutatások és tudomány terén is jelentős javulást akarnak elérni. A korrupció elleni harc terén is előrelépést akarnak, a jogérvényesítés terén szintúgy.