2010. szeptember 9, csütörtök, Ádám
Bognár Gergely   2010. július 29., csütörtök

Dacos mementók: vitatott szoborállítások Szlovákiában

A szobor a dicső múlt jelenbéli mementója, amely a jövő nemzedékének üzen. De milyen üzenete lehet azoknak a szlovákiai szobroknak (Hlinka, Cirill és Metód vagy Szvatopluk), amelyek dacból épültek, és sokszor vitatott múltból táplálkoznak?

Az elmúlt években csak úgy sorjáztak a konszenzust nélkülöző szoborállítások északi szomszédunknál. A Fico-Slota duó erőből, gyakorta elferdített történelmi tényekre alapozva emelt egynéhány szobrot – zömmel a déli területeken. A magyarok által sűrűn lakott régiókban itt-ott heves ellenkezésbe torkolltak a hatalom dölyfös emlékmű állítási akciói.

Andrej Hlinka

Az utóbbi évek mementói közül talán a leginkább megosztó Andrej Hlinka mellszobra. A szoboravatást a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt sajátította ki, ami azért nem meglepő, mert Hlinka a II. világháború előtti időszak egyik legjelentősebb nacionalista, szélsőségesen klerikális és idegengyűlölő politikusa volt. Utolsó éveiben átvette a nácizmus és a fasizmus ideológiájának egyes elemeit, a XXI. századi szlovák pártvezetés mégis szobrot emelt a politikusnak. Madarat tolláról, országot szobráról? (Honi szélsőségeseink válaszreakciója lehetne – horribile dictu – egy Gömbös-szobor felállítása.)

Persze Szlovákiának kevésbé bírált szoborállítási akciói is voltak, ezek viszont többé-kevésbé a múlt elferdítéséből sarjadtak. Szvatopluk, a szlovákok első királya (sic!) lovasszobrot kapott a pozsonyi vár udvarán, amelyet Fico avatott fel. Szvatopluk 871 és 894 között morva fejedelem volt, uralkodása alatt érte el legnagyobb területét a Nagymorva Birodalom. Ténykedésének többek között a magyarok honfoglalása vetett véget. A szoboravatáson Fico azt mondta, hogy a Nagymorva Birodalomban valójában „régi” szlovákok és nem szlávok éltek, ezért hát a Szvatopluk-kultusz. A fikciót minden józan történész aláhúzta, hangoztatva, hogy például a birodalomban élők nyelve közelebb állt az oroszhoz, mint a mai szlovákhoz. Eztán Ficora senki nem mondhatja, hogy nem királycsináló…

Az ószlovák király

Szvatopluk szobra a szlovákiai szlovákok bizonyos köreiben is kivágta a biztosítékot: a minap egy civil szerveződés tagjai kartonpapírba csomagolták és kezdeményezték a „Hazugság szobrának” eltávolítását. Az alkotásra a „Ne hamisítsátok meg a történelmet!” felszólítást  pingálták. Az aktivisták performansza kapóra jött a Most-Híd listáján bejutott Polgári Konzervatív Pártnak (OKS) is: a formáció alelnöke szintén vissza akarja küldeni az alkotást a Fico, Gasparovic és Paska által alapított Szvatopluk Polgári Társulásnak. Az OKS szerint „a szobor felirata propagandisztikus, Robert Fico Szvatoplukról, mint az ószlovákok királyáról alkotott misztifikációját szolgálja”. Arról, hogy a szobor megy vagy marad, még nincs hír.

Szvatopluk egyébként, ha nem is volt az első szlovák király, északi szomszédunk történelméhez azért sok helyen kapcsolódik. A fejedelem volt az, aki támogatta a kereszténység terjedését, védelme alatt tevékenykedett Metód görög pap, Cirill testvére. A szentté avatott Cirill és Metód hittérítők, nyelvtudósok, a szláv írás megalkotói voltak, akik elérték, hogy szláv nyelven is tarthassanak liturgiát. A vitathatatlanul példás tevékenységet folytató testvérpár megítélését konszenzus övezi mindenütt. A szlovák nagypolitika azonban az egyetértést feláldozta a permanens magyarellenes kampány oltárán. Történt, hogy az államvezetés a túlnyomórészt magyarok lakta Révkomárom központjába álmodta meg a hittérítőkről készített szoborcsoportot, miután elhozták a Matica Slovenská nevű kulturális szervezet erkélyéről, ahol azért pihent, mert nem kapott engedélyt a köztéri elhelyezésre. A dölyfös Fico ezúttal már nem is kért engedélyt a magyar városvezetéstől, így – ahogy Bastrnák Tibor polgármester fogalmazott – az egész akció törvénysértő volt, s az a városvezetés heves tiltakozását váltotta ki. A magyarok persze nem nacionalizmusból vagy sovinizmusból utasították el az alkotás révkomáromi elhelyezését, hanem mert „semmiféle bizonyítékot nem leltek fel arról, hogy Cirill és Metód valaha is jártak volna ezen a vidéken és valami közük lenne a régi magyar városhoz”. A szobor elhelyezésének üzenetét azonban mindenki értette.

Slotáék a fentieken kívül még néhány alkotással üzentek a magyaroknak: sok helyen – főleg a magyarok lakta területeken – kettős kereszteket állítottak, amelyek, szerintük „egyértelműen kijelölik a szlovák területeket”. A „szlovák kettőskeresztek” évének nyilvánított 2008 után a határokat ismét megjelölte a kevéssé pallérozott Slota: Révkomáromban Trianon-emlékművet állítottak a szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából, hogy demonstrálják, Révkomárom szlovák város. A tromf nem sokat váratott magára: vörös festékkel fújták le az avatás után az oszlopot.

Ferde az irány...

Olybá tűnik, a határ menti városban csapnak össze a mementókat politikai célból felhasználók: tavaly avatták fel Szent István szobrát, amelynek leleplezésére nem engedte be a szlovák kormány Sólyom Lászlót. Hogy a magyar államfőt persona non grata-nak nyilvánítsák, mindenképpen skandalum, ám a szoborszimbolizmus radikálisabb felkent hívői korábban sem nyugodhattak. Igaz, nem kormánymegbízásból, de a pozsonyi Petőfi-szobrot valakik folyamatosan megcsonkítják. Az alkotás az 1911-es avatása óta folyamatosan böki a szlovák szélsőségesek csőrét; Csehszlovákia megalakulása után bedeszkázták, istállóba száműzték, majd felállítását követően rendszeresen megcsúfolják. Ennek ellenére örülhetünk, hiszen Petőfit legalább nem nyilvánították szlovák költőnek…

Persze azért északi szomszédunknál is nyomokban fellelhető az egyetértés szobor- és történelemügyben. Milan Rastislav Stefánik születésének évfordulóján rendre együtt emlékezik meg a jobb- és baloldal. A szlovák történelem jelentős alakja, a kiváló politikus és tábornok megítélésében konszenzus alakult ki. A Kosaras falu melletti Bradlo-dombon található síremlékénél Fico és Iveta Radicová is beszédet mondott idén. Eme szobor (aktuál)politikai érdekeket nem szolgál, Stefánik történelmi jelentőségéről ugyanúgy vélekednek a pártok, ezért nem kapott sikító frászt a megemlékezéstől egyetlen szervezet sem. 

Fico szoborszeretét mutatja a Jánosik-alkotáshoz való viszonya is. A kormányhivatalban kiállított életnagyságnál is nagyobb szobrát a Smer székházba vitte a kormányváltás után. A monumentális (megalomán?) szobrot Juraj Jánosik híres szlovák betyárról mintázták, kinek legendává vált életét számos irodalmi mű feldolgozza. Fico személyes példaképének tekinti a sokak által haramiavezérnek bélyegzett „nemzeti hőst”. (Mintha Orbán Sobri Jóskára nézne fel...)


Kattintson és nézegessen
képeket a Felvidék várairól!

Persze nem állítom, hogy a legtöbb Szlovákiában emelt szobor az elferdített múlt talaján gyökerezik, hogy aztán a jelenben bontson kétes megítélésű hajtást, ám annyi szent: északi szomszédunknál túl sok az egy négyzetkilométerre jutó vitatott szobrok száma. Hogy sokukat erőszakkal, néhol a kisebbség érzékenységével sem törődve emelték főleg az elmúlt években, mindenképpen a nagypolitika komplexusaira utal. A dac és a dölyf meg tudja mérgezni a nemzeti emlékezetet, főképp, ha egy szobor felállításának nem az emlékezés az elsődleges célja.

Az eddigi vélemények
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
Történelemportál|1 hónapja |Permalink

Korrekt cikk. A frank vazallus Szvatopluknak semmi köze nem volt a szlovákokhoz, az "ősszlovák" vagy "ószlovák" terminus marhaság, ezt nem árt elégszer hangsúlyozni. Egyébként sajnos nehéz megértetni Mo-on, mit jelent Hlinka, Tiso kultusza, vagy Beneš hagyatékának ápolása, emberiségellenes bűneinek elhallgatása, mivel nálunk egyszerűen fel sem merülhet pl egy Szálasi-szobor felállításának ötlete. A hazai "demokraták" ingerküszöbét érdekes módon nem lépik át ezek a dolgok, mondom ezt álnaivan. Bezzeg egy Tisza-szobor felállításánál együtt fújnák a nótát a szlovák kórussal: "de hát ő robbantotta ki az első világháborút".

Fico nemrég még Matúš Čákot (Csák Máté, ugye) tartotta első királyuknak, most -- nyilván az új, áttörést hozó kutatási eredményeknek köszönhetően :) -- emelte a tétet, Szvatoplukkal megelőzték Szent Istvánt is. Ennek az egyszereplős történelmi versenyfutásnak csak az lehet a vége, hogy egy kőbunkós ősember szobrára cserélik előbb-utóbb Szvatopluk szomjas lovát.

Értékelés: +6 (6 szavazat) 
 
 
László Ferencz|1 hónapja |Permalink

Ez a köcsög Ficó a birka fejével nem volt elég részeg Slota hogy ilyet csinált! Ez erő demonstráció volt pedig ha belegondolnának abba ha nem cseszegetik az ott lakó Magyarokat többet tesznek Szlovákiáé mint ahogy az a 2 agyatlan gondolja !

Értékelés: +1 (1 szavazat) 
 
 
Ragnarök 2.0|1 hónapja |Permalink

Nem látjátok feleim szümtükkel, hogy pont ugyanolyan kényszeres önigazolásról van szó, mint a kommunizmusban? Miért kellett Lenin meg Marx szobrokkal teletűzdelni a tajgától kezdve Sencsenen át Kalinyingrádig (Königsberg) az egész "baráti szocialista" országokat? Hogy ezzel is hirdessék, hogy itt mindig is cucilizmus volt - két éve, harminc éve, nahát már hetven éve - és aztán hirtelen el is tűnt, a legtöbb helyen a szobraival együtt, remélem ugyanez a sors vár a szlovák apartheidre és szimbólumaira is!

Értékelés: +1 (1 szavazat) 
 
 
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák