Székelyföld: egységes kultúra, közös hagyományőrzés

Pünkösd van: ezen a hétvégén gyűlnek össze a magyar zarándokok szerte a világból, hogy közösen ünnepeljék meg a Szentlélek eljövetelét, s megemlékezzenek Csíksomlyó csodájáról. Emellett beszámolunk az I. Székelyföldi napok összeművészeti fesztiválról, a Mindszenty monodráma ősbemutatójáról és a vajdasági művészeti és tudományos élet legújabb sikereiről.

Megemlékezés

Pünkösd hétvégéje van; a keresztények a Szentlélek eljövetelét ünneplik ilyenkor. A magyarság számára különös jelentőséggel bír ez az ünnep, hiszen minden évben ilyenkor tartják a csíksomlyói búcsút. Az idén is több százezren vettek részt a zarándoklattal egybekötött szentmisén, mely immár 443. alkalommal várta a magyar híveket szerte a világból. Az idei szentmisén Böjte Csaba ferences szerzetes intézett szentbeszédet a hívőkhöz, melyben Márton Áron és Domokos Kázmér emlékét idézve szólította fel a magyarokat az összefogásra. A beszéd összefoglalóját itt olvashatják.

Mindszenty József halálának 35. évfordulója alkalmából mutatták be május 7-én Komáromban Tarics Péter monodrámáját, melynek címe Állok Istenért, egyházért, hazáért- Mindszenty József oltárköve. Az ősbemutató teltház előtt zajlott, s mind magyar, mind szlovák egyházi főméltóságok (Róbert Bezák nagyszombati érsek, Erdő Péter bíboros) is részt vettek rajta. A Felvidek.ma hírportál fotógalériájában Önök is megtekinthetik a nagysikerű előadásról készült képeket.

A romániai magyarság egyik legnevesebb szellemi-kulturális vezetőjének számított Domokos Géza a kommunizmus alatti évtizedekben. Munkássága nem csak a politikai életre terjedt ki, hiszen neki köszönhetik az erdélyi magyarok a Kriterion kiadót is, ami a magyar kultúra elnyomásának idején az egyik leghasznosabb tevékenységet végezte. Domokos Géza tiszteletére szülőfalujában, Zágonban emlékszobát rendeztek be, hogy az utókor is méltán őrizhesse emlékezetét.

Hagyományőrzés A Magyar Nyelv Napjai című rendezvénysorozat idei házigazdája Székelyudvarhely városa volt. A program keretében nyelvi vetélkedőket és szakmai előadásokat szervezett az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, valamint kiosztásra került a Sütő András Nyelvőrző Díj is. A kitüntetést idén Katona Ádám székelyudvarhelyi magyartanár, filológus kutató vehette át, aki a zsűri szerint mind tudományos, mind politikai tevékenységével helytáll a magyar nyelv védelmében.

Budapesti közreműködéssel tájnyelvi vetélkedőt rendeznek május 24-én Kovásznán, a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpotban. A versenyen 12-18 éves Kovászna megyei diákok vehetnek részt. A megmérettetést követően író-olvasó találkozón vehetnek részt az érdeklődők, melynek vendége az Írók Alapítványának elnöke, Mezey Katalin budapesti költő lesz.

A magyar népdal és nóta kultusza újra magaslatokba tör. Felvidéken már jó ideje dolgoznak azon, hogy egy helyen, mindenki számára elérhetővé tegyék az ismert magyar nótákat; a www.magyarnota.com üzemeltetőinek munkája nyomán most már 7 órányi hanganyag gyűlt össze a honlapon, s a látogatottság is elérte a százezer főt. A Jövőnk öröksége projekt hasonló kezdeményezéssel állt elő: júniusra elkészül az 50 részes CD-sorozat első darabja, amely a Hagyományok Háza folklórgyűjteményét teszi közkinccsé. Nekik köszönhetően a magyar népdal- és néptánckultúra jó minőségben maradhat meg a jövő nemzedékeinek.

Kiállítás

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg Sepsiszentgyörgyön az első Székelyföldi Grafikai Biennálét, melynek fővédnökéül Kelemen Hunor művelődési minisztert kérték fel. A seregszemlére 11 országból 693 alkotás érkezett. A díjátadó gálára a Tamási Áron Színházban került sor; Székelyföld három megyéjének önkormányzata egyenként is osztott ki helyezéseket, a Biennálé fődíjasa pedig a budapesti Fürjesi Csaba lett.

Összművészet

Az I. Székelyföldi napok egy hetes programsorozata zárult le e hét pénteken. Maros, Hargita és Kovászna megye azért fogott össze, hogy Székelyföld gazdag kultúrájának egységét közösen mutassák be. A rendezvények igen változatosra sikerültek, és természetesen több helyszínen zajlottak. A programok szűk keresztmetszete, a teljesség igénye nélkül: „Mesehetes” címmel koncert gyermekek részére, székelyföldi termékek bemutatója, plakátkiállítás, a már korábban említett Grafiakai Biennálé, Barangolás Székelyföldön Orbán Balázs nyomában című könyv- és dokumentumfotó-kiállítás, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola szimfonikus kamarazenekarának koncertje, és még számos, igazi székelyföldi kulturális kuriózum került terítékre ez alatt az egy hét alatt.

Pécsen és több horvátországi magyar faluban mutatkozott be három vajdasági szellemi és kulturális műhely május elején, nevesül a magyarkanizsai Cinema Filmműhely, a bácskossuthfalvi 9+1 Művésztelep, valamint a Bácsország folyóirat. A programsorozat filmvetítést, kiállítást („Barangolás Délvidéken”, „Jugoszlávia széthullása”) és a magyar nyelv és kultúra ápolásáról szóló pódiumbeszélgetést foglalt magában. Az érdeklődők lehetőséget kaptak az alkotókkal való személyes találkozásra, beszélgetésre is. A rendezvényt mindenütt lelkesen fogadta a magyar közönség.

Tudomány

Nem csak a kulturális, de a szellemi életükre is büszkék lehetnek a határon túli magyarok. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a múlt hétvégén rendezett Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia, melyen 27 szekcióban több mint 200 dolgozatot mutattak be. A konferencián magyarországi tudósok is részt vettek, a legsikeresebb kutatásokat pedig jövőre a magyarországi OTDK-n is bemutathatják az erdélyi hallgatók, eredményeiket pedig publikálhatják az Erdélyi Magyar Adatbankban.

Az Újvidéki Egyetem sem szégyenkezhet tudományos élete miatt: a hétvégén közel 70 műhelyben népszerűsítik az Egyetem oktatói és hallgatói az intézmény kutatási eredményeit. A Tudományos Fesztiválra már a tavalyi évben is sor került, s annak sikerén felbuzdulva rendezik meg az idei népszerűsítő hétvégét is. A szervezők most is nagyszámú érdeklődőt várnak.

Kitekintő összeállítás - Kovács Eszter

Felkapott hírek

Friss hírek