Tavaly júniusban a Szerbiai Képviselőház hét statisztikai régióra osztotta Szerbiát: Vajdaságra, Belgrádra, Közép-, Kelet-, Nyugat- és Dél-Szerbiára, valamint Koszovóra. Ezt a jogszabályt a leghevesebben a bosnyák pártok támadták, ugyanis a sandžaki községeket két régióba osztották. A kormány időközben változtatott álláspontján, módosította a törvényt, erről vitáztak tegnap a honatyák.
Amennyiben elfogadják a módosítást, Szerbiában a következő öt statisztikai régiót tartják majd nyilván: Vajdaság, Belgrád, Šumadija és Nyugat-Szerbia, Dél- és Kelet-Szerbia, valamint Koszovó. A 6 sandžaki község egy régióba fog tartozni. Az összevonásra azért volt szükség a regionális fejlesztési miniszter szerint, mert a közép-szerbiai régiók lakosainak száma jelentősen elmarad Vajdaságtól, Belgrádtól és Koszovótól, ahol is 2 millió, illetve 1,6-1,6 millió lakos található.
A kormányülésen felszólalt Pásztor Bálint, a kisebbségi frakció vezetője is, aki elmondta, hogy módosítási indítványt adtak be, amelynek értelmében Adát, Magyarkanizsát és Zentát az észak-bánáti helyett az észak-bácskai fejlesztési körzethez csatolnák. Mlađan Dinkić köztársasági gazdasági miniszter erre reagálva bejelentette, a kormány el fogja fogadni a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselőinek indítványát.
Kemény kritikával és keresetlen szavakkal illette a módosítási indítványt, de legfőként a regionális fejlesztési minisztert Velimir Ilić, az Új Szerbia elnöke. A legtöbbször elhangzott szó a bűnöző és a hazug volt. Véleménye szerint a parlamenti eljárásban lévő módosítási javaslat nem más, mint a bosnyák pártokkal való üzérkedés ára, hogy megszavazhassák a Srebrenica-határozatot.