2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Roma Sajtóközpont    2010. március 15., hétfő

„Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok”

„Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” — ezt a szállóigévé vált mondatot kiabálták húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen, a város minden pontjáról összesereglő cigányok, a botokkal és kövekkel felfegyverzett, félrevezetett, leitatott, feldühödött, zömmel környékbeli románok gyűrűjébe került magyaroknak. Egyikük azok között volt, akiket csütörtök délelőtt „Petőfi Emléklap a Helytállásért” elismeréssel tüntettek ki a Terror Háza Múzeumban, ahol a húsz évvel ezelőtti véres eseményekről és annak áldozatairól emlékeztek meg.           

Puczi Béla kálváriája

A tavaly Magyarországon elhunyt Puczi Béla egyike volt annak a hat embernek - hárman közülük romák -, akiket a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi összecsapások után őrizetbe vettek a román hatóságok. Puczi Bélát kilenc hónapi előzetes letartóztatás után, utcai huliganizmus vádjával több mint másfél év börtönbüntetésre ítélték. Nemzetközi szervezetek és az RMDSZ nyomására azonban az ítélet végrehajtásáig feltételes szabadlábra helyezték.

Puczi azonban a börtöntől és a megtorlástól félve Magyarországra menekült abban reményben, hogy itt befogadják, „hiszen magyar”, de csak majd tíz év után kapott politikai menekült státuszt. Ez idő alatt megjárta a bicskei menekülttábort és a magyar menekültügyi hivatalnokok irodáit, majd Franciaországban élt évekig a kriminalitás határát súroló, olykor átlépő magyarországi és romániai magyarokkal, románokkal, cigányokkal a vasútállomásokon, a lakókocsikból álló Párizs környéki roma karaván-telepek egyikén. Közben folyamatos kapcsolatot tartott a párizsi magyar elit egy részével, és fásultságig mesélte a történetét, várva, hogy egyszer rendeződik a menekültstátusza.

Amikor Párizsból visszajött Magyarországra bujkálnia kellett a rendőrök elől, amit annyira tökélyre vitt, hogy egy igazoltatás során le kellett buknia ahhoz, hogy egyáltalán megtudja: már egy éve megkapta a politikai menedékjogot Magyarországon. Sorsa viszont soha nem rendeződött: Puczi Béla majd húsz év küzdelem, keserűség és magány után egy Magyarországgal és a saját magyarságával kapcsolatban hitt mítosszal a háta mögött halt meg tavaly Budapesten: nyomorban, betegen, munka és hajlék nélkül.

Majd húsz éves szenvedéstörténete alatt egy évig a Roma Sajtóközpont (RSK) akkori lakás-irodájának egyik szobájában lakott, az RSK munkatársai ekkor készítettek vele egy több mint húsz órás interjút, és ez alapján egy könyvet, mely többek közt az ő és a romák szemszögéből meséli el a marosvásárhelyi három véres nap történetét és következményeit. „Hatunk közül az egyikünket addig verték, amíg belehalt.” –  emlékeztetett mindig Puczi a hat elítélt elszenvedett borzalmaira.

„Petőfi Emléklap a Helytállásért” elismerés kiosztása

Szerdán őket: Lőrinczi Józsefet, Sütő Józsefet, Szilágyi Józsefet, Szilveszter Kis Pétert, Tóth Árpádot és Puczi Bélát tüntették ki a Terror Háza Múzeumban, utóbbi három egykori elítéltet már csak posztumusz elismeréssel.

Beszédében az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil – és vallásügyi bizottságának elnöke úgy vélte: húszéves adósság megkésett visszafizetését kezdte meg a magyarság a mostani kitüntetés és emlékezés gesztusával. Balog Zoltán kárpótlást kérve az áldozatoknak azt mondta: meg kell értetni, hogy a Kárpát-medencében és Magyarországon  van és volt békés egymás mellett élés, és világossá kell tenni, hogy „ egymásra vagyunk ítélve.”

Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója emlékeztetve arra, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarellenes pogrom kitervelője és irányítója a megbuktatott pártállami elit és a Securitate volt arra is felhívta a figyelmet, hogy bár ismertek a pogrom irányítói, a történtek után egyetlen románt sem vontak felelősségre, viszont húsz magyar cigány komoly börtönbüntetést kapott.  A történész úgy vélte: a húsz évvel ezelőtti konfliktusban a magyarok oldalára álló és őket védelmező cigányok „nagy árat fizettek hősiességükért.” 

Az eddigi vélemények
Az olvasók hozzászólásai nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. A szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
petraeus|6 hónapja |Permalink

Tisztelet a cigany-magyar hosnek!

A sorsa mutatja azt, hogy milyen a magyar tarsadalom es ez az orszag, ha egy magyar cigany hossel igy banunk, milyen eselye van egy "sima" ciganynak? Ilyenkor szegyellem, hogy magyar vagyok, nehez egy ilyen orszagra buszkenek lenni.

Értékelés: +2 (2 szavazat) 
 
 
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák