Vajdaság Ma 2010. március 11., csütörtök
Vajdaság: megtartanák a kisebbségi minisztériumot
- Címkék:
- kisebbségi ügyek
- nemzeti tanácsok
- vajdaság
R Ö V I D H Í R
A nemzeti kisebbségek 15 nemzeti tanácsa azt szorgalmazza, hogy maradjon meg az emberi és kisebbségi jogi minisztérium, mert megítélésük szerint az sokat tett a szerbiai kisebbségek helyzetének javításáért, írja a Beta.
Svetozar Čiplić miniszter például személyesen hatott oda, hogy hétéves jogi vákuum után elfogadásra kerüljön a nemzeti tanácsokról szóló törvény. Három év után ismét működni kezdett a köztársasági nemzeti kisebbségi tanács is, amelynek élén a kormányfő áll, továbbá létrejött a nemzeti kisebbségek pénzalapja, amelyből a kisebbségek kulturális, oktatási és tájékoztatási tevékenységét pénzelik majd.
Svetozar Čiplić miniszter csütörtökön közzéteszi a döntést arról, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak megválasztására választásokat hirdetnek. A külön választói névjegyzék ideiglenes lezárását követően dől majd el, hogy miként választják majd a nemzeti tanácsokat, nevezetesen, mely kisebbségek választanak majd közvetlenül és melyek elektorok révén.

ADJA TOVÁBB
Népszerűek
LegolvasottabbakLegvitatottabbakMost beszélik
- Vörös riasztás: újabb óriási esőzés jön
- Meghajolt az EU akarata előtt Szerbia
- Minisztercserékkel szerezné vissza...
- A romáktól hangos Európa
- Megállhat a fejlődésben Moldova
- Tömeges cégáthelyezéssel tarol a kelta tigris
- Kárpátalja: esélye sincs az összefogásnak
- Uniós terítéken a francia kitelepítési botrány
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk