Elkerülhető a szlovák nyelv március 15-én
Bumm.sk
2010. március 5., péntek
2010. március 5., péntek
- Címkék:
- március 15
- nyelvtörvény
- szlovák-magyar
Ha a szervezők nem kultúrrendezvényként, hanem a gyülekezési jog alapján jelentik be a március 15-i ünnepségeket, akor a teljes program tisztán magyarul folyhat le, a bevezetőt sem kell szlovákul mondani.
A nyelvtörvény miatt a március 15-i rendezvények több szervezője, főként az önkormányzatok elbizonytalanodtak, egyesek szlovák „elemekkel” akarják bővíteni programot, mivel attól tartanak, ha ezt nem teszik, a kulturális minisztérium megbüntetheti őket.
Cúth Csaba, az Anyanyelvünkért Polgári Társulás elnöke a Bummal közölte, az államnyelvtörvény a nyilvános kulturális rendezvényekkel kapcsolatban előírja, hogy a programok kísérő felvezetése államnyelven is elhangozzék. A nyelvek sorrendjéről nem nyilatkozik, tehát lehet először magyar – vagy más – nyelven, majd utána államnyelven.
A gyülekezési jog szerint bejelentett rendezvényen azonban nem kötelező a kétnyelvűség, ekkor nyugodtan mellőzhető az államnyelv – mutatott rá Cúth.
„A március 15-i rendezvények bejelentésekor azt kell mérlegelnünk, hogy milyen jellegű rendezvényt tervezünk. Amennyiben a megemlékezés kifejezetten kultúrműsorok előadását jelenti, akkor kultrúrrendezvényként kell bejelenteni és akkor kötelező a szlovák nyelvű felkonferálás. Amennyiben a rendezvény fő célja a gyülekezési jog gyakorlása, amelyen esetleg kulturális betétek is vannak, akkor a gyülekezési törvény szerint kell bejelenteni és nem kötelező a kétnyelvűség“ - fejtette ki a civil szervezet elnöke.
Cúth Csaba hozzátette, mindkét típusú rendezvény esetében bejelentési kötelezettsége van a szervezőnek, amelyet a gyülekezési törvény alapján 5, kulturális rendezvény esetében 7 nappal a megvalósulás előtt kell bejelenteni a községnek.

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés
Népszerűek
LegolvasottabbakLegvitatottabbakMost beszélik
- A Vihar által keltett hullámok
- Itt a meglepetés: Tomiszlav Nikolics Szerbia új...
- Martonyi megerősítette latin-amerikai...
- Venezuelai választások: gondban Chávez
- Viktorokról, plágiumokról és demokratúráról
- Megvan, mit suttogott Obama Merkelnek
- Ahol 100 milliárd dollárral költenek többet...
- Hazugságkampánnyal vádolják Kuncze Gábort