2010. szeptember 3, péntek, Hilda
SITA / Új Szó   2010. február 9., kedd

Törvény készül a kisebbségek nyelvhasználatáról

A Szlovákiában tárgyaló Knut Vollebaek fél év múlva tervezi a nyelvtörvény alkalmazásának monitorozását. Csáky Pál MKP-elnök szerint az EBESZ kisebbségi főbiztosa ragaszkodik ahhoz, hogy Szlovákia alkosson törvényt a kisebbségi nyelvek használatáról.  A szlovák külügyminiszter érettséget vár a magyaroktól.

Csáky Pál MKP-elnök szerint Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségi főbiztosa ragaszkodik ahhoz, hogy Szlovákia alkosson törvényt a kisebbségi nyelvek használatáról, amely előnyben részesülne az államnyelvről szóló törvényhez viszonyítva. „A kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvény általunk kidolgozott tervezetét március végéig átnyújtjuk a főbiztosnak. Felkértük, hogy fogadjon bennünket. Elmegyünk Hágába. Szlovákia elkötelezte magát, hogy törvénybe iktatja a kisebbségek nyelvhasználatát“ – jelentette ki újságírók előtt Csáky a főbiztossal folytatottt megbeszéléseket követően.

Csáky elmondta egyúttal azt is, hogy a főbiztos szerint ezt közösen kell megvitatnia valamennyi érintett félnek, beleértve a magyar kisebbséget és az MKP-t is, amit a pozsonyi  kulturális minisztérium nem fogad szivesen. „Ez bolseviki magatartásra vall“ – jelentette ki. Berényi József, az MKP alelnöke szerint Vollebaek szószerint azt mondta, hogy nagy a kiegyensúlyozatlanság a kisebbségi nyelvek és az államnyelv használata között és ezt a kiegyensúlyozatlanságot el kell hárítani.

Csáky szerint a nyelvtörvény a kormány együgyű kisebbségi politikájának az eredménye. „Az, hogy a többi kisebbség nem használja saját nyelvét a közéletben, arról tanúskodik, hogy kevesen vannak és nincs elegendő mennyiségű intézményük“ – hangsúlyozta. Az MKP-nak a nyelvtörvénnyel kacsolatos kifogásai elsősorban a bírságokat, a bírság kiszabásának módját, a nyilvános kétnyelvű feliratokat és az emlékművek feliratait érintik. Egyúttal a törvény – Csáky szerint – fölösleges dupla munkát okoz a kisebbségi oktatásügyben. „Együgyű egy törvény ez“ – állapította meg.

Lajcák érettséget vár a magyaroktól

A szlovák külügyminiszter szerint Pozsonynak érdeke a szlovák-magyar kapcsolatok és együttműködés sokoldalú fejlesztése, beleértve a nemzeti kisebbségek kérdését is, de szükségesnek tartja, hogy a felek tisztázzák a játékszabályokat.

"Magyar partnereinktől elsősorban azt várjuk, hogy elkezdenek éretten és felelősen viselkedni. Ez azt jelenti, hogy nem fognak tovább téves információkat terjeszteni a nyelvtörvényről a Szlovák Köztársaság területén, és nem fognak hazugságokat terjeszteni erről a törvényről Szlovákia határain kívül" - jelentette ki a szlovák külügyminiszter hétfőn Pozsonyban azt követően, hogy Knut Vollebaekkel, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával tárgyalt. "Sajnos úgy az egyik, mint a másik dolog is tény" - szögezte le Lajcák.

Eléggé erősnek kell maradni

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint az államnyelvről rendelkező törvény nem lendíti előre a szlovák-magyar viszonyt. A Knut Vollebaekkal ma délelőtt folytatott megbeszéléseket követően Bugár újságírók előtt azt mondta, hogy a törvény a Marek Maďarič kulturális miniszternek az alkalmazási irányelvekben eszközölt engedményei ellenére továbbra is aggodalmat kelt.

Bugár szerint a főbiztos kiváncsi volt arra, egyensúlyban van-e az államnyelről szóló és a kisebbségi nyelvhasználati törvény. „Nem feltételezzük, hogy a választásokig sikerülne módosítani a törvényt, hiszen a legiszlatív eljárás értelmében erre már nincs elegendő idő“ – tájékoztatott Bugár. Hozzátette azt is, hogy a főbiztos azt igérte, hivatala hat hónapon belül ellenőrizni fogja a törvény gyakorlati alkalmazását.

Vollebaek kiváncsi volt arra is, mi a véleményük a Magyarország által létrehozott segélyalapról, amelyből a törvényt megszegő magyar nemzetiségű polgárokra kirótt bírságot fedeznék. „A magyar fél részéről gesztusnak tekintjük a kezdeményezést, de a szlovákiai magyar közösségnek eléggé erősnek kell maradnia ahhoz, hogy jogilag és pénzügyileg is képes legyen önállóan kezelni a problémáit“ – jelentette ki a Híd elnöke.

Ártalmas magyar segélyalap

Juraj Horváth, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke a Knut Vollebaek EBESZ-főbiztossal folytatott megbeszéléseken élesen bírálta a Magyarországon létrehozott nyelvi segélyalapot. Szerinte Bajnai Gordon kormányfő szokatlan formát választott az alap létrehozásának közlésére: körlevelet küldött az Európai Unió és a NATO tagországainak, holott ezt a módszert a jó viszonyban lévő és párbeszédet folytató államokban nem szokás alkalmazni.

„Élesen elítélem az alap létrehozását, mert lebecsüli és értéktelenné minősíti a főbiztos munkáját és a Pozsony és Budapest közötti eddigi együttműködést is. Még a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma is megtámadta az alap létrejöttét“ – jelentette ki a találkozót követően Horváth. Mint mondta, Vollebaek a megbeszélés során jelezte, hogy keddi, budapesti látogatása során rákérdez az alapra is.

Horváth tájékoztatta egyúttal az EBESZ főbiztosát, hogy a félkatonai szervezetek szélsőségességének behozatala Magyarországról, akik a határokon masíroznak és fasiztsa köszöntést használnak, nem vezet jóra. „A magyar fél ezidáig nem tette meg a Robert Fico kormányfő által javasolt lépést, vagyis, hogy közös erővel lássunk hozzá az extrémizmus elleni harchoz. Nem tetszik nekünk a magyarországi szlovák kisebbség oktatása finanszírozásának megnyirbálása sem“ – tájékoztattott Horváth a főbiztossal folytatott megbeszélésük tartalmáról, aki szerint az MKP által írásban beterjesztett kilenc észrevételből nyolcat beemeltek az egységes alkalmazási rendszebályba. „Meggyőződésem azonban, hogy az MKP és Budapest újra előáll az elégedetlenség táméjával és követelni fogja az irányelv megváltoztatását“ – tete hozzá.

Horváth szerint Vollebaekkal egybehangzóan azt a véleményt vallják, hogy nagyon jó dokumentum született, amely tartalmazza mind a kisebbségek, mind a főbiztos észrevételeit. „Az irányelvek egységes törvényértelmezést tartalmaznak. A főbiztos nagyra értékelte, hogy a dokumentumot a kormány is jóváhagyta, nem csupán a kulturális minisztérium. Vollebaek fontosnak tartja azt is, hogy az alkalmazási irányelvek megjelentek a törvénytárban is. Világosan tudomásunkra adta, hogy az első lépés jó volt és azt szeretné, ha a párbeszédet tovább folytatnánk vele és Budapesttel is“ – mondta a külügyi bizottság elnöke.
 

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák