2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Vajdaság Ma   2009. november 21., szombat

Nagy hiba lenne megvonni az autonómiát

R Ö V I D H Í R  

A jobboldali szerb pártok képtelenek működni ellenségkép nélkül, így a vajdaságiakat azzá kívánják tenni a gyűlölet ébrentartása céljából – mondta Boarov, a Vajdaság avagy a statútumra várva – van-e Vajdaságnak ideje c. vitaesten.

Szerinte a statútum-javaslat már magában egyedülálló, mert autonómiát irányoz elő döntéshozatali jog nélkül. Boarov elmondta, hogy ha a jelenlegi statútum-javaslat elfogadásra kerül, bizonyos szinten egy politikai fordulatot fog előidézni főként a Demokrata Párt politikáját illetően, hiszen a jobboldal állandóan az orruk alá fogja dörgölni meghozatalát.

Dimitrije Boarov elmondta, hogy a centralizációra való törekvés folyamatosan jelen van Szerbia politikai történelmében, és Koszovó elszakadása is elsődlegesen a centralizmus miatt következett be.

Ranko Končar történész elmondta, hogy a vajdasági polgárokat ért szeparatista vádak sértőek, mert a történelemben, a vajdasági autonómia-mozgalmak történelmében sosem volt szeparatizmus. Újvidék még a Habsburg monarchia idején is fővárosi státust élvezett, most pedig Szerbia problémát csinál ebből is.

Mirko Đorđević szociológus elmondta, hogy Vajdaság autonómiája szerzett jog és Szerbia hatalmas hibát követ el, ha ezt a jogot megvonja Vajdaságtól. Szavai szerint még Oroszországnak is van legalább tíz autonóm tartománya és egyesek saját alkotmánnyal és tudományos akadémiával is rendelkeznek.

A tegnapi vitaestet a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete szervezte a NED amerikai alap támogatásával – írja a Beta hírügynökség.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák