Jelentősen megnövekedhet Vajdaság hatásköre
A Tartományi Végrehajtó Tanács tegnapi ülésén elfogadta a Vajdasági statútum és a hatásköri törvény jogtechnikai összehangolásáról szóló határozatot – jelentette be Bojan Pajtić, a végrehajtó tanács elnöke.
"Elutasítottuk azt a javaslatot, amely számos olyan intézmény szüntetne meg, amelyek Vajdaság polgárainak életkörülményeit javítják, noha a nyilvánosság ezt megkérdőjelezte" - mondta közleményében Pajtić.
A tartományi kormány elnöke bízik abban, hogy a november 7-i ülésen a képviselők legalább kétharmada megszavazza majd a végrehajtó tanács határozatát, hiszen a tanács "már több mint egy éve ellenáll a statútum alapvető változtatásait követelő nyomásnak".
"A két dokumentum összehangolása, valamint annak köztársasági képviselőházi elfogadása megteremti a feltételeket arra, hogy Vajdaság hatásköre jelentősen megnövekedjen, több mint 150-nel, és hogy megkezdhesse azon intézmények megalapítását, illetve átvételét, amelyek Vajdaság fejlődésének szempontjából rendkívüli jelentőséggel bírnak, úgy mint a fejlesztési bank, a brüsszeli képviselet, a Fruška gora Nemzeti Park, regionális fejlesztési tervek és hasonlók - mondta Pajtić.
Kezdődik a kisebbségi névjegyzék kialakítása
November kilencedikén kezdődik meg a kisebbségi névjegyzékek kialakításának folyamata – jelentette be a szerb emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium.
Minden választójoggal rendelkező, bármely nemzeti kisebbséghez tartozó polgár kérelmezheti felvételét a kisebbségi névjegyzékbe, és ezáltal részt vehet majd a nemzeti tanácsok tagjainak megválasztásában.
A kérelmet írásos formában, aláírással ellátva kell személyesen, vagy postai úton eljuttatni a községi illetve városi közigazgatáshoz – áll a Svetozar Čiplić miniszter által aláírt hivatalos közleményben.


















