Ukránosítás az iskolákban - alkotmányellenes az új rendelet?
- Címkék:
- alkotmány
- magyar kisebbség
- nyelvjogok
- ukrajna
Mint arról több internetes hírportál is beszámolt, az ukrán Miniszteri Kabinet újabb, a nemzetiségekre hátrányos határozatot fogadott el. Eszerint az állami fenntartású oktatási intézményekben kizárólag az államnyelvet kell használni az oktatás során, míg a nemzetiségi iskolákban az ukrán mellett lehetőség van az adott nemzetiség nyelvének használatára is.
Az ominózus kormányrendelet módosította az oktatási intézmények szabályzatáról szóló határozatot – nyilatkozta dr. Tóth Mihály, a jogtudományok kandidátusa, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke. – Az új rendelkezésnek két pontja van. Az egyik azt rögzíti, hogy Ukrajna oktatási és nevelési intézményeiben munkaidőben kizárólag az ukrán nyelv használható. A második pont szerint a nemzeti kisebbségek nyelvén működő intézményekben az oktatási folyamatban az ukrán nyelv mellett (!) alkalmazható az adott kisebbség nyelve is.
Tóth Mihály szerint a Timosenko-kormány és annak oktatási és tudományos minisztériuma folytatja a kisebbségi nyelveknek az oktatás területéről való kiszorítását célzó tevékenységét. Teszi ezt oly módon, hogy áthágja Ukrajna Alkotmányának rendelkezéseit, többek között az alaptörvény 10. cikkelye 4. részének előírását, mely szerint "Ukrajnában a nyelvek használatát az alkotmány garantálja, és törvényben szabályozzák".
Az okmány tehát több szempontból is alkotmánysértő, hiszen a nyelvek használatának szabályozása kizárólagosan törvényi hatáskör. Magyarán azt, hogy hol, mikor és miként lehet vagy szükséges egy nyelvet használni, csak törvényben lehet szabályozni. Vagyis a határozat elfogadásával gyakorlatilag hatalombitorlást követett el, túllépve hatáskörét, önkényesen, törvényi felhatalmazás nélkül hozott intézkedést, alkotott kötelező érvényű jogszabályt, ami jogállamban megengedhetetlen magatartás.
Az pedig jogi szempontból nehezen értelmezhető, hogy a nemzetiségi iskolákban az ukrán mellett a nemzetiségek nyelve is használható. Ugyanis egy nemzetiségi iskolában az oktatás nyelve természetszerűen az adott kisebbség anyanyelve. Értelmezhetetlen, hogyan lehet az ukrán nyelv mellett használni az oktatás nyelvét a más tannyelvű iskolákban, hiszen pont a helyzet fordítottja áll fenn: ezekben az intézményekben az oktatás nyelve mellett oktatják és esetenként alkalmazzák az ukrán nyelvet.
Mint azt dr. Tóth Mihály elmondta, a rendelet egyéb téren is alkotmánysértő. Tekintettel arra, hogy egy oktatási intézményben munkaidőben természetesen magánbeszélgetések is történnek, illetve történhetnek, a rendelet gyakorlatilag beavatkozik a magánszférába, holott ott nyelvi kérdést nem szabályozhat. Ezzel alapvető emberi jogot is sért. Ez a terület, legalábbis ami a nyelvhasználatot illeti, kívül esik a közjogi szabályzás területén, a jogállamokban legalábbis.


















