2010. szeptember 3, péntek, Hilda
Kárpátalja   2009. május 4., hétfő

A kárpátaljai egyházi iskolák léte a tét

A Kárpátaljai Megyei Tanács múlt pénteki ülésének az ukrajnai magyarság számára legfontosabb mozzanata az volt, hogy ismét terítékre került az egyházi iskolák finanszírozásának kérdése.

Mint ismeretes, decemberben kikerült a költségvetésből az egyházi, tehát magánalapítású, nem állami oktatási intézményekben tanuló diákok után járó normatív támogatás folyósítása, ami alapjaiban rendítheti meg a Kárpátalján működő három református líceum, illetve az egyetlen görög katolikus gimnázium és a római katolikus líceum jövőbeni működését.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) azonnal reagált a magyar oktatási intézményeket létükben fenyegető intézkedésre: kezdeményezte a megyei hatóságoknál, hogy járjanak közben a kormánynál a törvénymódosítás korrigálása érdekében. A Pénzügyminisztériumhoz intézett levélre azonban elutasító válasz érkezett, így a szóban forgó iskolák szeptembertől nem számíthatnak az állami támogatásra.

A KMKSZ-frakció kezdeményezésére a legutóbbi tanácsülésen ismét napirendre tűzték a kérdést. Dr. Orosz Ildikó KMPSZ-elnök, a megyei tanács oktatásügyért is felelős állandó bizottságának elnöke ismertette a frakció javaslatát, miszerint a Kárpátaljai Megyei Tanács forduljon a kormányhoz a kérdés mielőbbi rendezése érdekében. Az oktatási bizottság által jóváhagyott folyamodványtervezetet a pénteki ülésen a képviselők nagy többséggel elfogadták.

A folyamodvány emlékeztet, hogy a szóban forgó öt egyházi fenntartású oktatási intézmény mindegyike átesett a hivatalos akkreditáción az állami normatíváknak megfelelően, s ezáltal jogot nyertek államilag elismert érettségi bizonyítvány kiadására. A dokumentum rámutat, hogy az iskolák államilag bejegyzett alapszabályaiban rögzítve lett, hogy az állam a járási közigazgatási hivatalok révén magára vállalta ezen oktatási intézmények minden olyan normatívák által meghatározott kiadásának finanszírozását, amelyek a kötelező tárgyak oktatását végző tanárok bérezésével vannak összefüggésben.

Mivel ezen oktatási intézmények diákjai ukrán állampolgárok, szüleik pedig az ország adófizető polgárai, a járási állami közigazgatási hivatalok minden tanuló után megkapják az oktatási tevékenység folytatására előirányzott normatív támogatást, áll a levélben, melynek aláírói ezért kérik az egyházi iskolák állami finanszírozásának folytatását.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?
Kövessen minket!
Napi hírlevelünk


Add a Startlaphoz
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
Szervereinket a Quaestel üzemelteti
További partnereink
Galériák