Kárpát-medencei kulturális körképünk

Kitekintő összeállítás
2009. március 29., vasárnap

"Színház az egész világ" - a mondás ezen a héten mindenképpen igaznak bizonyult, hiszen március 27-én ünnepelték világszerte a Színházi Világnapot. Az alkalomból a színházak többségében ünnepi produkciók, meglepetések, különleges premierek várták a közönséget, s nem volt ez másképpen a Kárpát-medencében sem. A színházi ünneplés mellet azonban jutott idő Szabadkán a Kosztolányi emléknapokra, de Bartók Béla születésének 128. évfordulójáról sem feledkezett meg a magyarság.

Felhívás

A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiumi Igazgatósága Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója, valamint Radnóti Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából, a Magyar Költészet Napjának tiszteletére versíró pályázatot hirdet Határtalan költészet címmel. A pályázatra 14-30 év közötti határon túli magyar diákok jelentkezhetnek. Tematikai megkötöttség nincs, szerzőnként azonban legfeljebb 5 verset lehet beküldeni. A legjobb műveket értékes jutalommal és publikálási lehetőséggel díjazzák.

Megemlékezés

Miniatűr zongora és Bartók-portré (forrás:nyugatijelen.com)

128 éve született Bartók Béla, akit zeneszerzői munkássága mellett a Kárpát-medence népzenéjének  kutatójaként ismer a világ. A művész születésének évfordulója alkalmából a héten Budapesten emlékműsort rendeztek a tiszteletére, valamint kiosztották a róla és feleségéről, Pásztory Dittáról elnevezett díjakat. Bartók szülőhelyén, Nagyszentmiklóson a Nákó kastélyban berendezett emlékmúzeumban felavatták a zeneszerzőről készült legkisebb, fából faragott portrét is, majd emlékkoncertet adtak a művész tiszteletére.

Idén tizennyolcadik alkalommal került sor Szabadkán a Kosztolányi Dezső Napok megrendezésére. Az esemény idén nem tudományos jellegű volt, hiszen a fő programokat irodalomról és színházról szóló beszélgetések jelentették. A rendezvényen a szabadkai irodalmi-színházi értelmiség mellett két magyarországi meghívott, Spiró György és Karinthy Márton is részt vett. Kosztolányi mellett Sziveri János délvidéki költő emléke előtt is tisztelegtek a héten. A muzslyai születésű íróról nevezett Művészeti Színpad tagjai március 28-án műsort adtak Sziveri tiszteletére, melyet kiállítás megnyitó és irodalmi est követett.

Kitüntetés

Posztumusz díjat kapott Lengyelországban Esterházy János felvidéki mártír politikus. A Polonia Restituta nevű díjat Lech Kaczynski lengyel államfő adta át Esterházy lányának, Esterházy-Malfatti Alice-nek. Az idei Pulitzer-díjak kiosztása is dicsőséget hozott a Felvidéknek, az életműdíjat ugyanis Gál Sándor szlovákiai magyar író, publicista kapta.

Színház

Főszerepben: Sepsiszentgyörgy

A héten ünnepeltük a Színházi Világnapot. Az ünnep 1957. március 27-ig nyúlik vissza, ekkor tartották ugyanis Párizsban a Nemzetek Színházának első évadnyitóját. Az alkalom minden évben nagy izgalmakat és meglepetéseket tartogat, hiszen ilyenkor szinte minden színház készül valami különlegességgel. A magyar színházak közül idén minden bizonnyal a Tamási Áron Színház ünnepelt a legfényesebben, hiszen a héten zajlik Sepsiszentgyörgyön a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé, melynek keretében számos európai társulat vendégszerepel a kovásznai városban.

Valószínűleg az sem véletlen, hogy a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók idei találkozója is ezen a héten vette kezdetét. A fesztivált idén tizennegyedszerre rendezik meg, és az egy hetes program végén két kategóriában is díjat osztanak. Temesváron a Csíki Gergely Állami Magyar Színházban - szintén a színház ünnepnapján - premiert mutattak be. Ali Taylors kortárs angol író Puha pihe (Cotton Wools) című darabja a szakértők szerint az évad egyik legnagyobb sikere lesz, mert egyaránt bővelkedik költői és népmesei elemekben, de a fekete humor sem hiányzik a műből.

Kiállítás

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében kedden Befogadó Transylvania címmel nyílik tárlat húsz erdélyi művész munkájából a Vármegye Galériában. A képzőművészeti alkotások készítői között fiatal, frissen végzett szakemberek és már befutott, neves művészek is találhatóak.

Beregszászon ünnepi kiállítás nyílt Bökényi Anna kárpátaljai festőművész 50. születésnapja alkalmából. A kiállítást a Bereg Alkotóegyesület szervezte, a tárlat április közepéig látogatható.

Néprajz

A dunaszerdahelyi Budapest Kávéházban Csáky Károly néprajzkutató három kötetét mutatták be a héten. A "hontológus" legújabb könyveiben az egykori Hont vámegye néprajzkutatóival, illetve a térség szakrális szokásaival, vallási hiedelmeivel foglalkozik.

Időszaki kiállítás nyílik Nagybányán hétfőn a Teleki Magyar Házban. A hagyományos magyar ruhákat felvonultató bemutató csak egy hétig látogatható, a szervezők azonban ennek ellenére sok érdeklődőt várnak a rendezvényre.

Hagyományőrző szemlét szervez Újvidéken a Dél-bácskai és Szerémségi Civil Szervezetek Szövetsége az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesülettel közösen. Az április 4-én megrendezendő esemény célja, hogy bemutassa a térség különböző közösségeinek húsvéti szokásait. A programban kiállítás, műhelymunka, locsolóversek és húsvéti szokások bemutatása szerepel.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák