Slota reakciója a szokásos: tombol

SITA / Bumm.sk
2009. február 4., szerda

Az SNS jövő héten az Alkotmánybírósághoz fordul a kisebbségi tankönyvekben a földrajzi nevek írásmódját szabályozó, kedden elfogadott törvénymódosítás miatt. Az elnöki vétó megtörése után ezt Ján Slota, az SNS elnöke mondta. Szerinte "minimálisan ízléstelen", hogy a Smer az MKP-val együtt szavazott. Hozzátette, hogy nem várták, hogy a Smer képviselői ismét támogatják majd a javaslatot, amely így az ő segítségükkel átment.

Slota szerint a dolog mögött a Smer és az MKP közti üzletelés áll. „Talán a Lisszaboni szerződés miatt“ – tette hozzá az SNS elnöke azzal, hogy nem Robert Ficót kell vádolni a történtek miatt, hanem valószínűleg Miroslav Čížt, a parlament Smeres alelnökét.

"Szó sincs üzletről. Nem rendelkezünk semmi olyasmivel, amit fel tudnánk ajánlani a Smernek" - jelentette ki Berényi József, az MKP alelnöke. Szerinte a Smer képviselőinek önálló, "értelmes" döntéséről van szó.

Dušan Jarjabek (Smer) elutasította Slota azon vádjait, hogy a Smer üzletelt az MKP-val. „Ezek erős szavak. Elsősorban ki kéne kérnünk magunknak, itt leginkább az első szavazás eredményének megerősítéséről volt szó. Miért is változtattak volna a szavazatunkon az először igennel voksoló képviselők“ – mondta Jarjabek. Szerinte a módosítás csak a szlovák-magyar szerződés következménye. Nem okoz neki gondot, hogy az SNS az Alkotmánybírósághoz fordul. „Hogy végrehajtható-e a törvény, azt döntse el az Alkotmánybíróság“ – tette hozzá a kormánypárti képviselő.

Szigeti László (MKP) örül, hogy győztek az alapvető emberi jogok. „A képviselők nagyon jól tudták, hogy itt nem a tankönyvekről, nem a földrajzi nevekről, hanem az alapvető emberi jogok érvényesítéséről volt szó“ – mondta Szigeti. Szintén elutasította az SNS vádjait, és hozzátette, meggyőződése, hogy a gyakorlatban is érvényesíthető a törvény.

A szlovák koalíció három pártja hétfőn megállapodott abban, hogy a tanügyi törvény nem része a kormányprogramnak, így minden párt úgy szavaz, ahogy akar, s ez nem lesz befolyással a koalíciós együttműködésre.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák