Portré: Duray Miklós

Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának volt ügyvezető alelnöke végzettsége szerint geológus, az 1960-as években azonban politikusként és íróként vált ismertté az akkori Csehszlovákiában. A szocializmus alatt aktív ellenzéki tevékenységéért, a rendszerváltás után pedig a szlovákiai magyar politikai erők egyik legnépszerűbb képviselőjeként tartják számon. Nős, egy fia van, jelenleg Pozsonyban él.

Duray Miklós 1945. július 18-án született Losoncon. A losonci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a füleki Magyar Középiskola elvégzése után pár évig munkásként dolgozott, majd 1963 és 1971 között elvégezte a pozsonyi Comenius Egyetem geológus szakát. A diplomaszerzést követően öt éven keresztül tudományos munkát végzett a pozsonyi Talajtani és Növénytáp Kutató Intézetben és a Szlovák Tudományos Akadémia Geológiai Intézetében, majd a geokémiai doktori szigorlati letételét követően tizenkét évig a Doprastav híd-és közútépítő állami vállalatnál dolgozott geológusként. 1988 és 1989 között az Indiana University of Pennsylvania vendégtanára volt. A rendszerváltást követően visszatér Szlovákiába, és a geológusi hivatását teljesen elhagyva, mint hivatásos politikus kezd tevékenykedni.

Politikusi pályája

1963-tól, a Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Egyesülete) keretein belül kezdett politizálni, amely szervezetnek 1968-ban elnökségi tagja is volt. A hatvanas években aktív belpolitikai szervezkedés jellemzi: a pozsonyi magyar főiskolások József Attila Klubjának elnöke, a Nyári Ifjúsági Találkozók egyik szervezője, a csehszlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség alapítója. 1969-ben lemond a Csemadokban viselt tisztségéről, majd politikai okokból ki is zárják a szervezetből. Hat évre visszavonul a politizálástól.

1977-től tér vissza a közéletbe. Szembe helyezkedik a Charta 77 polgárjogi mozgalmat bíráló magyar értelmiségiekkel, előadásokat tart a magyarországi és szlovákiai magyar egyetemistáknak, továbbá megalapítja a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát. A Charta 77 mozgalommal fenntartott kapcsolata miatt folyamatosan megfigyelik, kihallgatják, bevonják az útlevelét, majd kétszer, 1982-ben és 1984-ben le is tartóztatják. Szabadlábra helyezése után folytatja politikai tevékenységét, kapcsolatot tart mind a szlovák, mind a magyarországi ellenzéki mozgalmakkal. 1988-ban visszakapja útlevelét, és egy évet az USA-ban tölt a feleségével. Az Indiana University-n politológiával foglalkozik, publikál és előadásokat tart.

1989-ben térnek vissza Európába, a választásokon a rendszerváltás utáni első csehszlovák kormány miniszterjelöltje, jelölését azonban megvétózzák, így nem válik a kormány tagjává. 1990-ben, az első demokratikus választásokon országos szinten a második legnagyobb támogatást élvező politikus. 1994-től a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője, valamint a Magyar Koalíció parlamenti frakciójának elnöke. Kezdeményezője volt az első magyar-magyar csúcstalálkozónak, amelyen a magyarországi és a határon túli magyar politikai és társadalmi szervezetek képviselői vettek részt 1996-ban.

A Magyar Koalíció pártjának 1999-től ügyvezető alelnöke. Fő propagátora a magyar nemzet határmódosítás nélküli újraegyesítésének, továbbá annak, hogy törvény erejével kell rendezni a határon túli magyar kisebbségek magyarországi jogállását. “Magyar nacionalizmusáért” a szlovák pártok, különösen a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), gyakran bírálják.

Az MKP választási kudarca után Duray bejelentette visszavonulását a politikai életből, a továbbiakban politológiát fog oktatni a Nyugat-magyarországi Egyetemen.

Íróként számos könyv (többek között a Kutyaszorító I-II., a Kettős elnyomásban, az Önrendelkezési kísérleteink, a Változások küszöbén), tanulmány, illetve folyóiratokban és hetilapokban megjelent cikk szerzője. Írói és közéleti munkásságát már több mint két tucat díjjal és kitüntetéssel ismerték el, nem csak Magyarország szerte (többek között Prize of the Körösi Csoma Center, Politikai Elítéltek Közösségéért Érdemkereszt Zöld Szalagon, 56-os Magyar Szabadságharc Érdemkereszt I. fokozat, a Hű Barátság Aranyoklevele – Cigány Tudományos és Művészeti Társaság, a Magyar Művészetért Díj és Szent István-díj).

Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Zárónyilatkozat nélküli APEC csúcs

Elsősorban Kína és az Egyesült Államok nézeteltérései miatt zárónyilatkozat elfogadása nélkül ért véget vasárnap az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozója vasárnap Pápua Új-Guineában, amire még nem volt példa a 21 tagországot számláló szervezet történetében.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás