Politikai rendelésre tiltották be a Szlovák Testvériséget?

Új Szó
2008. november 21., péntek
Megosztás:

Politikai megrendelésre tiltotta be a belügyminisztérium a Szlovák Testvériséget szélsőséges szervezetet - ez a sejtése a polgári társulásokkal és a szélsőséges mozgalmak kutatásával is foglalkozó Mária Kolíková ügyvédnek. Az Expres kereskedelmi rádiónak nyilatkozó Kolíková minderre több apró részlet alapján következtet.

A belügyminisztérium a Slovenská pospolitosťnak múlt pénteken küldte el a feloszlatásáról hozott végzést, vagyis egy nappal a szombati révkomáromi szlovák-magyar kormányfői találkozó előtt. A Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalása előtt és után Robert Fico kormányfő többször is a szélsőségesekkel szembeni határozott szlovák fellépés példájaként említette a társulás betiltását. Egyben hasonlóan erélyes cselekvést követelt Budapesttől a magyar szélsőségesek esetében.

A belügyi tárca tagadja, hogy a feloszlatás politikai rendelésre történt. Múlt hétfőn ugyanis írásban figyelmeztették a szervezetet: hagyjon fel a faji gyűlöletkeltéssel. Mivel nem tett így, csütörtökön döntést hoztak a betiltásáról. A határozatot pénteken postázták. Erik Tomáš belügyi szóvivő szerint törvényesen jártak el, mert a jogszabályok a társulások feloszlatása esetében nem jelölnek meg határidőket.

Kolíková egyetért a betiltással, de felteszi a kérdést, volt-e ideje a Slovenská pospolitosťnak, hogy megfeleljen a belügyminisztérium hétfői követelésének. "Ezzel összefüggésben nem tudok szabadulni attól az érzésemtől, hogy inkább politikai megrendelésről van szó, nem pedig az államnak az emberi jogok védelme érdekében tett rendes eljárásáról" - nyilatkozta az ügyvéd az Expres rádiónak.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!
SZŰRÉS
Megadhatja, hogy mely pontszám alatti értékelésű kommentárok ne látszódjanak.

Nincs szűrés    -10 pont    -5 pont    -2 pont    0 pont   

Felháborító, hogy Szlovákia nem jogállam azaz nem a bíróságra tartozik egy-egy szervezet betiltása stb. Hogyan tilthat be a belügyminiszter dolgokat és belügyminisztérium? Ez a pártállami központi államigazgatással van összefüggésben. Sajnos a psoztkommunista országokban még vannak hibás dolgok. Viszont túl nagy a bürokrácia hatalma is! Ha egyharmadára csökkentenénk a hivatalnokok számát akkor lenne megfelelő az államigazgatás Magyarhonban.

Értékelés:-
Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés

Megosztották

Galériák