Feloszlatták a Szlovák Testvériséget - Fico példálózik
2008. november 15., szombat
- Címkék:
- fico
- szélsőjobb
- szlovák testvériség
- szlovákia
Feloszlatta szerdán a Szlovák Testvériség nevű polgári társulást a belügyminisztérium. "A szélsőségek ellen nem elég tiltakozni, keményen fel is kell lépni azokkal szemben" - hangsúlyozza a döntéssel kapcsolatban kiadott, az Új Szóhoz is eljuttatott pénteki közleményében a kormányfő.
A társulás tevékenységével gyűlöletet és türelmetlenséget szít nemzetiségi, faji, vallási és politikai okokból, miáltal olyan módon igyekszik elérni céljait, amelyek ellentétesek a Szlovák Köztársaság alkotmányával és törvényeivel" - áll a belügyminisztériumi döntéshez fűzött indoklásban.
"A Szlovák Testvériség feloszlatása bizonyítéka annak, hogy a Szlovák Köztársaság kormánya minimális mértékben sem fogja eltűrni a nemzetiségi vagy fajgyűlölet szítását, vagy esetleg az újfasiszta, neonáci társulásokat. Ugyanilyen kompromisszummentesen lép fel azonban minden olyan idegen állampolgárral szemben is, akik ilyen ideológiák terjesztésére Szlovákiába jönnek, függetlenül attól, hogy futballstadionokon garázdálkodókról vagy egyenruhás félkatonai szervezetekről van szó, amelyek utcáinkon menetelnek" - áll a miniszterelnök nyilatkozatában.
A közlemény leszögezi, hogy a kabinet szerint a szélsőségek ellen hasonló módon kellene fellépni az Európai Unió valamennyi tagállamában. "Ha azonban valaki nem tud rendet tenni a szélsőségesekkel, mi azok ellen olyan keményen lépünk fel, amennyire azt törvényeink lehetővé teszik" - zárul a kormány és kormányfő közleménye. Robert Fico a kérdésről egy nappal azelőtt nyilatkozik, hogy szombaton a szlovákiai Komáromban tárgyalóasztalhoz ül Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel.
Pozsony az utóbbi hetekben, hónapokban többször is arra szólította fel Budapestet, hogy keményen lépjen fel a magyarországi szélsőjobboldali szervezetek ellen. A szlovák kritika különösen azt követően erősödött fel, hogy a november elsejei dunaszerdahelyi DAC-Slovan mérkőzésen történt rendőri akció elleni tiltakozásul egy budapesti tüntetésen szlovák zászlót égettek és gyalázták Szlovákiát. Egy héttel később pedig a szlovák rendőrség fellépett a Nemzeti Őrsereg egyenruhás tagjaival szemben, akik az 1938-as bécsi döntésről akartak megemlékezni a délkelet-szlovákiai Királyhelmecen.
Buszos utazásához a Kitekintő a busszal.hu-t ajánlja!
különbusz – személyszállítás – buszbérlés
Népszerűek
- A Vihar által keltett hullámok
- Itt a meglepetés: Tomiszlav Nikolics Szerbia új...
- Martonyi megerősítette latin-amerikai...
- Venezuelai választások: gondban Chávez
- Viktorokról, plágiumokról és demokratúráról
- Megvan, mit suttogott Obama Merkelnek
- Ahol 100 milliárd dollárral költenek többet...
- Hazugságkampánnyal vádolják Kuncze Gábort











