Ján Slota pártja jelezte: nem hagyja annyiban a dolgot, továbbra is szorgalmazni fogja a kérdés napirendre vételét, mert „a nagy magyar sovinizmus komoly veszélyt jelent Szlovákiára nézve”. Hozzátette: ha Budapesten ilyen találkozók lehetnek, az is megfontolandó, hogy az egykori kisantanthoz hasonló módon a Magyarországgal szomszédos államok is kapcsolatba lépjenek.
Csáky Pál a pozsonyi magyar rádióadásnak, a Pátria rádiónak nyilatkozva visszautasította a Szlovák Nemzeti Párt vádjait. Hangsúlyozta, a budapesti értekezleten napirendre került témák nyilvánosak. Elmondta: ha a parlamentben mégis napirendre tűznék Slotáék javaslatát, az MKP nem vesz részt az arról tartandó szavazáson.
Slota csütörtökön óvatosságra intett az Ipoly-hidak
építésével kapcsolatban is, mert attól tart, azokon keresztül egyszer
még magyar páncélozott járművek érkezhetnek Szlovákia területére. Ismét
figyelmeztetett: egyre nagyobb veszélyt jelent a Magyar Gárda, amely
szomszédos államokban élő egyes politikusok meggyilkolására készül.
Slota a Fidesz és a Jobbik hatalomra kerülésétől is tart.
És mindent lehet Szlovákiában?....!