Fico szótlanul távozott a koalícós egyeztetésről

bumm / sme
2007. november 20., kedd

Úgy tűnik, továbbra sincs megoldva a szlovák kormánykoalíciós válság, ugyanis a koalíciós tanács mai üléséről idő előtt és közös nyilatkozat nélkül távoztak a koalíció vezetői, azaz Ján Slota, Robert Fico és Vladimír Mečiar. A tanácskozást másfél óra után megszakították, Fico szó nélkül távozott.

Rendes ügymenet szerint a hasonló tanácskozások után közösen nyilatkoznak a megbeszélés eredményéről. Most azonban Fico és Slota idő előtt távozott a tanácskozás helyszínéül szolgáló HZDS pártközpontjából, ráadásul a következő tanácskozás időpontjában sem egyeztek meg. A koalíció szétesését azonban elutasították. „Senki sem veszekedett senkivel,” jelentette ki Slota.

Slota volt az egyetlen a koalíció vezetői közül, aki szóba állt a sajtóval. „Megszakítottuk a tárgyalást. Nem tudom, mikor találkozunk legközelebb. Gyakorlati témákról beszéltünk. Megegyeztünk, hogy nem kommentáljuk a tárgyalást” mondta Slota. Fico szóvivője, Slivia Glendová sem volt hajlandó nyilatkozni. Fico két alelnökével, Pavol Paškával és Marek Madaričcsal távozott szó nélkül.

A HZDS szóvivője annyit árult el, hogy szó esett a Szlovák Földalap körüli botrányról is.

Branislav Bríza, a Szlovák Földalap HZDS által jelölt igazgatóhelyettese a napokban mondott le posztjáról, mivel azzal vádolták, hogy közreműködésével több értékes földterület került HZDS-hez közeli vállalkozók kezébe. Távozásához elsősorban Fico ragaszkodott, emiatt Mečiar keményen támadta koalíciós partnerét a sajtón keresztül, a koalíció felbomlását is kilátásba helyezte. Végül azonban – úgy tűnik csak ideiglenesen – Fico győzedelmeskedett az eddigi legnagyobb koalíciós válságban.

A SME információi szerint Fico – az ellenzékhez hasonlóan – azt követelte a koalíciós tárgyaláson, hogy távozzon a HZDS agrárminisztere is. Ezt Mečiar minden bizonnyal visszautasította és Fico ezért rohant el a Koalíciós Tanácsról.

A HZDS szóvivője annyit közölt: a tárgyaláson szó volt arról, hogy a Smer megszegte a koalíciós szerződést. Ez állítólag akkor történt, amikor Fico a Szlovák Földalap körüli botrány kapcsán először nem a koalíciós partnereivel egyeztetett az ügyről.

Miroslav Jureňa agrárminiszter bejelentette: a HZDS már eldöntötte, hogy nem hívja vissza őt posztjáról. „Miért kéne távoznia a párt legjobb miniszterének?“ – utalt saját magára Jureňa, hozzátéve, ha Fico ragaszkodna menesztéséhez, súlyos koalíciós válság keletkezne.

Az eddigi vélemények
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, ugyanakkor a szerkesztőség fenntartja a jogot a nyíltan sértő, gyűlölködő, trágár ill. reklám tartalmú hozzászólások moderálására!

Szerintem a szlovák politika arroganciája nyilvánvaló mindkét részről... De vajon holló a hollónak kivájja-e szemét? Meglátjuk...

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák