El kellett halasztani az előző egyiptomi államfő, Hoszni Mubarak perének újratárgyalását.
Az újabb bejelentéssel már nyolcmilliárd dollárra nőtt a katari támogatás az IMF-fel is üzletelő Egyiptom felé. Az ország célja a 2011-ben megingott befektetési bizalom helyreállítása és a turizmus fellendítése.
Eddig 51 halálos áldozatot követelt a líbiai alkoholmérgezés.
Miután a korábbi miniszterelnök lemondott új kormányt hoztak létre Tunéziában, amely átmenetileg küzd az országot érintő kihívásokkal és igyekszik elkerülni a forradalom közeli hangulatot.
Megölték egy ellenzéki párt vezetőjét Tuniszban, hasonló eseményre a két évvel ezelőtti felkelések óta nem került sor az országban. (1)
Harminchárom év után először lépett egyiptomi földre iráni elnök.
A több napja tartó tüntetések Egyiptom négy városában is halálos áldozatokat követeltek, így az elnök rendkívüli állapotot jelentett be.
Az ország több városában összecsaptak a tüntetők a biztonsági erőkkel. Az emberek egy része még mindig úgy érzi, hogy a Muzulmán Testvérek elcsalta a forradalmat, és nem történt igazi változás.
Az Iszlám Maghreb al-Kaidája négy napig tartotta fogva egy gázlétesítmény dolgozóit Algériában azt követelve a kormánytól, hogy engedjenek szabadon bebörtönzött iszlamista militánsokat. Az ország vezetése nem volt hajlandó tárgyalóasztal mellé ülni ehelyett egy gyors és nagy erejű katonai csapást választott.
Újabb tárgyaláson vizsgálják Hoszni Mubarak szerepét a 2011-es tüntetések résztvevőinek meggyilkolásában.
Egyiptom gazdasági helyzete a Nemzetközi Valutaalappal való megegyezés hiányában tovább romlott. Katar a kieső jövedelmet pótló kölcsönt nyújtott az országnak, vajon ezzel akarja kiterjeszteni befolyását a térségeben? (2)
Lemondott az egyiptomi alelnök, az államügyész is meglebegtette felmondását és a központi bank vezetőjéről is felmerült, hogy távozásra készül.
François Hollande elismerte Franciaország tévedését a 132 éven át tartó gyarmati uralomért, amely "igazságtalanságot és brutalitást" hozott
„Azt akarom, hogy a tanulatlan ember is tudja, hogy elfogadhatatlan, ha egy rendőr arcul csapja”. (10)
Egyiptom elnöke, Mohamed Murszí visszavonta a számára jelentős hatalmat nyújtó dekrétumok nagy részét, de az alkotmány körüli vita tovább mélyíti az ellenzék és a kormány közötti szakadékot.
Az elnöknek korlátlan hatalmat adó dekrétum kikiáltása óta Egyiptomba ismét tüntetések, összecsapások vannak. Az országban egyfajta ideológiai szakadék alakult ki az iszlamisták és az ellenzék között. (1)
Az egyiptomi ellenzék szerint az elnök olyan korlátlan és ellenőrizhetetlen hatalmat ragadott magához, amilyennel még Hoszni Mubarak sem rendelkezett.
Az egyiptomi polgárok ismét az utcákra vonultak és ezúttal az új elnök, Mohamed Murszí ellen tüntettek. A támogatói pedig az ellenzékre támadtak. Akkor most jól döntöttek az emberek májusban vagy sem? (1)
Most először hajózott muszlim ország környékére a Nők a hullámok hátán nevű civil szervezet, hogy a nem kívánt terhességek megszakításában segédkezzen. Marokkó a haditengerészet flottájával válaszolt.
Tunéziában gyakori téveszme, hogy az áldozat felelős a nemi erőszakért. Az ország a bíróság döntésére vár, ami közben emberek százai gyülekeznek a döntéshozók épülete előtt.