Menekülő nőket és gyerekeket lőtt agyon a török határőrség

  • Török határőrök agyonlőttek nyolc menekülő szíriait, köztük két nőt és négy gyereket.
  • A lövések további nyolc embert súlyosan megsebesítettek.
  • Az áldozatok Törökország felé akartak menekülni.
  • A Human Rights Watch úgy tudja, hogy az év eleje óta hatvan szíriait lőttek agyon a török határon.


Török határőrök agyonlőttek nyolc menekülő szíriait, köztük két nőt és négy gyereket a szír-török határ nyugati szakaszán, Dzsiszr as-Sugúr városának közelében – állította vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű emigránsszervezet.

A lövések további nyolc embert súlyosan megsebesítettek. A független forrásból meg nem erősíthető tájékoztatás szerint az áldozatok Törökország felé akartak menekülni.

A szíriai ellenzékhez köthető Orient News híroldal 11 halottról számolt be.

A Human Rights Watch nevű jogvédő civilszervezet szerint a török hatóságok gyakorlatilag 2015 augusztusa óta zárva tartják az államhatárt, így azok, akik Szíriából Törökországba menekülnének, ezt nem tudják legális úton megtenni. A jogvédők már korábban is többször bírálták a török határőrséget amiatt, hogy erőszakot alkalmaz a menekültek ellen, noha Ankara hivatalosan a “nyitott ajtók politikáját” hirdeti. A Human Rights Watch úgy tudja, hogy az év eleje óta hatvan szíriait lőttek agyon a török határon.

Kitekintő / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

uber_621

Dániában is feladta az Uber

Az Uber 2014 novemberében jelent meg az 5,7 milliós lélekszámú Dániában. Jelenleg kétezer sofőrt foglalkoztat, és mintegy 300 ezren töltötték le okostelefonjukra a szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges applikációt.

Read More »