Tömegsírrá vált egy folyó Aleppóban

Ismét több tucatnyi holttestet vetett partjaira az a vízmosás Aleppóban, amelyet az első, januári tömeges hullám után a Mártírok Folyójának neveztek el.

Újabb halottakat emeltek ki az aleppói Keik (Queiq) folyóból, vasárnap huszonkettőt, hétfőn egy tucatot az al-Dzsazíra exkluzív tudósítása szerint. Január 29. óta, amikor egyszerre több mint nyolcvan holttest sodródott le a folyón, időről időre újabb hullákat találnak a sekély mederben. Egy az arab hírtelevíziónak nyilatkozó önkéntes aktivista eddig összesen 225 áldozatról számolt be, akik közül 73-at sikerült azonosítani. A Guardian hétfői oknyomozó riportja 110-re tette a regisztrált halottak számát. 

A Keik többnyire az Aleppó keleti, felkelők által ellenőrzött területei és a nyugati, kormányerőkhöz tartozó városrész közötti senkiföldjén kanyarog. Felső szakaszán át is folyik a kormányzati zóna egy részén, a holttestek azonban lejjebb, a Szabad Szíriai Hadsereg fennhatósága alá tartozó Busztán al-Kaszr negyedben kerültek elő. Az ellenzékiek arra gyanakszanak, hogy a hullákat az ellenfél oldalán, mintegy 4 kilométerrel feljebb levő parkban dobták a folyóba a téli áradás idején, amelyek aztán a vízszint csökkenésével az ő területükön akadtak el.

Megint a terroristák?

A Guardian kiderítette, hogy az áldozatok egytől egyig férfiak voltak, nagyrészt harminc év alatti civilek. A megkérdezett családtagok és tanúk egybehangzó állításai szerint mind a felkelőkhöz tartozó negyedekből származtak, és többen kormányzati ellenőrzőpontoknál tűntek el, útban a nyugati városrész felé. Főbelövéssel végeztek velük, kezüket műanyag bilinccsel hátrakötötték. Szintén a Guardian által megszólaltatott túlélők kínzásokról és tömeges kivégzésekről számoltak be a kormányerők két hírhedt aleppói börtönében.

Az ellenzékkel szemben a SANA állami hírügynökség dzsihadista fegyvereseknek tulajdonítja a gyilkolást. “Az áldozatok egy részét azonosító családok megerősítették, hogy a Dzsabhat al-Nuszra terroristacsoport rabolta el hozzátartozóikat, mivel nem akartak együttműködni velük” – idézett a SANA egy megnevezetlen médiaforrást január 29-én. A közlemény szerint az illetékes hatóságok korábban szögesdróttal kerítették el a folyópartot, hogy a felkelők ne tudjanak beférkőzni a “biztonságos” zónába. Ha tehát a kivégzések ezen a területen történtek volna, a holttestek fennakadtak volna a dróthálón. Hozzátették: a folyó annyira sekély és gyenge sodrú, hogy nem tudta volna messzire szállítani a hullákat.

A január végi első felfedezéseket követően az aktivisták egy használaton kívüli óvodában ideiglenes központot létesítettek, ahol a hozzátartozók fényképek alapján azonosíthatják eltűnt szeretteiket. Miután megszámozták és fotókkal dokumentálták a holttesteket, legtöbbjüket három napon belül közös sírba temették, történetesen egy játszótéren. A Guardian riportja arra is kitér, hogy sok esetben a családok, megtorlástól tartva, nem merték elszállítani halottaikat, ehelyett távollétükben az aktivistákat hatalmazták fel a végtisztesség megadására.

Vas Gabriella

Felkapott hírek

Friss hírek

Már nincs idő a Brexit előtt tető alá hozni a japán-brit megállapodást

A brit külkereskedelmi miniszter szerint most már nincs idő arra, hogy Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének időpontjáig külön kétoldalú folytatólagossági kereskedelmi szerződést kössön Japánnal. A szerződés célja az lenne, hogy a két ország a jelenlegivel azonos feltételekkel kereskedhessen egymással, akkor is, ha nem lép életbe a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás.

Read More »

Brexit: meredek áremelkedéstől tart a kiskereskedelmi szektor

Élelmiszerhiány és a hirtelen megjelenő magas vámok miatt meredek áremelkedések kockázatával járna, ha az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás életbe lépése nélkül távozna az Európai Unióból - áll a brit, az észak-írországi és az írországi kiskereskedelmi szektor szakmai szervezeteinek csütörtökön ismertetett közös felhívásában.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás