Egyiptomi elnök nincs, katonai puccs a küszöbön?

Kántor Adrienn
2012. június 22., péntek

A választási hatóságok még mindig nem hozták nyilvánosságra az egyiptomi választás végleges, hivatalos eredményét.. A társadalomban ez nagy feszültséget szül, csalást kiáltanak és katonai puccsot.

A korábbi információk szerint csütörtökön kellett volna bejelenteniük az egyiptomi hatóságoknak az elnökválasztás második fordulójának eredményét, azaz az első, demokratikusan választott vezető kilétét. Azonban a voksolás eredményei sehol sincsenek, s eközben a katonai kormányzás olyan jogköröket ruház magára, amelyek a nép uralmán alapuló államforma kialakulását erősen veszélybe sodorják.

Kattintson és jöjjön velünk Egyiptomba!

Szerdán az elnökválasztási bizottság (HPEC) bejelentette, hogy a két jelölt, Ahmed Shafik és Mohamed Morszí ellen mintegy 400 panasz érkezett, mivel megsértették a választási szabályokat. Ezeknek a kivizsgálása időt igényel, ezért még senki nem tudja megmondani, mikor fog nyilvánosságra kerülni a szavazatok megoszlása. Ugyan mára már mind Shafik, mind Morszí tábora győztesnek nyilvánította ki a saját maga által preferált jelöltet, ezeket az információkat senki nem erősítette meg. Morszí ellenfelét a szavazatok megvásárlásával vádolja és azzal, hogy közreműködésével többek között már elhunyt és választástól eltiltott személyeket is felvettek a választásra jogosult állampolgárok névsorába.

Az elégedetlen emberek szerda éjjel ismét a Tahrír térre vonultak, hiszen a szavazás eredményeinek késleltetése csak újabb szakadékot szül a két szavazói tábor között, míg az is felháborodást kelt az emberekben, hogy a katonai kormányzás (Scaf) széleskörű jogkörökkel hatalmazta fel magát az elmúlt héten. A nemzetközi megfigyelők vezetője, a korábbi amerikai elnök, Jimmy Carter szintén aggodalmát fejezte ki a váratlan, egyáltalán nem demokratikus fordulat miatt. A Scaf magának jogalkotó hatáskört adott és ellenőrzési jogot a költségvetés, illetve az alkotmányozó testület felett, valamint ezzel párhuzamosan csökkentette a leendő elnök jogköreit. Valamennyi aktivista is elutasítja ezt a lépést, a katonai puccs előszelének tartják.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák