A palesztin elnök egy Párizsban tartott konferencián kifejtette, hogy ha Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nem hajlandó felújítani a béketárgyalásokat, akkor "el fogunk menni a Közgyűléshez, hogy megszerezzük a nem teljes jogú státuszt" - idézi a BBC News. A vezető ezt azután nyilatkozta, hogy a francia külpolitika kedvező fordulatot vett a palesztinok számára az új elnök, Hollande révén, aki támogatásáról biztosította őket.
Abbászék többször jelentkeztek már a Biztonsági Tanácsnál teljes tagságért, de többek között Amerika is vétóval élt velük szemben. Mivel a Közgyűlésben a 193 tag közül 120 már ezelőtt is biztosította őket támogatásáról, a köztes állapotú részvétel megszerzésére jelentős esély mutatkozik.
A palesztin politikus nem tért ki arra, mikor adnák be jelentkezésüket a felsőbb tagságra, azonban azt elismerte, hogy "sok akadályba fogunk ütközni" - számolt be az Al-Dzsazíra.
Abbász azért nem tudott eddig teljes tagságot kiharcolni magának, mert ahhoz a Biztonsági Tanács igenlő határozata szükséges, amelyhez 9 szavazatot kell gyűjteni egyetlen vétó nélkül. A feszült politikai viszonyok közepette azonban nem valószínű, hogy az eddigi ellenszavazatok változnának, ezért csak az alacsonyabb szintű tagságért tehetnek erőfeszítéseket.
Az Európa Unió is igyekszik enyhíteni a kiélezett helyzetet, és arra próbálja ösztönözni Izraelt, hogy mellőzze a palesztin területeken kivitelezett telepépítéseket - számol be az arab hírtelevízió. Az EU külügyi vezetője, Catherine Ashton szerint az építkezések veszélyeztethetik a két-állami megoldást.
szegények, az ensz nem nekik (általában nem a rosszabb helyzetben levő népcsoportoknak országoknak) van kitalálva - ha az usa /= izrael/ érdekével nem esik egybe a követelésük, akkor az ensz semmit sem segít
sajnos - és ez minden konfliktusra és nézeteltérésre igaz - csak akkor lehet békés, tartós, diplomáciai rendezés, amíg a felek jogilag egyenlőek. (és ez ebben az esetben a teljes jogú államiságot jelentené, ami nem tűnik rövidtávon valószínűnek).
ha ugyanis egy vitában nem -legalább- jogilag egyenlő felek vannak, akkor nem kerül sor racionális érvelésen, kölcsönös engedményeken alapuló alkura, hanem a magasabb rangú fél szükségszerűen hatalmi pozícióból tárgyal, - ami kölcsönös erőszakhoz vezet.