Több ezren tüntetnek Mubarak ítéletét követően

Kántor Adrienn
2012. június 3., vasárnap

Több ezren vonultak ki a kairói Tahrír térre az után, hogy szombat délelőtt a bíróság Hoszni Mubarak korábbi egyiptomi elnököt életfogytiglanra ítélte, két fiát pedig a korrupciós és gyilkossági vádak alól felmentette. Az ítélet régi sebeket szakított fel, ugyanis számos korábbi tisztségviselőt is felmentettek, akiket az egyiptomiak az elnök mellett felelőssé tesznek a forradalomban elhunyt emberek haláláért. Négy belügyminisztériumi köztisztviselőt és két helyi biztonsági főnököt nem találtak bűnösnek a 2011 tavaszán tüntetők meggyilkolásában.

Az Al Jazeera információi szerint szombat éjfélre egy több mint 5 ezer fős tömeg gyűlt össze. A hírügynökség által megszólaltatott egyik elégedetlen fiatal, Najdi Mohamed el-Dinazt azt nyilatkozta a helyszínen, hogy „a tavalyi forradalmat meg kell ismételni és addig kell folytatni, míg el nem tűnik mindenki a Mubarak rezsim emberei közül”. Sokan meg is fogadták, hogy nem hagyják el a teret, míg követeléseik nem teljesülnek. Emellett Alexandriában, Szuezben és Manszurában is gyülekeztek az emberek az ítélet miatt.

A Tahrír téren feltűntek az elnökválasztás jelöltjei is, köztük Mohamed Murszí, aki júniusban Ahmed Shafíkkal a második fordulóban szállhat harcba az elnöki székért. A Muszlim Testvériség indulója egy időközben zajló sajtókonferencián már olyan jelöltként jelent meg, aki teljes mértékben a forradalom folytatása mellett áll. Feltehetőleg legutóbbi kijelentésével, miszerint „nem lesznek tiszta választások, sem fair bírósági eljárások, míg a forradalom nem folytatódik” is szavazótáborát kívánja bővíteni.

Szóljon hozzá Ön is a témához!
Kommentáláshoz, értékeléshez kérjük, lépjen be!

Ha Ön rendelkezik google-, yahoo-, liveID-, twitter-, facebook-, vagy openID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre! Elsősorban ezt a megoldást ajánljuk!

Ha Ön rendelkezik eduID azonosítóval úgy ide kattintva külön regisztráció nélkül is beléphet a Kitekintőre!

Ha Ön nem rendelkezik a fenti listában felsorolt azonosítók egyikével sem, vagy nem kívánja őket a Kitekintőre való belépésre használni, úgy klasszikus módon, helyi, kitekintős azonosítóval itt tud belépni. (Az első megoldás jövőbe mutató és szebb is:) )

 Emlékezzen?

Kövessen minket!

Galériák